Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Zűrök a demokráciával

Guns N' Roses - Zűrök a demokráciával

A kínai vezetésnek komoly gondot okoz a Kínai demokrácia. Mármint a Guns N’ Roses nagylemeze, a kisebb-nagyobb megszakításokkal tizenöt évig készült Chinese Democracy című. A korongnak nemcsak a kínai visszhangja nagy, hanem az együttes kiadójának vezetői is hangosan háborognak, az első heti eladási példányszám ugyanis világszerte elmaradt a várakozástól.

Úgy tűnik, a kínai illetékesek nem nagyon készültek fel a szerintük a címével az ország ellen támadást intéző albumra (pedig idejük volt rá…), így azután lehet is kapni arrafelé, meg nem is. Nincs feketelistán, mégis leginkább a feketepiacon szerezhető be. Több, a lemezzel foglalkozó internetes oldalhoz képtelenség hozzáférni Kínában, például a zenekar honlapjához, de a MySpace-oldal, ahol az összes dal meghallgatható, a korong megjelenésének napján elérhető volt. Blogolni is lehetett róla – a rajongók Chi Demre keresztelték az albumot, kijátszva ezzel a cenzorok keresőprogramjait. Az anyag Kínában hivatalosan olyan változatban kapható – kis szerencsével persze –, amelyen nem szerepel a címadó felvétel, mivel a Chinese Democracy szövegében utalások vannak egy tiltott kínai mozgalomra, a Falun Gongra.

Guns N' Roses - Zűrök a demokráciával

A kínai külügyminisztérium szóvivője úgy véli, a hazai ember nem szereti ezt a fajta zajos, lármás zenét. Ez persze nem fedi a valóságot. Az igazság az, hogy a Guns N’ Roses jó ideje szálka a kínai kommunisták szemében, hiszen például a nyolcvanas évek végén, az emlékezetes Tienanmen téri tüntetések idején és a tüntetők körében az ország legnépszerűbb „idegen” együttese volt, zenéje javarészt a lázadást jelképezte.

A kínai zenészek többsége szerint a zenekar igazságtalan támadást intéz hazájuk ellen. Axl Rose egy 1999-es nyilatkozatában nem foglalt állást, azt mondta, a készülő lemez címe utal is, meg nem is a kínai politikai helyzetre, felfogható ironikusan, de lehet, hogy csak a frappáns hangzás miatt választották.

Az album az Egyesült Államokban kizárólag a Best Buy áruházlánc üzleteiben vásárolható meg. A remélt roham elmaradt, a megjelenés napján az üzletek egyikében sem volt látható jele a fokozott érdeklődésnek. A korong a jövő héten várhatóan az amerikai eladási lista bronzérmes pozíciójában debütál, Kanye West és Taylor Swift lemezei mögött, körülbelül 260 ezres eladott példányszámmal. A Geffen Records úgy gondolta, hogy az album a brit eladási összesítésen biztosan elfoglalja az első helyet, ám 120 ezres eladott példánnyal csak az ezüstérmes pozícióba érkezett meg, a 200 ezres példányban fogyó The Killers nagylemeze mögé. A kiadó vezetősége Axlt hibáztatja amiatt, hogy az első heti eladások nem érték el, sőt meg sem közelítették a várt mennyiséget. Állítólag az elmúlt két hónapban semmilyen formában nem volt hajlandó kivenni a részét a promócióból, visszavonult, még a cég emberei sem nagyon tudták elérni. A Geffen csalódottsága érthető, hiszen az album elkészítése egy vagyont emésztett fel a részéről.

Az ingyen itallal is gondok voltak. Az egyik üdítőitalt gyártó cég azt az ígéretet tette, hogy amennyiben a Chinese Democracy idén megjelenik, valamennyi amerikai állampolgárnak – kivéve az együttes két egykori gitárosát, Slasht és Bucketheadet – ajándékba ad egy doboz kólát. A cég azonban nem volt felkészülve a lemez kiadását követő rohamra. Amikor ugyanis az emberek megrohamozták a honlapját, hogy megszerezzék a kupont, amelyet üdítőre válthatnak, az oldal elérhetetlenné vált. Később ugyan a cég egy telefonszámot is megadott, ahol szintén megtörténhetett a regisztráció, és az akció határidejét néhány órával meghosszabbította. (Új Szó)

Puha József

2008. 12. 07.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2008. 12. 07. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Zűrök a demokráciával cikk képei
Guns N' Roses - Zűrök a demokráciávalGuns N' Roses - Zűrök a demokráciával