Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Tarol a várva várt nagylemez

U2 - Tarol a várva várt nagylemez

Óriási a kereslet a U2 tizenkettedik, No Line on the Horizon című stúdióalbuma iránt. Több mint harminc országban foglalta el az eladási lista csúcsát. Vezeti a számunkra négy legfontosabb összesítést is: az amerikait, a britet, a németet és a magyart. Összefoglaljuk, mi minden történt a nagylemez megjelenése előtt és után.

Beharangozó dal
A Get on Your Boots című felvételnek az RTÉ 2fm nevű ír közszolgálati rádióadó január 19-ei reggeli műsorában volt az ősbemutatója. A szerzemény a slágerlistákon elég rosszul szerepelt: Nagy-Britanniában a 12., az Egyesült Államokban a 37. hely volt a csúcspozíciója.

Félresikerült CD-borító
A No Line on the Horizon borítóján szereplő fotót Hiroshi Sugimoto japán fotóművész készítette. Miután nyilvánosságra került, az elektrozenei körökben ismert Taylor Deupree a kiadója, a 12k nevű független cég blogbejegyzésében felrótta Bonóéknak, hogy a borító szinte teljesen megegyezik az ő 2006-os, Richard Chartierrel készült Specification.Fifteen című albumának borítójával, ennek ellenére nem indított pert a zenekar ellen. Az utóbbi is Hiroshi Sugimoto munkája.

U2 - Tarol a várva várt nagylemez

Baljós előjelek
A nagylemez a kiadás előtt két héttel felkerült a világhálóra. Pedig a Universal Musicnál (a multinacionális cég alá tartozó Interscope Records jelentette meg) betartottak minden előre meghatározott óvintézkedést, például az újságírók nem kaptak belőle a megjelenés előtt tiszteletpéldányt, zárt körben hallgathatták meg a dalokat. A kiadó ausztráliai leányvállalata azonban február közepén a honlapján elkezdte árusítani az Európa legtöbb országában március 2-án boltokba került album digitális verzióját! Két órán belül észlelték ugyan a bakit, de hiába távolították el a felvételeket, már késő volt, azok pillanatok alatt felbukkantak az illegális fájlcserélő oldalakon. A Universal máig nem kommentálta az esetet, így nem tudható, hogy kit terhel a felelősség. Az együttes rajongói azzal vádolták meg a lemezcéget, hogy saját maga szivárogtatta ki, ezzel népszerűsítette a korongot, magyarán: ez többet hozott a konyhára, mint amennyit elvitt.

Tetőtéri meglepetéskoncert
A U2 február 28-án a brit közszolgálati rádió, a BBC londoni székházának tetején adott húszperces koncertet, a zenészek négy szerzeményt adtak elő az albumról. „Most először játszottuk nyilvánosan a dalokat, és reméljük, hogy nem vallottunk velük szégyent” – mondta a fellépés végén Bono az ötezer embernek, akik az utcán kivetítőkön követték az eseményt. A tetőkoncertet élőben közvetítette a brit közszolgálati rádió kettes állomása.

Támadások kereszttüzében
A BBC hatalmas teret biztosított a zenekarnak, január második felétől több műsorában szerepeltette, ami politikai és egyéb támadásokhoz vezetett. A rádió vezetősége nem is tagadta a kiváltságot. A honlapján U2=BBC címmel külön részleget nyitott, ahol interjúkat, kuriózumnak számító koncertfelvételeket és rengeteg további dalt kínált az internetezőknek. Egy politikus, a konzervatív Nigel Evans, a kulturális, média- és sportügyekkel foglalkozó parlamenti bizottság tagja nem hagyta szó nélkül a történteket. Felrótta a BBC-nek, hogy az adófizetők pénzén népszerűsíti a nagylemezt. Korábban felröppent a hír, hogy a rádió fontban hétszámjegyű összegnek megfelelő reklámot biztosított Bonóéknak. Az együttes és az adó közti szerződésben a BBC szóvivője szerint annyi szerepel, hogy a U2 tagjai a szokásos jogdíjat kapják, a BBC pedig finanszírozza és hirdeti a különböző eseményeket. Mások azt hozták fel, hogy a kereskedelmi alapokon működő rádióadók hátrányba kerültek, mivel a zenekar náluk kevesebbet hirdet.

