Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2007/38

50 Cent - Listamustra 2007/38

Most már az a kérdés, hogy 50 Cent betartja-e az ígéretét. Hetekkel ezelőtt világgá kürtölte, ha Kanye West az USA-ban több hanghordozót ad el az első héten, mint ő, visszavonul a zenei életből. A bejelentése furcsán hatott, hiszen borítékolni lehetett, hogy hazájukban Kanye lesz a befutó, Fifty népszerűsége ugyanis ott leszálló ágba került.

Így is lett, az Egyesült Államokban West Graduation című albumából péntekig 781 ezret, Fifty Curtis címet viselő lemezéből 603 ezret értékesítettek a megjelenés hetében. (Vasárnapig tart ugyan a küzdelem, de kizárt, hogy Fifty fordítani tudna.) Ráadásul olyan piacokon is Kanye diadalmaskodott, ahol kétesélyes volt a párharc, például Nagy-Britanniában. Az eredmények tudatában 50 Cent bűnbak után nézett. A Hot 97 nevű New York-i rádiónak elmondta, hogy kiadója, az Interscope Records a hibás. Hozzátette, hogy a szerződése még egy albumra kötelezi a cégnél – ez Before I Self Destruct címmel a tervek szerint jövő áprilisban meg is jelenik –, aztán új helyre szerződik. Ezek szerint esze ágában sincs visszavonulni. Jobban belegondolva nyilvánvaló volt, hogy csak fenyegetőzik…

50 Cent - Listamustra 2007/38

Németország
Kislemezek
1. Culcha Candela: Hamma!
2. James Blunt: 1973
3. 50 Cent Featuring Justin Timberlake: Ayo Technology

Nagylemezek
1. Bushido: 7
2. Annett Louisan: Das optimale Leben
3. beFour: All 4 One

Németországban német uralom
A kislemezek német rangsorának csúcsán legutóbb július elején szerepeltek olyan nemzetközi előadók, akiknek semmi közük Németországhoz: Rihanna és Jay-Z a nyár legnagyobb slágerével, az Umbrellával öt hétig uralta a mezőnyt. Ezt követően egy megszakítással négy hétig a Deutschland sucht den Superstar májusban véget ért negyedik szériájának győztese, Mark Medlock vezetett a You Can Get It című dalával, amelyben a tehetségkutató verseny egyik zsűritagja, Dieter Bohlen működik közre. Trónolását egy hétre ugyancsak tehetségkutatósok: a Popstars című műsor tavalyi, ötödik szériájának győztesei: Bahar Kizil, Mandy Capristo és Senna Guemmour szakították meg – a Monrose nevű triónak a Hot Summer a harmadik felvétele. Mark után A szökés című filmsorozat német betétdala, a Prison Break Anthem (Ich glaub an dich) került az élre egy hétre, az iráni születésű, Németországban élő Azad és Adel Tawil előadásában. A sorozathoz a németek mellett a franciák és a belgák is saját betétdalt rögzítettek. Két héttel ezelőtt a csúcson debütált a Culcha Candela nevű dancehall elemekre építő hiphop formáció, amelyet három kolumbiai, egy német, egy lengyel, egy ugandai és egy koreai fiatal alkot. A héttagú csapat harmadik nagylemezéről kimásolt Hamma! harmadik hete vezet.

A német albumeladási lista élmezőnyére szintén a hazai uralom a jellemző. Az első helyet az elmúlt héten az Amigos nevű testvérduó szerezte meg – a Der helle Wahnsinn című korongja most a negyedikre csúszott vissza. Az élre a páratlanul termékeny, 1978. szeptember 28-án született Bushido iratkozott fel. A bonni rapper a 24. lemezét jelentette meg, miközben csak 1998 óta van jelen a zenei életben. Az ezüstérmes pozícióba Annett Louisan harmadik albuma érkezett meg. A mögötte álló, két lány és két fiú alkotta beFour nevű dance csapat korongja hetedik hete szerepel az összesítésen, már a csúcsot is megjárta. (Új Szó)

Puha József

2007. 09. 20.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2007. 09. 20. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2007/38 cikk képei
50 Cent - Listamustra 2007/3850 Cent - Listamustra 2007/38