Hírek
Loláé a Sims2 játék főcímdala
Úgy tűnik az ifjú tehetség meg sem áll a világhírnévhez vezető úton, ugyanis az a megtiszteltetés érte, hogy a Sims2 Nagyvárosi élet főcímdalát ő énekelheti fel.
Amint az énekes hivatalos weboldalán olvasható: Az Electronic Arts (a videó-játék egyik vezető fejlesztő és kiadó cége) úgy határozott, Lola Mozdulj már! című slágere (zenéjét szerezte: Rakonczai Viktor) tökéletesen passzolni fog játékukhoz, a Sims2 PC-s szoftverhez. A hír hallatán Lola azt sem tudta hová nézzen, hiszen napokig fel sem fogta, mi történt vele. Az óriási felkérés Lolának hatalmas ismertséget hozhat, több millió család fogja hallani az egész bolygón. A játékból eddig több millió példányt adtak el, szám szerint 99 millió darab fogyott szerte a világon, ami előre vetíti, hogy Lola hangja több háztartásba fog eljutni, mint eddig bármelyik magyar előadóé.
„A Simsek világában Simlish nyelven beszélnek, így ezen a nyelven énekeltem fel a dalt. Leginkább valamelyik szláv nyelvhez tudnám hasonlítani ezt a halandzsa nyelvet, hiszen rengeteg mássalhangzót használ egy szóban. Bevallom, angolul sokkal könnyebben felénekeltem, erre azért ráment pár éjszakám, mire tökéletesítettem a kiejtést.”
Mindezek ellenére Lola nem száll el a közelgő hírnévtől, ugyanis elkezdődtek a stúdiómunkák 3. albuma kapcsán. A korongon ismerős hangvételű dallamokat is találhatnak a Lola rajongók, de az énekes ízlésvilágát tükröző, nem megszokott dalok is hallhatóak lesznek. S ha már új rajongók és új album, miért ne lenne új image is. Nemsokára elkészül az album első videoklipje, amin már érzékelhető az új megjelenés.
2008. 09. 16.
További Lola cikkek
Linkajánló
- Lola képek, bibliográfia és diszkográfia
- Lola hivatalos honlapja (http://www.lolamusic.hu/)
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Listamustra 2013/23
Már egy hét alatt is sok minden változhat zenei berkekben. Egy hete még csak sejtettük, most százszá..
Különleges produkció a Viva Cometen
Idén nemcsak a Comet gála fellépői, de jelöltjei között is tudhattuk a múlt évben berobbant Majka, C..
Listamustra 2013/22
Mindent elsöprő Daft Punk-siker. A francia duó a Get Lucky című szerzeménnyel tökéletesen megalapozt..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Interjúk
Túlvilági álom – Cipő emlékére
Múlt héten, szerdán debütált a YouTube-on a Túlvilági álom videoklipje. A dalt korábban a videomegos..
Három a nagylány – A.K.T.-interjú
Színészlemez? Nem újdonság. Nőcikből álló trió? Ilyen is volt már. Ám egy színésznők alkotta, cseppe..
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Lemezajánlók
Bruce Springsteen: Collection 1973–2012 (Columbia/Sony Music)
Amerika nemzeti hőse, élő legenda, vagy ahogy zenészkörökben hívják: a Főnök. Bár az újvilág legrang..
Joe Satriani: Unstoppable Momentum (Epic/Sony Music)
Meglepő volna, ha a 15-ször Grammy-re jelölt, de arany gramofonnal egyszer sem jutalmazott gitárvirt..
Zaz: Recto Verso (Play On/Sony Music)
Vigyázat, nagyon francia! Zaz, azaz Isabelle Geffroy első korongja gyémántlemez lett szülőhazájában,..
est.hu buliajánlók
Jahfar, Dermot »
Kik: Jahfar, Dermot
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
A nagy ivászat estje »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Decentralizált Pálmafák - Wath's My Age Again Klub »
Kik: Wats My Age Again, Panamerica DJ-set, Pálmafák DJ-set
Hol: Budapest, Fogasház és Kert »
Mikor: 2013. 06. 20. 18:00
100% Party »
Kik: DJ Szecsei, Paulerio Massimo
Hol: Budapest, Morrison's Liget »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
A nagy ivászat estje »
Kik: BanDJ, DJ Markovich
Hol: Budapest, Morrison's Opera »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
Run Over Dogs »
Kik: Run Over Dogs
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Monyo Project »
Kik: Monyo Project
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Anez »
Kik: Anez
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
ZPZ »
Kik: ZPZ
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Muri Enikő »
Kik: Muri Enikő
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:35


Jazz
Mind1ik



