Hírek
Madonna megint moziban
Az elsősorban énekesnőként, mint filmsztárként jegyzett alkotó a 2002-es Hullámhegy hihetetlen buktája óta joggal tart távolságot a gyöngyvászontól, dalaiból azonban továbbra is előszeretettel válogat Hollywood. Sőt, ezúttal kifejezetten gyorsak voltak!
A díva 2008-as Hard Candy című nagylemezének telitalálatos előfutára, a világ számos országában listavezető, kétszeres platinastátust elérő, 4 Minutes tavasszal jelent meg, ám a Justin Timberlake-kel megszólaltatott szerzemény már az idei nyári vígjátékkínálat egyik tengeren túl méltán ünnepelt darabjában is felcsendül! A Csupasz pisztoly 33 1/3 – A végső sértés, Az 50 első randi, illetve a Ki nevel a végén? című mókákat jegyző Peter Segal legújabb rendezése, a Get Smart szerencsére a hazai multiplexeket sem kerüli el: ZseniKém – Az ügynök haláli címmel az augusztusi tűzijáték után egy nappal startol majd Magyarországon. Madonna ezúttal mellékszerepben sem tűnik fel, mint mondjuk a Halj meg máskor! című James Bond-moziban, igaz, nélküle is számos ismert arc (Bill Murray, Dwayne „The Rock” Johnson, Alan Arkin) parádézik a filmben a két főszereplő, Steve Carell és Anne Hathaway mellett.
2008. 07. 30.
További Madonna cikkek
Linkajánló
- Madonna képek, bibliográfia és diszkográfia
- Madonna (http://www.madonna.com/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Magyar öröm, dán győzelem
Márciusban A Dal című tévéshow döntője után azt jósoltam, hogy ByeAlex Malmőben vagy leszerepel, vag..
Get Lucky – a nyár slágere
Úgy tűnik, egy 1993 óta működő duó adja a nyár vezető slágerét Európában. Furcsa ez, hiszen ritkán f..
Listamustra 2013/19
Macklemore és Ryan Lewis beírta magát az amerikai zene történelemkönyvébe. A washingtoni (seattle-i)..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Interjúk
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Wisdom: Európában és újra itthon!
A budapesti Wisdom zenekarral nem kisebb dolog történt, mint hogy áttörve a határokat, eljutottak a ..
A jövőbe mutató stílus
Szlovákiai magyar zenekar, a Nádasdi Péter énekes, Szabó Nándor gitáros, Kobák Olivér gitáros, Orave..
Lemezajánlók
Musical: Miss Saigon (Sony Music)
Remek időzítés: A nyomorultak musical mozisikeréhez igazítva jelent meg a szerzőpáros másik sikerdar..
Jimi Hendrix: People, Hell and Angels (Sony Music)
Vajon akad még egy gitárvirtuóz, akinek halála után több stúdióalbuma látott napvilágot, mint ahány ..
Michael Bublé: To Be Loved (Reprise Records/Warner)
A bőség zavara: vajon mi a legnagyobb erénye az új Michael Bublé lemeznek? A sztárvendégek, mint Ree..
est.hu buliajánlók
Irie Maffia Sound System »
Kik: Irie Maffia Sound System
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 05. 23. 16:00
A nagy ivászat estje »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 05. 23. 17:00
Decentralizált Pálmafák klubest »
Kik: Mr. Hi
Hol: Budapest, Fogasház és Kert »
Mikor: 2013. 05. 23. 18:00
100% Party »
Kik: DJ Szecsei, Paulerio Massimo
Hol: Budapest, Morrison's Liget »
Mikor: 2013. 05. 23. 19:00
A nagy ivászat estje »
Kik: BanDJ, DJ Markovich
Hol: Budapest, Morrison's Opera »
Mikor: 2013. 05. 23. 19:00
Guliver Együttes »
Kik: Guliver Együttes
Hol: Kaposvár, Kossuth tér »
Mikor: 2013. 05. 23. 14:30
Bitangok »
Kik: Bitangok
Hol: Kaposvár, Kossuth tér »
Mikor: 2013. 05. 23. 16:00
Omlett »
Kik: Omlett
Hol: Szeged, Széchenyi tér »
Mikor: 2013. 05. 23. 17:00
The Bluesberry Band »
Kik: The Bluesberry Band
Hol: Kaposvár, Kossuth tér »
Mikor: 2013. 05. 23. 18:00
Kult korner »
Kik: Vihula Mihajlo és Bernáth Ferenc
Hol: Szeged, Grand Café (Mozi és Kávézó) »
Mikor: 2013. 05. 23. 18:00


Jazz
Mind1ik


