Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Hirtelen elfogyott az ihlet

The Who - Hirtelen elfogyott az ihlet

A The Who beharangozta az új stúdiólemezét, de úgy tűnik, nem készül el vele. A rocktörténelem egyik befolyásos zenekara legutóbb 2006 októberében Endless Wire címmel rukkolt elő új stúdióalbummal, huszonnégy évvel az előző, az 1982 szeptemberében kiadott It’s Hard című után.

A 2006-os kiadás még annak tudatában sem volt meglepetés, hogy az együttes eredeti felállásából már csak ketten élnek: Roger Daltrey énekes és Pete Townshend gitáros-dalszerző – Keith Moon dobos 1978 szeptemberében, John Entwistle basszusgitáros 2002 júniusában távozott az élők sorából –, a The Who ugyanis a két stúdiólemez közötti időszakban is többé-kevésbé aktív volt: turnézott, megjelentetett néhány újrakiadást, koncertválogatást és DVD-t.

The Who - Hirtelen elfogyott az ihlet

A két zenész tavaly novemberben bejelentette, hogy idén ismét új stúdióalbummal jelentkezik. „Pete már dolgozik a felvételeken, bár én még egyet sem hallottam közülük, mindössze néhány érdekes dalkezdeményt mutatott meg” – nyilatkozta Daltrey. A napokban azonban váratlan bejelentést tettek: elképzelhető, hogy a lemez sosem jelenik meg. „Nem tudom, képes vagyok-e még dalokat írni a The Who részére. Fogalmam sincs, lesznek-e új ötleteim, csak azt tudom, most zsákutcában vagyok. Ha a jövőben írok is valamit, nem biztos, hogy ráerőltetem az együttesre” – nyilatkozta Townshend. „Igen, előfordulhat, hogy soha többé nem állunk elő új albummal. De nem baj, már így is készítettünk eleget. A turnézást viszont nem hagyjuk abba, hiszen egyelőre senki sem játssza nálunk jobban a The Who-felvételeket” – tette hozzá mosolyogva Daltrey. (Új Szó)

Puha József

2008. 07. 25.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2008. 07. 25. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2008. 07. 25. 20:20
DE KI NEM ....JA LE!? ;-P

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Hirtelen elfogyott az ihlet cikk képei
The Who - Hirtelen elfogyott az ihletThe Who - Hirtelen elfogyott az ihlet