Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Szerelmi vallomások, koncertek és celebek a Májusfa alatt

Megasztár TV2 - Szerelmi vallomások, koncertek és celebek a Májusfa alatt

Nem csalás, nem ámítás: az Ország Májusfája alatt már két év után is hagyománnyá lett a szerelmi vallomás. Keleti Andrea ugyanis idén sem hagyná ki a lehetőséget, hogy férjével, Kovács Zoltánnal megerősítsék kapcsolatukat május 1-jén, a Hősök terén. Andrea egyébként a nap háziasszonyaként táncot is oktat majd a téren, és tervei között szerepel, hogy megdönti saját oktatói rekordját. Rajta kívűl Palcsó Tamás és egyéb celeb is jelen lesz az eseményen.

A rendezvényre természetesen nem csak sztárokat várnak. Az Ország Májusfája alatt minden olyan szerelmespárt szívesen látnak a szervezők, akik egy romantikus vallomással szeretnék biztosítani egymást az érzéseikről. És persze azoknak is akad majd program, akik a vallomások mellett egy kis kikapcsolódásra vágynak. Koncertek sora, valamint Keleti Andrea táncháza is várja a látogatókat. Andrea eltökélt célja pedig, hogy megdöntse eddigi rekordját, és táncoló párokkal népesítse be a Hősök terét.

Jónap Tamás

2008. 04. 30.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Jónap Tamás 2008. 04. 30. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Szerelmi vallomások, koncertek és celebek a Májusfa alatt cikk képei
Megasztár TV2 - Szerelmi vallomások, koncertek és celebek a Májusfa alatt