Öt különböző változat
A No Line on the Horizon huszonnégy oldalas borítófüzettel rendelkező CD mellett négy limitált verzióban is megvásárolható. A digipak változatot választó rajongó a harminchat oldalas borítófüzet mellé posztert kap, és letöltheti a netről Anton Corbijn filmjét, a Lineart. A magazinformátum hatvanoldalas magazinnal együtt kapható, és szintén jár mellé a film letöltési joga. A boxváltozatra voksoló rajongó a hatvannégy oldalas borítófüzet és a poszter mellé a filmet DVD-n kapja meg. A korong dupla bakeliten is kiadásra került.

Hatalmas kereslet
Az albumból a brit zenei piacon már az első napon elfogyott 65 ezer példány. A megjelenés hetében 157 926 darabot értékesítettek belőle a szigetországban, ezzel 2009 eddigi leggyorsabban fogyó nagylemeze lett. Az együttes Nagy-Britanniában utolérte Madonnát és a The Rolling Stonest – mindhárman tíz listavezető koronggal büszkélkednek. Az újdonság mellett a következő kilenc U2-hanghordozó járta meg a legmagasabb pozíciót: War (1983), The Unforgettable Fire (1984), The Joshua Tree (1987), Rattle and Hum (1988), Zooropa (1993), Pop (1997), The Best of 1980–1990 (1998), All That You Can’t Leave Behind (2000), How to Dismantle an Atomic Bomb (2004). A brit örökranglistán a U2, Madonna és a The Rolling Stones előtt Elvis Presley található tizenegy és a The Beatles tizenöt listavezető albummal. A No Line on the Horizon az amerikai Billboard magazin eladási rangsorának élét is elfoglalta. A zenekarnak az Egyesült Államokban ez a hetedik listavezető lemeze. Először az 1987-es The Joshua Tree volt első, kilenc héten keresztül ebből adták el a legtöbbet. Ezt a Rattle and Hum (1988), az Achtung Baby (1991), a Zooropa (1993), a Pop (1997) és a How to Dismantle an Atomic Bomb (2004) követte a legmagasabb pozícióban. Az USA-ban is a The Beatles a csúcstartó tizenkilenc listavezető albummal. A második helyen a The Rolling Stones szerepel kilenc, a harmadikon a Led Zeppelin és a U2 hét-hét első helyezett lemezzel.

360° Tour koncertsorozat
Az együttes az albumot világ körüli turnén mutatja be. „Különleges terveink vannak, olyasmit valósítunk meg, amit már hosszú ideje tervezünk, de eddig nem volt lehetőség a kivitelezésére. Szabadtéren lépünk fel, ugyanakkor megpróbáljuk bensőségessé tenni a koncerteket. A színpad középütt lesz, ezért választottuk a turné címének a 360 fokot. A speciális megoldás miatt a belépőjegyek ára nem lesz magasabb, sőt igyekeztünk a gazdasági világválság tükrében megszabni az árakat, a legolcsóbb jegyek harminc euróért vásárolhatók meg. Természetesen lesznek nagyon drága belépők is, mert a gazdag embereket sem akarjuk megbántani” – nyilatkozta ironikusan Bono. A turné június 30-án Barcelonában indul, és október 28-án a kanadai Vancouverben zárul. A zenekar azt ígéri, idén egy másik nagylemezzel is előrukkol, amely kistestvére lesz a mostaninak, ahogy a Zooropa az Achtung Babynek. (Új Szó)

