Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Cozombolis koncertek, hamarosan a 100.

Cozombolis - Cozombolis koncertek, hamarosan a 100.

Nagykállón lépett fel a minap Cozombolis, majd a fellépés után hazaindult zenésztársaival az M3-as autópályán. Görbeháza magasságában tankoltak, ettek, ittak, majd továbbindultak. Később derült ki, hogy fizetés nélkül távoztak.

- Mentünk már jónéhány perce, amikor kiderült, hogy egyikünk sem fizetett – emlékezett vissza Cozombolis. - Mindannyian abban a tudatban voltunk, hogy a másik rendezte a számlát. Természetesen nem akartunk meglógni, ezért visszamentünk. Néztem a kilométerórát, egészen pontosan egy 60 kilométeres kört tettünk, mire visszaértünk. Rendesek voltak a kutasok, nem csináltak belőle nagy ügyet. Azt mondták, nem hittek benne, hogy visszamegyünk, és megköszönték.

Ide kapcsolód hír, hogy hamarosan megtartja idei 100. koncertjét.
- Szerencsére 2007-ben nagyon sokat tudtunk játszani élőben a bandával, voltunk rockfesztiválokon, boros forgatagon, mindenféle helyen – idézte fel az elmúlt hónapokat Cozombolis. - Idén március elején volt az első idei fellépés, ehhez képest rövidesen elérjük a századikatat, ami egy első lemezes csapat esetében szerintem elég biztató. Erre a jeles eseményre egyébként szülővárosunkban, december 7-én kerül sor Szolnokon, az Atlantisz klubban, ahol egy meglepetésekkel teli fergeteges jubileumi koncert várható.

Jónap Tamás

2007. 11. 16.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Jónap Tamás 2007. 11. 16. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Cozombolis koncertek, hamarosan a 100. cikk képei
Cozombolis - Cozombolis koncertek, hamarosan a 100.