Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2008/49

Listamustra - Listamustra 2008/49

A zenei tehetségkutató tévéműsorok győztesei, felfedezettjei még a zenei világra nagy hatással bíró piacokról is alig tudnak kitörni – sőt, ennek esélye az utóbbi két-három évben szinte a nullára csökkent –, ráadásul odahaza is csak ideig-óráig tündökölnek. A 2002-ben indult American Idolnak csupán az első győztese, Kelly Clarkson ismert mifelénk.

Az idén májusban véget ért hetedik sorozat ezüstérmese, David Archuleta a múlt héten az amerikai albumeladási lista ezüstérmes pozíciójában landolt az első, nevét viselő nagylemezével – a héten a 11. helyre esett vissza. A műsor nagydöntőjében felette diadalmaskodó David Cook most iratkozott fel a harmadik helyre a szintén a nevét viselő (vagy cím nélküli, kinek hogyan tetszik) albumával – az USA-ban a megjelenés hetében 280 ezret értékesítettek belőle. Ezzel a mennyiséggel egy hete a második helyen kezdett volna, Archuleta lemezéből ugyanis kevesebbet, 166 ezret adtak el az első héten. Archuleta és Cook is minden bizonnyal csak egy album erejéig lesz eladható. Az utóbbi a zene (amerikai) történelemkönyvébe viszont már beírta magát: a győzelme után a letöltéseknek köszönhetően egyszerre tizenegy dallal, a tévéműsorban énekelt átdolgozásokkal debütált a Billboard magazin százas kislemezlistáján.

Listavezető kislemezek
Egyesült Államok – T.I. feat. Rihanna: Live Your Life
Nagy-Britannia – Take That: Greatest Day
Németország – Polarkreis 18: Allein Allein
Magyarország – Ákos: Negyven

A Take That 11. brit listavezetője
Az amerikai Billboard magazin rangsorát összességében ötödik hete az atlantai T.I. és a barbadosi Rihanna vezeti. Az alkalmi páros mögött két Beyoncé-felvétel, a texasi énekesnő a hazai albumeladási összesítés csúcsán nyitott harmadik szólólemezének két dala található: a harmadikon az If I Were a Boy, a másodikon a Single Ladies (Put a Ring on It) című – utóbbi a 28. helyről lépett előre. A brit lista élére a Take That pályafutásának 11. hazai listavezető slágere, a Greatest Day került, amely csodásan felvezette a fiúkvartett ötödik, The Circus című stúdióalbumát. A korong hétfőn került a boltokba, és a jövő héten a brit eladási rangsor csúcsára érkezik meg, megelőzve egy másik Circus című lemezt, Britney Spears hatodik stúdióalbumát. Németországban ötödik hete a drezdai Polarkreis 18 áll az élen az Allein Allein című szerzeménnyel. Magyarországon 33. hete Ákos születésnapi felvétele, a Negyven című uralja a mezőnyt.

Listavezető nagylemezek
Egyesült Államok – Beyoncé: I Am… Sasha Fierce
Nagy-Britannia – The Killers: Day & Age
Németország – Die Toten Hosen: In aller Stille
Magyarország – Filmzene: High School Musical 3: Senior Year

Amerikai párharc a brit lista csúcsán
Ha egy évvel ezelőtt kellett volna megtippelni, ki lesz Beyoncé és a Nickelback amerikai albumeladási listás összecsapásának győztese, a kanadai rockzenekarra bizonyára több voks érkezik, hiszen az előző, 2005 októberében kiadott All the Right Reasons című nagylemezéből csak az USA-ban eddig 6 millió 970 ezer példány kelt el, ami csodaszép eredmény. Ezt nyilván megközelíteni sem fogja az új album sikere, ráadásul az együttes amerikai népszerűsége halványodott, amit jelez, hogy a korong előhírnöke, a Gotta Be Somebody című dal csak a tizedik helyig jutott. A párharc győztese Beyoncé lett – I Am… Sasha Fierce című szólólemezéből 482 ezret értékesítettek a megjelenés hetében. A harmadik helyen kezdett a fent említett David Cook. Az amerikai élmezőny negyedik újdonsága az ötödik helyre megérkező Il Divo nevű nemzetközi: svájci, francia, amerikai és német énekes alkotta popopera kvartett The Promise című albuma. Világszerte várakozáson alul teljesít a Guns N’ Roses korongja, a Chinese Democracy. Nagy-Britanniában az ezüstérmes pozícióban debütált, a kaliforniai zenekart könnyedén legyőzte a Las Vegas-i The Killers a harmadik, Day & Age című stúdiólemezével. Németországban a Die Toten Hosen nevű düsseldorfi punkrock együttes In aller Stille című albuma iratkozott fel az első helyre. Magyarországon a Chinese Democracy a legmagasabban kezdő új belépő, a negyedik helyre érkezett meg. A negyvenes mezőnyben további hat újdonság található: a Gyerekkarácsony című válogatás (15.), Dido stúdiólemeze, a Safe Trip Home (16.), az Il Divo korongja, a The Promise (28.), Szekeres Adrien karácsonyi albuma, A Szeretet ünnepén című (31.), a Camp Rock című film zenei lemeze (33.) és a Jonas Brothers albuma, az A Little Bit Longer (39.) című. (Új Szó)

Puha József

2008. 12. 06.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2008. 12. 06. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2008/49 cikk képei
Listamustra - Listamustra 2008/49