Hírek
Tíz éves lett Roy&Ádám
![Roy&Ádám - Tíz éves lett Roy&Ádám Roy&Ádám - Tíz éves lett Roy&Ádám](http://www.music.hu/pictures/22/resized/11102_zene_w83_h83_crop.jpeg)
A sikerzenekar idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Ennek alkalmából óriási születésnapi nagykoncerttel ünnepelnek, április 4-én, 20 órától, a Petőfi Csarnokban.
Roy&Ádám 1998 májusában debütált a magyar zenei piacon, a Csapból is én folyok című dallal, amellyel hamar megszeretteték magukat a közönség és a szakma köreiben egyránt. Ezt követték a ma már örökzöldnek számító slágerek, mint a Trambulin, Csak 1 pillanat, Feketén a hófehér, Gyanús Sláger, az Ahogy érzed, vagy Az én órám másképp jár.
A zenekar a jeles évfordulót nagyszabású koncerttel ünnepli. Természetesen a sztárvendégek sem hiányozhatnak, többek között Jamie Winchester és a Megasztárból is ismert Szabó Leslie emeli majd a különleges este hangulatát. Royék azonban nem akarnak mindent előre elárulni, annyit viszont megsúgtak: feltűnik majd még valaki, akinek minden zenerajongó nagyon örülni fog, de az ő kiléte egyelőre legyen meglepeté. Az ünnepi eseményről koncert DVD is készül, amely a tervek szerint az év második felében kerül a boltokba. Persze addig sem maradnak a rajongók zenei csemege nélkül, hiszen a koncertre dupla albummal készülnek a fiúk, ami először a buli napján, a Pecsában lesz megvásárolható. Az egyik korong az elmúlt tíz év legnagyobb slágereit tartalmazza, három vadonatúj dallal kiegészítve. Különlegessége, hogy rákerült az első Tramps stúdiófelvétel, a Lelketlen című nóta még 1995-ből. A másik album az évek során készített legjobb koncertfelvételek válogatásaiból készül.
A születésnapi bulit követően a zenekar 15 állomásos jubileumi turnéra indul.
Időpont: 2008. április 04. péntek
Helyszín: Petőfi Csarnok
2008. 03. 12.
További Roy&Ádám cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..