Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Az Elbow az idei győztes

Mercury Music Prize - Az Elbow az idei győztes

A Mercury Music Prize-t 1992-ben alapították, a díjjal évente jutalmazzák a legjobb brit (angol, ír, skót) nagylemez előadóját. Az óriási szakmai presztízst jelentő győzelem mellé húszezer font is jár. Az idei ünnepélyes díjátadóra is Londonban került sor.

A több mint kétszáz albumot felvonultató mezőnyt a zenei szakemberek alkotta zsűri júliusban ezúttal is tizenkét tagúra szűkítette le: ennyi előadó és zenekar maradt versenyben az elismerésért. Az egyik zsűritag, Simon Firth szerint idén még a tavalyihoz képest is változatosabb volt a jelöltlista, ami napjaink brit zenei sokszínűségének legjobb bizonyítéka. „A kínálat azt is mutatja, hogy a zenészek még mindig fontos munkamódszerként kezelik a nagylemezek készítését, pedig egyre többen csak dalokat töltenek le az internetről” – tette hozzá.

Mercury Music Prize - Az Elbow az idei győztes

A díj odaítélése piaci sikertől független. Az utóbbi évek legnépszerűbb brit együttese, a Coldplay eddig háromszor szerepelt a jelöltlistán, de díjat egyszer sem kapott. Meglepetésre Chris Martinék június 12-én kiadott negyedik stúdióalbuma, 2008 eddigi legsikeresebb brit hanghordozója, a Viva la Vida or Death and All His Friends nem is szerepelt a jelöltek között, és szintén kimaradt közülük a brit zenepiac idei második legvásároltabb lemeze, a walesi Duffy albuma, a Rockferry.

A jelölt zenészek szinte mindegyike jelen voltak a díjkiosztó gálán, legtöbbjük elő is adott egy-egy felvételt. A zsűri döntése alapján a manchesteri Elbow negyedik, The Seldom Seen Kid című stúdiólemeze kapta meg az elismerést. „Mi a Radiohead sikerére tippeltünk, és nagyon meglepődtünk az eredményen. Ez a legjobb dolog, ami valaha történt velünk” – nyilatkozta Guy Garvey a zenekar énekes-gitárosa. A kritikailag sikeres, stabil, ám kis létszámú rajongótáborral rendelkező, 1990-ben megalakult öttagú együttes a díjjal minden bizonnyal megkapja a kellő a löketet, és akár – ideig-óráig – a brit élvonalba is bekerülhet.

Az Elbow sikere nem volt váratlan, albuma a William Hill fogadóirodákban a három legesélyesebb között szerepelt. A legnagyobb esélyesnek az inkognitóját csak a közelmúltban felfedő, a Burial név mögé búvó William Bevan második, Untrue című nagylemezét tartották. Az ő győzelmére tette fel valaki a díj eddigi történetének legnagyobb pénzösszegét. Most már tudjuk, nem járt szerencsével…

Érdekesség, hogy az elmúlt évek négy győztese az indie zenekarok táborából került ki: 2004-ben a Franz Ferdinand, 2006-ban az Arctic Monkeys, tavaly a Klaxons diadalmaskodott, és a sort most az Elbow folytatja. (Új Szó)

A Mercury Music Prize eddigi győztesei
Évszám Előadó Lemezcím
1992 – Primal Scream: Screamadelica
1993 – Suede: Suede
1994 – M People: Elegant Slumming
1995 – Portishead: Dummy
1996 – Pulp: Different Class
1997 – Roni Size Reprazent: New Forms
1998 – Gomez: Bring It On
1999 – Talvin Singh: Ok
2000 – Badly Drawn Boy: The Hour of Bewilderbeast
2001 – PJ Harvey: Stories from the City, Stories from the Sea
2002 – Ms. Dynamite: A Little Deeper
2003 – Dizzee Rascal: Boy in Da Corner
2004 – Franz Ferdinand: Franz Ferdinand
2005 – Antony and the Johnsons: I Am a Bird Now
2006 – Arctic Monkeys: Whatever People Say I Am, That’s What I’m Not
2007 – Klaxons: Myths of the Near Future
2008 – Elbow: The Seldom Seen Kid

Puha József

2008. 09. 19.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2008. 09. 19. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2008. 09. 21. 16:33
na és? dobjak egy hátast tőle? ki érdekel ez?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Az Elbow az idei győztes cikk képei
Mercury Music Prize - Az Elbow az idei győztesMercury Music Prize - Az Elbow az idei győztes