Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2009/2

Listamustra - Listamustra 2009/2

Máris megvan az év első felfedezettje! A zene történelemkönyvébe legalábbis a 2009-es fejezetnél vonul majd be Lady GaGa. Már tavaly is szép sikereket ért el, és nyilvánvaló volt, hogy idén, két kiváló dalával a világsztárok sorába emelkedik. Just Dance című felvétele a héten az amerikai és a brit kislemezlistán is a csúcsra jutott.

Az 1986. március 20-án született, művésznevét a Queen örökzöld slágeréből, a Radio Ga Gából „kölcsönzött” New York-i dalszerző-énekesnő listavezető dala az USA-ban még tavaly áprilisban jelent meg, a tengerentúlon 2008 nagy tánczenei slágere volt, és a fő amerikai összesítésen, a Billboard magazin kislemezlistáján is fokozatosan egyre feljebb tornázta magát. Februárban akár Grammy-díjat is kaphat, jelölték „A legjobb dance-felvétel” kategóriában. A hölgy augusztusban kiadott első, The Fame című albuma a popzenei és r&b-s vonalat képviseli, erős elektrozenei beütésekkel.

Listavezető kislemezek
Egyesült Államok – Lady GaGa feat. Colby O’Donis: Just Dance
Nagy-Britannia – Lady GaGa feat. Colby O’Donis: Just Dance
Németország – Katy Perry: Hot N Cold
Magyarország – Ákos: Negyven

A New York-i énekesnő dupla sikere
A The X Factor című brit tehetségkutató tévéműsor ötödik sorozatának győztese, a londoni Alexandra Burke három hétig uralta a kislemezek hazai rangsorát Leonard Cohen 1984-es Hallelujah című dalának átdolgozásával, 2008 legkelendőbb nagy-britanniai kislemezével. Az énekesnő trónolása már a múlt héten veszélyben forgott: a harmadik helyen debütált Lady GaGa Európában mostanság futótűzként terjedő felvétele, a Colby O’Donis közreműködésével készült Just Dance, amely a héten át is vette a vezetést a szigetországban. Az énekesnő Kanadában és Ausztráliában már egy másik szerzeménnyel hódít, a Poker Face cíművel – akárcsak az előző, ez is mindkét zenei piacon a legmagasabb pozícióig jutott. Ráadásul a Just Dance a héten a Billboard magazin kislemezlistáján is az élre került. Az előző amerikai listavezető, Beyoncé slágere, a Single Ladies (Put a Ring on It) egy megszakítással négy hétig uralta a mezőnyt – a dal a héten bekerült a brit rangsor élmezőnyébe is: hat helyezést javítva a nyolcadik helyre lépett elő. A brit TOP 10 második újdonsága a skandináv szerzőkkel és producerekkel dolgozó The Saturdays nevű öttagú londoni lánycsapat harmadik felvétele, az Issues, amely a 27. helyét a hatodikra cserélte fel. A harmadik újdonság Kevin Rudolf és Lil Wayne közös dala, a Let It Rock – negyvenedikből lett tizedik. A német összesítést hatodik hete Katy Perry második világslágere, a Hot N Cold vezeti – a kaliforniai énekesnő első slágere, az I Kissed a Girl ugyanitt öt hétig trónolt. A magyar listát 39. hete Ákos születésnapi szerzeménye, a Negyven uralja. A tízes mezőnyben három új belépő található – közülük Dido felvétele, a kilencedik helyen nyitó Don’t Believe in Love a legfrissebb. Mellette a Vad Fruttik dala, a Sárga zsiguli és a KFT örökzöld slágere, az Afrika szerepel új jelzéssel az élmezőnyben, a legális internetes letöltéseknek köszönhetően.

Listavezető nagylemezek
Egyesült Államok – Taylor Swift: Fearless
Nagy-Britannia – Kings of Leon: Only by the Night
Németország – Herbert Grönemeyer: Was muss muss – Best of
Magyarország – Filmzene: Mamma Mia!

Egyre kelendőbb 2008 legjobb albuma
A nagylemezek eladási listáin jóval kevesebb a változás. Az amerikai tízes mezőny egyetlen említést érdemlő történése az All Wrapped Up! című EP előretörése – a 88. helyről a tizedikre jött fel. A hétdalos minialbumon karácsonyi átdolgozásdalok hallhatók Miley Cyrus, Marié Digby, Demi Lovato, Jordan Pruitt, az Aly & AJ, a Jonas Brothers és a Plain White T’s előadásában. Nagy-Britanniában 2008 harmadik legvásároltabb hanghordozója, az amerikai Tennessee államból származó Kings of Leon nevű rockzenekar szeptemberben megjelent negyedik nagylemeze, az Only by the Night vezet. Visszatért a tízes mezőnybe, a kilencedik helyre a The Ting Tings nevű manchesteri duó májusban kiadott, és a rangsor élén nyitó We Started Nothing című első albuma. Szintén szerepelt már az első tízben a hetedik helyre előlépő James Morrison második nagylemeze, a Songs for You, Truths for Me – az énekes a keresletnövekedést a Nelly Furtadóval előadott Broken Strings című felvétele sikerének köszönheti, amely már a brit kislemezlista ezüstérmes pozíciójában szerepel. Első ízben található a TOP 10-ben, a nyolcadik helyen a MGMT (Menedzsment) nevű New York-i duó Oracular Spectacular című albuma, amelyet a neves zenei szaklap, a New Musical Express a múlt év legjobb nagylemezének kiáltott ki. A magyar listán hat új belépő szerepel: Beyoncé harmadik szólólemeze (21.), a Hobo Blues Band koncertalbuma (29.), a Mobilmánia (Vikidál Gyula, a novemberben elhunyt Tunyogi Péter, Rudán Joe, Zeffer András és Kékesi László alkotta szupergrupp) korongja (30.), Enrique Iglesias gyűjteménye (31.), Christina Aguilera válogatása (35.) és Szikora Róbert legszebb szerelmes dalainak albuma (38.). (Új Szó)

Puha József

2009. 01. 16.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2009. 01. 16. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2009/2 cikk képei
Listamustra - Listamustra 2009/2