Hírek
Listamustra 2008/44
![Listamustra - Listamustra 2008/44 Listamustra - Listamustra 2008/44](http://www.music.hu/pictures/24/resized/12132_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Az évek óta stabil és változatlan nagyságú rajongótáborral rendelkező előadók és zenekarok esetében a csodás slágerlistás debütálást a nagy visszaesés követi. Közéjük tartozik a manchesteri Oasis is. A rajongók ezúttal is megrohamozták a boltokat, a többségük már a megjelenés hetében beszerezte az együttes október 6-án kiadott Dig Out Your Soul című stúdióalbumát, s mivel a Gallagher fivérek és zenésztársaik az utóbbi időben új rajongókat nem nagyon tudnak maguk mellé állítani, a nagylemez a második héten több zenei piacon máris mélyrepülésbe kezdett.
A korong az USA-ban az ötödik helyét a 36. pozícióra cserélte fel, Németországban a kilencedik helyről a 15. pozícióba hátrált, Nagy-Britanniában – egyértelmű, a szigetországban szerepel majd legtovább az eladási összesítésen – az elsőről a másodikra, onnan a hetedikre lépett vissza. Többé-kevésbé Britney Spears is hasonló cipőben jár: az énekesnő az elmúlt héten a Womanizer című dalával az amerikai Billboard magazin kislemezlistáján a 96. helyről az elsőre jött fel, s a héten a negyedik pozícióba hátrált.
Listavezető kislemezek
Egyesült Államok – T.I.: Whatever You Like
Nagy-Britannia – Girls Aloud: The Promise
Németország – P!nk: So What
Magyarország – Ákos: Negyven
Tovább tarol a mesterséges lánycsapat
A négy rangsor közül kettőn történt trónfosztás. Érdekesen alakul az amerikai Billboard magazin kislemezlistájának csúcsa. T.I. a Whatever You Like című szerzeménnyel három hétig volt listavezető, majd egy hétre P!nk került az élre a So What című felvételével. Ezután két hétig ismét a Whatever You Like szerepelt a legmagasabb pozícióban. Két héttel ezelőtt T.I. saját magát váltotta, a Rihannával előadott Live Your Life című dalával egy hétig trónolt. Az elmúlt héten Britney Spears vezetett a Womanizer című slágerével, amely a héten a negyedik helyre esett vissza, és ismét a Whatever You Like került fel a csúcsra – a felvétel két megszakítással a hatodik hetét tölti az élen. Nagy-Britanniában P!nk három heti listavezetés után a Girls Aloud újdonságának adta át az első helyet. A The Promise című dal a lányok jövő hétfőn megjelenő ötödik, Out of Control című stúdióalbumának előhírnöke. Ez az öttagú, 2002-ben a Popstars: The Rivals című tehetségkutató tévéműsor győzteseiből verbuvált csapat negyedik brit listavezető felvétele a 2002-es Sound of the Underground, a 2004-es I’ll Stand by You és a 2007-es, Sugababesszel előadott Walk This Way után.
Listavezető nagylemezek
Egyesült Államok – Kenny Chesney: Lucky Old Sun
Nagy-Britannia – AC/DC: Black Ice
Németország – Bushido: Heavy Metal Payback
Magyarország – Filmzene: Mamma Mia!
Új belépő három eladási lista csúcsán
Csak a magyar összesítés élén tudta megőrizni vezető helyét a múlt heti első helyezett – a Mamma Mia! című filmmusical hanghordozója 14. hete uralja a mezőnyt. Az amerikai TOP 10-ben négy újdonság található: az első helyre az 1968-as születésű Kenny Chesney countryénekes, a harmadikra Ray LaMontagne folk-rock előadó, a hetedikre a brit Keane, a kilencedikre a folk- és countryzenét játszó, 56. életévében járó Lucinda Williams albuma érkezett meg. Nagy-Britanniában hat új belépő szerepel az élmezőnyben, a csúcson az ausztrál AC/DC nagylemeze nyitott. A másodikon a leedsi Kaiser Chiefs, a negyediken a skót Leon Jackson, az ötödiken a walesi Katherine Jenkins, a nyolcadikon a londoni Sugababes, a tizediken a német Sash! albuma debütált. Németországban három új jelzésű korong található a tízes mezőnyben: az első helyre a berlini Bushido nevű rapper, a kilencedikre a Tomte nevű hamburgi zenekar, a tizedikre a Keane nagylemeze iratkozott fel. Magyarországon a legmagasabban kezdő újdonság a bronzérmes pozícióban startoló 30Y-album, a No. 4 című. (Új Szó)
2008. 10. 30.
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..