Hírek
A halhatatlanság előtt…
![Kanye West - A halhatatlanság előtt… Kanye West - A halhatatlanság előtt…](http://www.music.hu/pictures/24/resized/12245_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kanye West tavalyi, Graduation című harmadik stúdiólemeze hatalmas hírverés közepette jelent meg. Az Egyesült Államokban szeptember 11-én került a boltokba, egy időben „a nagy rivális” 50 Cent szintén harmadik, Curtis című stúdióalbumával.
Már hetekkel a lemezkiadás előtt elindult a háttérből irányított és gerjesztett mesterséges rivalizálás, amely mindkét részről egyetlen célt szolgált: hogy minél több hanghordozót értékesítsenek. Az előadók „esküdt ellenségek” lettek. A párharc (egyik) „hivatalos tétjére” ma már csak kevesen emlékeznek. Fifty bejelentette, ha Kanye a megjelenés hetében az Egyesült Államokban többet ad el az albumából, mint ő, akkor visszavonul. Többet adott el, mégsem vonult vissza. Kanye nemcsak az USA-ban, hanem szinte minden jelentős piacon már a megjelenés hetében lepipálta a megcsappant népszerűségű 50 Centet. A korongja eddig 3,1 millió példányban kelt el (Fiftyé 2,4 millió példányban). Nagyjából kétmillióval fogyott el több a második, 2005-ös Late Registration című nagylemezéből. Az első albuma, a 2003-ban kiadott The College Dropout négymillió példányban talált gazdára. A hanghordozók háromnegyedét amerikaiak vették meg.
![Kanye West - A halhatatlanság előtt… Kanye West - A halhatatlanság előtt…](http://www.music.hu/pictures/24/resized/12246_zene_w490.jpeg)
Kanye West az USA-ban november 25-én megjelenő negyedik, 808s & Heartbreak című stúdiólemeze egyelőre a tavalyi tizednyi figyelmét sem kapja. Ráadásul a beharangozó dal, a Love Lockdown nem nagyon nyerte el sem a rajongók, sem a kritikusok tetszését. Többségük szerint nem ütötte meg a hiphopelőadó előző szerzeményeinek színvonalát, ezért Kanye kénytelen volt átírni a szeptemberi MTV Video Music Awardson bemutatott rap nélküli, énekelt felvételt, ám nagy változásokat nem vitt végbe benne.
A sztár most megtörte a viszonylagos csendet, és kicsit felkavarta a körülötte lévő állóvizet. Szeretné, ha az új albumának köszönhetően hamarosan generációja legnagyobb előadójaként tartanák számon. „Lehetetlen jobb lemezt készíteni a Beatlesnél, mert azokat a korongokat az én generációm a gyermekkora óta ismeri, és folyamatosan hallgatja, az elmúlt évtizedek tehát megtették hatásukat. Remélem, öt év múlva bebizonyosodik, hogy az én mostani albumom is hasonlóan maradandó lesz” – mondta. „Szerény” nyilatkozatával, előrejelzésével természetesen – néhány óráig – a zenei híradások élére került. (Új Szó)
2008. 11. 19.
További Kanye West cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..