Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Mit tud Leona Lewis?

Leona Lewis - Mit tud Leona Lewis?

Pontosabban nem is az a kérdés, mit tud Leona Lewis, hanem, mit tud a mögötte dolgozó stáb. Annak mindenképpen a tudója, hogyan születik a világsztár. Még csak tanulgattuk az énekesnő nevét, amikor menedzsere már azt szajkózta, hogy világsztár lesz belőle. És láss csodát, igaza lett!

Az 1985. április 3-án született londoni Leona gyerekkora óta énekesnő akart lenni, ami eleinte csak vágyálom volt. Az áttörés egy tehetségkutató verseny formájában érkezett meg. 2006 decemberében ő diadalmaskodott Nagy-Britannia jelenlegi legnépszerűbb zenei tévéműsorában, a The X Factor harmadik sorozatában. Az A Moment Like This című dallal 2006 végén és 2007 elején négy hétig vezette a brit kislemezlistát. (Az átdolgozás a szigetország határain kívül nem vált slágerré.) Azután hónapokra eltűnt. Tavaly októberben tért vissza. Az albumát beharangozó Bleeding Love című felvétel szintén listavezető volt hazájában – hét hétig uralta a mezőnyt, és a tavalyi év legsikeresebb dalaként vonult be a brit zenetörténetbe. A szerzemény Németországban is elérte a rangsor legmagasabb pozícióját, és ott négy hétig vezetett. Leona novemberben kiadott Spirit című nagylemezéből a megjelenés hetében 375 872 példányt értékesítettek Nagy-Britanniában, a szigetország történetének leggyorsabban fogyó bemutatkozó albuma lett. Az énekesnőnek – a The X Factor győztesei közül elsőként – az Egyesült Államokban is elindult a karrierje. A Bleeding Love a Billboard magazin kislemezlistáján is csúcsra jutott. Brit énekesnő ezt megelőzően legutóbb ’87 júniusában állt az amerikai összesítés élén: Kim Wilde egy hétig vezetett a You Keep Me Hangin’ On című ’66-os The Supremes-sláger átdolgozásával. Előtte csupán két brit hölgy ért el hasonló sikert: ’81-ben Sheena Easton két hétig uralta a mezőnyt a Morning Train (Nine to Five) című felvétellel, ’65-ben pedig Petula Clark állt ugyancsak két hétig a csúcson a Downtown című dallal. Bevallom, számomra gyanús a Bleeding Love amerikai sikerszériája: a nyolcadik helyről ugrott az élre, majd egyheti trónolás után visszaesett a negyedikre, utána ismét a másodikra lépett elő, s onnan újból az elsőre. Nem természetes előmenetel ez! Mintha kívülről irányították volna. Hát igen, ahol van pénz, ez könnyen kivitelezhető, előfordult már, hogy a menedzsment a jobb listás helyezés érdekében felvásárolta a maxi CD-ket, vagy a felvételt több ezer példányban letöltötte az internetes zeneáruházakból, esetleg megvett néhány ezer rádiós játszást. Ahogy várható volt, Leona időközben a tengerentúli piacon is kiadott albuma a múlt héten az amerikai eladási rangsor élére iratkozott fel – ő az első brit előadó, akinek bemutatkozó nagylemeze a dobogó tetején debütált.

Leona Lewis - Mit tud Leona Lewis?

Leona a dalaiban tanúbizonyságot ad tehetségéről, a hangja valóban csodás, ám korongja összességében csak közepes munka, kiugró pillanatoktól és eredetiségtől mentes. Ennek ellenére a világsiker korántsem meglepő. A titok nyitja a pénz. Menedzsmentje hatalmas összeget fektetett be karrierjébe. Az énekesnő az Egyesült Államokban az elmúlt hetekben szinte az összes népszerű tévéshow-t megjárta, egyebek között Oprah Winfrey is vendégül látta. Ahogy mondani szokás, manapság világszerte még a vízcsapból is a Bleeding Love folyik, pedig ez sem nevezhető kiemelkedő munkának.

Szóval menedzsmentje tudja, hogyan születik a világsztár. Persze mi is tudjuk: tökéletes reklámkampány kell hozzá, amelynek alapja a pénz. A sok pénz. (Vasárnap)

Puha József

2008. 04. 30.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2008. 04. 30. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Mit tud Leona Lewis? cikk képei
Leona Lewis - Mit tud Leona Lewis?Leona Lewis - Mit tud Leona Lewis?