Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Blink-182: elindult a második fejezet

Blink 182 - Blink-182: elindult a második fejezet

A Grammy Awards sokáig téma a sajtóban és a médiában, beszédtéma az emberek, szűkítve a kört, a zenerajongók között. Miután kivesézik a díjazottak névsorát, jöhetnek a látszólag másodlagos dolgok, a gála hozadékai. A sorrend persze felborulhat, a Blink-182 hűséges rajongóinak például már az elején a trió újjáalakulása volt a legfontosabb – az újrakezdés az ünnepségen vált nyilvánossá.

Az 1992 és 2005 között működött kaliforniai Blink-182 öt stúdiólemezt, két EP-t, valamint egy-egy koncert- és slágerösszegző albumot adott ki. Dalai közül a 2000-es All the Small Things című teljesített a legjobban a slágerlistákon: az amerikain a hatodik, a briten a második helyig jutott.

Élet az első fejezet után
A trió feloszlását követően Tom DeLonge énekes-gitáros Angels & Airwaves néven alapított együttest, társai, Mark Hoppus énekes-basszusgitáros és Travis Barker dobos a +44 nevű zenekarban folytatták pályafutásukat. Az előbbi kettő, az utóbbi egy stúdiólemezt adott ki.

Blink 182 - Blink-182: elindult a második fejezet

A baleset újra összehozta őket
Travis Barker tavaly szeptemberben súlyos balesetet szenvedett. Repülőgépe az indulásnál nem tudott a levegőbe emelkedni, letért a kifutópályáról és kigyulladt. A gépen hatan utaztak, négyen életüket vesztették. Travis és Adam Goldstein (a Crazy Townból megismert DJ AM, a 2007-ben újjáalakult együttesben már nem szerepel) élte túl a balesetet. A dobos deréktól lefelé súlyos, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Beperelte a repülőgépet üzemeltető céget, fájdalomdíjként mindössze 25 ezer dollárra tart igényt. Úgy véli, felkészítetlen, repülésre alkalmatlan állapotban engedték útjára a gépet, és nem kellőképpen kiképzett pilóták vezették. „Ha nem vagyok rajta, nem lennének égési sérüléseim, és ma is tudnék olyan dolgokat tenni, amire a normális emberek képesek. Ha valami rosszul sül el, az áldozatoknak kárpótlás jár. Elvesztettem két barátomat is, őket már semmi sem hozza vissza” – jelentette ki Travis. Zenésztáraival a baleset után tisztázták a korábbi nézeteltéréseiket, és azóta összejárnak. Természetesen azonnal szárnyra kaptak a Blink-182 újjáalakulására vonatkozó hírek, ám az érintettek hivatalosan ezt nem erősítették meg.

A Grammy és az újrakezdés
A Grammy Awardson díjat átadó és fellépő Blink-182 tagjai a gálán jelentették be, hogy újrakezdték a közös zenélést. „Ott folytattuk, ahol annak idején abbahagytuk. A barátságok újra kialakultak, stúdióban dolgozunk: dalokat írunk, készítjük az új nagylemezünket, és készülünk a világ körüli turnénkra” – áll a díjkiosztó után kiadott sajtóközleményben. A koncertsorozat nyáron indul, hivatalos helyszínek és időpontok egyelőre nincsenek. (Új Szó)

Puha József

2009. 02. 20.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2009. 02. 20. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2009. 02. 22. 12:35
örülök h megint összeáll a blink. =) (mido)
Vendég 2009. 03. 03. 15:33
Ennél jobb hírt nem mostanában hallottam :) Nagyon örültem neki :D
Vendég 2009. 03. 21. 12:24
<3
Vendég 2009. 04. 07. 18:28
jeee :) mostanába állandoan azt hallgatom :) gyerünk fiúk

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Blink-182: elindult a második fejezet cikk képei
Blink 182 - Blink-182: elindult a második fejezetBlink 182 - Blink-182: elindult a második fejezet