Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Válságban Pink házassága

P!nk - Válságban Pink házassága

A vadóc énekesnő és motorversenyző párja 2001 óta vannak együtt, tavaly pedig össze is házasodtak, amikor Pink nem túl türelmes nő lévén férjül kérte Carey Hart-ot. Most azonban napvilágot látott a hír, hogy zátonyra futott a házasságuk. Talán a túl sok külön töltött idő vezethetett a kapcsolat hanyatlásához...?

Az amerikai "US" magazinban jelent meg néhány gondolat ezzel kapcsolatban, amit egy szemfüles újságíró hallgatott ki Pink és barátnője beszélgetéséből. Akkor a rózsaszín nevet viselő énekesnő azt mondta, hogy sok mindenben nem értenek egyet férjével, és már nem olyan jó a kapcsolatuk, mint az elején.Úgy érzi, szükségük van a saját térre és a távolságra. Ez már csak azért furcsa, mert olyan kevés időt töltenek együtt, hogy még megunni sincs idejük egymást. A férj egyik barátja viszont azt nyilatkozta a magazinnak, hogy Carey-t teljesen kiborítja Pink, és elege van abból, hogy veszekedéseik során mindig mindenért ő a bűnbak. Mindenképpen válni szeretne az énekesnőtől. Kissé ellentmondásos vélemények, hiszen Pink "csak" az egyetértés hiányáról, hites ura viszont már válásról beszél. A nyár folyamán már látni lehetett képeket egy magyar bulvárlapban is, hogy Carey megcsalta az énekesnőt, ezért ő bosszúból szintén félrelépett. A problémák megoldásának kissé sajátos módját választották, és ahogy látjuk, a házasság intézménye náluk eléggé megbukott.
Pink szerencséje a szerelemben lefelé kezdett ívelni, de karrierje viszont töretlen. Két Grammy-díjjal is büszkélkedhet, és tavaly jelent meg negyedik nagylemeze, ami az előzőekhez hasonlóan szintén szép sikereket hozott. Műfajilag sem nevezhető egyhangúnak, jelent már meg pop, pop-rock és R&B stílusú dala is. Idén a Szigeten, tavaly pedig a Kapcsolat koncerten láthatták őt a hazai rajongók.Úgy tűnik, ami Pink-nek az egyik oldalon bejön, az a másik oldalon nem. Sikerek jönnek, a férj viszont menni akar.

P!nk - Válságban Pink házassága

Szabó Anett

2007. 10. 04.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Anett 2007. 10. 04. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2007. 10. 04. 21:18
Kedves Anett, Ez a hír kb két hetes, és mint azóta kiderült: kacsa. E heti kép: http://img228.imageshack.us/img228/6877/splashnewsspl4389002va4.jpg Üdvözlettel.

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Válságban Pink házassága cikk képei
P!nk - Válságban Pink házasságaP!nk - Válságban Pink házasságaP!nk - Válságban Pink házassága