Ma már nyilvánvaló, hogy a progresszív rock elévülhetetlen korszaka volt az az időszak, melyet a King Crimson, a Pink Floyd, a Yes és a Genesis neve fémjelez. A Van Der Graaf Generator kevésbé volt sikeres, mint társai. Kerülte a felhajtást, a látványelemeket, a show-t, s legfőképpen: sötétebb, drámaibb, spirituálisabb, személyesebb volt, s így csak egy szűkebb kört érintett meg. A zenekar 1971-től szünetet tartott 1975-ig, mikor az első koncerten jóval többen rekedtek kint, mint amennyien befértek a Victoria Palace Theatre épületébe.

1975 és 78 között újabb öt Van Der Graaf Generator album jött ki: a Godbluff, a Still Life, a World Record, a The Quiet Zone / The Pleasure Dome s végül a Vital című koncertalbum, mely után újra leállt a motor. S bár egy-egy koncert erejéig a nyolcvanas és a kilencvenes években is felpörgött, lényegében nem volt, nem működött a banda. Ez a leállás úgy tizenöt évig húzódott. 2003-ban a Queen Elisabeth Hallban – az immár két tucat szólólemezt jegyző – Peter Hammill a Still Life című számhoz a színpadra hívta generátoros társait. A többit nem nehéz kitalálni… Az alkalmi együttlétből tartós próbaidőszak kerekedett, 2005-re új album készült Present címmel, amit 2008-ban a Trisector követett.

A trióban rögzített anyag a Van Der Graaf Generator legjobbjai közül való: mentes az önismétlésektől, noha esze ágában sincs „korszerűsödni”. Egységes, húzós, olykor hátborzongatóan feszült, de nem tartóztatja meg magát egy kis humortól. Aki kedveli ezt a műfajt, az készülhet a csapat nagy volumenű koncertjére. Négy évtized után, pályafutása újabb csúcsán a „generátorok istene” érkezik a Művészetek Palotájába. ELőzenekaruk pedig a hazánkban elég széles körben ismert After Crying lesz, melyet szintén élvezet hallgatni.

stanley

2009. 01. 04.