Hírek
Listamustra 2009/6
![Listamustra - Listamustra 2009/6 Listamustra - Listamustra 2009/6](http://www.music.hu/pictures/25/resized/12787_zene_w83_h83_crop.jpeg)
A múlt hét legnagyobb slágerlistás meglepetését a Franz Ferdinand szolgáltatta. A gitárzenei együttesek legutóbbi – új hullámot és posztpunkot egyesítő – éráját 2004 elején elindító skót zenekar a harmadik, Tonight: Franz Ferdinand című stúdióalbumával Nagy-Britanniában nem tudta megszerezni az eladási lista csúcsát. Az ezüstérmes pozícióban debütált, Bruce Springsteen új, Working on a Dream című nagylemeze mögött.
A héten is Alex Kapranosék hozták a meglepetést – nagyobbat, mint egy hete. Albumuk a szigetországban a másodikról a 21. helyre esett vissza! Az általunk vizsgált további három zenepiac eladási összesítéseire a héten érkezett meg a korong, és előreláthatólag a jövő héten ezeken is mélyrepülésbe kezd. A divat elindítójának mostani, a vártnál jóval mérsékeltebb brit sikere tudatában leszögezhető, hogy az éra végleg lecsengett. Csak minimális számú együttes tudott kilépni belőle, és sikeresen továbblépni más stílusok irányába.
Listavezető kislemezek
Egyesült Államok – Kelly Clarkson: My Life Would Suck Without You
Nagy-Britannia – Lily Allen: The Fear
Németország – James Morrison featuring Nelly Furtado: Broken Strings
Magyarország – Ákos: Negyven
Együtt a triumvirátus!
Egyik kislemezlistán sincs trónfosztás. Az amerikai Billboard magazin száz szerzeményt rangsoroló összesítésének tízes mezőnyében ugyanazok a dalok szerepelnek, mint a múlt héten. Az élen második hete az American Idol első, 2002-es győztese, Kelly Clarkson található. A legmagasabban kezdő újdonság, Lil Wayne felvétele, a Prom Queen a 17. helyre érkezett meg. Nagy-Britanniában szintén a második hetét tölti a csúcson Lily Allen hétfőn kiadott második albumának beharangozó, The Fear című dala. A TOP 10-ben két új belépő szerepel. A negyedik helyen kezdett Eminem, Dr. Dre és 50 Cent közös felvétele, a Crack a Bottle, amely megtalálható lesz 50 Cent márciusra tervezett Before I Self Destruct című negyedik stúdiólemezén, valamint minden bizonnyal Eminem hatodik, Relapse munkacímet viselő stúdióalbumán és Dr. Dre harmadik, Detox című stúdiólemezén is helyet kap – ezek megjelenési dátuma egyelőre nem ismert. A brit rangsor másik újdonsága a nyolcadik pozícióban startoló ausztrál Daniel Merriweather dala, a Change, amely egy washingtoni hiphopelőadó, Wale közreműködésével készült. Danielt az európai közönség 2007-ben ismerte meg. Ő énekli Mark Ronson a brit lista második helyéig jutott Stop Me című zeneszámát – a The Smiths 1987-es Stop Me If You Think You’ve Heard This One Before című slágerének zseniális átdolgozását. Németországban második hete a brit James Morrison és a kanadai Nelly Furtado vezet. A legmagasabban debütáló újdonság Lily Allen brit listavezetője a 17. pozícióban. Magyarországon változatlanul, 43. hete – s talán most már mindörökre – Ákosé és születésnapi, Negyven című szerzeményéé az összesítés első helye.
Listavezető nagylemezek
Egyesült Államok – Bruce Springsteen: Working on a Dream
Nagy-Britannia – Bruce Springsteen: Working on a Dream
Németország – Bruce Springsteen: Working on a Dream
Magyarország – Filmzene: Mamma Mia!
Springsteen sikere
A brit albumeladási rangsorban megőrizte vezető helyét Bruce Springsteen a 16. stúdiólemezével. Ahogy várható volt, a korong a héten az USA-ban is az első helyre érkezett meg, és Németországban is az élen nyitott. A hatvanadik életévében járó New Jersey-i zenésznek majdnem összejött a bravúr, a négyből négy: az általunk vizsgált negyedik piacon, a magyaron a második helyen kezdett, a Mamma Mia! című filmmusical albuma mögött. A másik újdonság, a fent említett, a brit listán a második héten tizenkilenc helyezést rontott Franz Ferdinand-lemez Németországban a második, Magyarországon a hatodik, az USA-ban a kilencedik helyen landolt. A szóban forgó két új korong mellett az amerikai tízes mezőnyben egy harmadik is található, a Grammy-jelöltek válogatásalbuma a hatodik helyen. A brit TOP 10-ben egy új belépő szerepel: a negyedik helyre megérkező The View nevű skót indie rock zenekar második, Which Bitch? című stúdiólemeze. Két nagyot ugró is található az élmezőnyben. Az egyik a húsz pozíciót javítva a harmadikra előlépő Fleet Foxes nevű seattle-i együttes tavaly júniusban kiadott cím nélküli első stúdióalbuma, amelynek borítóját az artvinyl.com nevű honlap 2008 legjobb CD-borítójának kiáltotta ki. Pieter Brueghel, XVI. századi festő Netherlandish Proverbs című művének egy részlete látható rajta, a kép abszurd városi forgatagot ábrázol. A másik sokat, szám szerint tizenegy helyet javító az Elbow tavaly Mercury Music Prize-zal kitüntetett negyedik, The Seldom Seen Kid című stúdiólemeze, amely a hatodikon termett. Magyarországon a negyvenes mezőnyben – a fent említett kettő mellett – további három újdonság szerepel: a Rosszcsontok albuma, a Mjuzikölök (23.), Király Viktor megasztáros gyűjteménye (31.) és Katy Perry nagylemeze, a One of the Boys (37.) című. (Új Szó)
2009. 02. 13.
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..