A zenekarok válaszút elé kerültek, váltaniuk kell, muszáj elgondolkodniuk azon, milyen irányba viszik el stílusukat. Többségük készít harmadik nagylemezt, de biztos, hogy legtöbbjüknek ez lesz az utolsó. Érdekes mód, a brit zeneipar egyelőre nem tudatosította a korszak szárnyalásának alábbhagyását, egyre-másra tűnnek fel az új követők. Ha egy-két évvel ezelőtt debütálnak, bizonyára dicshimnuszokat zeng róluk a szakma, most azonban már nem sok vizet zavarnak. Három együttes kivételével. Ám ezek is jóval nagyobb sikert értek volna el pár évvel ezelőtt.

The Pigeon Detectives
A leedsi zenekar június 4-én a brit albumeladási lista bronzérmes pozíciójába érkezett meg az első, Wait For Me című nagylemezével. A debütálás nem volt meglepő, az öttagú The Pigeon Detectives a koncertjeivel és maxi CD-n kiadott szerzeményeivel már korábban nagy rajongótábort verbuvált. A szekér tavaly indult be, az együttes több fesztiválon és a Kaiser Chiefs turnéján szerepelt, s közben sorra jelentek meg a dalai. Előzetesként négy felvétel látott napvilágot az albumáról – az I’m Not Sorry című kétszer: bemutatkozó dalként 2006 márciusában limitált, ötszáz példányban, majd egy héttel a korong kiadása előtt újból megjelentették, s a 12. helyig jutott a brit kislemezlistán. A sikert az albumon közreműködő gárda is megalapozta – többek közt Will Jackson, Cenzo Townshend és Steve Harris segédletével készült.

The Twang
2006 végén, sőt még az idei év elején is számos sajtóorgánum és több zenei szakember is 2007 legnagyobb reménységének kiáltotta ki az öttagú birminghami zenekart. Az elmúlt hónapokban azonban felgyorsultak az események a gitárpop hanyatlása terén, így többé-kevésbé elmondható, hogy a The Twang füstje nagyobb volt, mint a lángja. A június 4-én kiadott, a brit eladási lista harmadik helyén debütált Love It When I Feel Like This című nagylemezét két dal is megelőzte maxi CD-n: a Wide Awake márciusban a 15., az Either Way májusban a nyolcadik helyig jutott a brit összesítésen. Az együttes a The Streets akcentusos szövegelését a Happy Mondays táncos gitárzenéjével ötvözi. Szövegeiből kiindulva a munkásosztálybeli fiatalok szószólója kíván lenni, figyelmen kívül hagyva, hogy ez a szerep már foglalt a szigetországban – sok formáció erre hajtott rá.

The Enemy
A bemutatott három zenekar közül a The Enemy a legsikeresebb, a július 9-én kiadott We’ll Live And Die In These Towns című albuma a brit lista csúcsára iratkozott fel. Előzetesként négy szerzemény látott róla napvilágot: tavaly a 40 Days & 40 Nights limitált, ezer példányban jelent meg, majd idén februárban az It’s Not OK már a brit listára is felkerült, a 41. hely volt a csúcspozíciója. Ezt két TOP 10-es sláger követte: az Away From Here áprilisban a nyolcadik, a Had Enough július elején a negyedik helyig vitte. A nyomasztó légkörű iparvárosból, Coventryből származó trió leginkább a The Jam repertoárjából merít, és indulatos zenéjével a jövőkép nélküli fiatalokat célozza meg. „Ez az ország szar, Tony Blair szemétdombot hagyott maga után, de együtt mindent megváltoztathatunk” – olvasható az együttes honlapján. (Új Szó)

Puha József

2007. 10. 08.