Puha József

2009. 03. 19.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2009. 03. 19. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2009. 05. 11. 18:30
Gin Tonic & "Csé"... ;-P "Guest @ 2009-05-11 18:26:21 " De ki az a Lily Allen? - Tehetséges énekesnő vagy hírhedt botrányhősnő? 2009. április 06. 17:35 Féktelen partik, alkohol-és drogfogyasztás jellemzi a fiatal művésznő életét. Szeret kortársaival, barátaival kirúgni a hámból, és mindig kész valami újjal és megbotránkoztatóval sokkolni az embereket Oldal nyomtatása Szövegméret növelése Szövegméret csökkentése Oldal továbbküldése Lily Allen Nagy-Britannia újdonsült üdvöskéje, aki 2006-ban robbant be a köztudatba. Smile című száma hirtelen a brit 40-es top lista élére került, és Alright, Still című albumát is elkapkodták a lemezboltokból. Nem csak mint énekesnő, hanem mint a pletykalapoknak mindig friss hírekkel szolgáló botrányhősnő is ismert, sajnos inkább az utóbbi miatt cseng ismerősen a neve. De ki ez a 23 éves lány, akit legalább annyian kedvelnek, mint amennyien utálnak? Lily AllenA galéria megtekintéséhez kattintson ide Kezdjük egy kis önéletrajzzal. Lily Rose Allen 1985-ben született, édesapja a híres komikus, színész Keith Allen, édesanyja pedig Alison Owen producer. Mondhatni, beleszületett a show-biznisz világába, hiszen édesapja révén rengeteg hírességgel ápol baráti viszonyt kiskora óta. Iskoláit elég sűrűn váltogatta, mivel magatartásbeli problémái miatt több intézményből is eltanácsolták. Többek között az ország egyik legdrágább iskolájába, a Bedalesbe is járt, ahol a Kooks énekesének (Luke Pritchard) évfolyamtársa volt. Már gyerekkorában kiderült, hogy tehetsége van a zenéléshez, és amikor zenei ambíciói komolyra fordultak, szüleitől megkapta a maximális támogatást. Ennek ellenére karrierje elég sajátosan indult, ugyanis a fiatal énekesnő fogta magát és felrakta az egyik internetes oldalára a számait. A dalok hatalmas sikert arattak, több százan fordultak meg az oldalon és hallgattak bele, még az EMI is felfigyelt az ifjú tehetségre. 2006-ra már el is készült Lily Allen első albuma, az Alright, Still. Az album 11 pörgős, bulis számot tartalmaz. Ezen az albumán hallható a Smile című száma, ami meghozta a sikert az énekesnőnek. Első albumának kevert stílusa van, több műfajt ötvözött benne, de a fő csapásirány a reggae és ska. Nyomokban azért felfedezhető egy kis Rn’B, pop és hip hop-os beütés is. Dalai dinamikusak, szinte lüktetnek, és nagyon jól illenek hozzá a szókimondó, szellemes, helyenként kissé ironikus szövegek, amiket az énekesnő saját maga írt. Sokan túlzott őszintesége és szókimondása miatt támadják, Miss Allen olykor tényleg elveti a sulykot, és elég éles kritikával illeti Anglia celebeit. Lily AllenA galéria megtekintéséhez kattintson ide Az albumon hallható még a Friday Night című szám, amiben az énekesnő péntek esti féktelen bulizásairól számol be, ezenkívül szó van még pasikról, képzelt és valós szerelmekről és féktelen vad partikról. (Knock ’Em Down, LDN, Not Big) Lily Allennek azért annyira nincs jó hangja, de ehhez a saját maga által kreált stílusú albumhoz passzol, nem olyan erős, jellegzetes a hangja de legalább nincs torzítva vagy teljesen átalakítva számítógép által. Nem is baj, mert ez az album így lilys, nem mesterkélt, az énekesnő bevon minket a saját kis világába. Lily Allen egy csapásra vált híressé. Miután kiadták lemezét, kezdődött a sztárság. Az egész évet szinte végigturnézta. Egyre ismertebbé vált, saját tv showt indított a szigetországban, és ahogy az lenni szokott ő is nehezen tudta feldolgozni a hirtelen jött sikert. Elmondása szerint a mai napig szenved ezzel, leginkább a lesifotósokat utálja, akik állandóan körülötte lebzselnek, és nem tud úgy kilépni a lakásából, hogy ne vakuzzanak a szemébe. Az is elszomorítja, hogy a legtöbb ember nem úgy gondol rá, mint Lily Allen az énekesnő, hanem mint Lily Allen, a pletykalapok botrányhősnője. Szeretné ha az embereknek a zenéjéről jutna eszükbe a neve, nem pedig az aktuális pletykáiról. Lily AllenA galéria megtekintéséhez kattintson ide Azért a kis üdvöske tesz arról, hogy a lapoknak legyen mit írniuk róla. Féktelen partik, alkohol-és drogfogyasztás jellemzi a fiatal művésznő életét. Szeret kortársaival, barátaival kirúgni a hámból, és mindig kész valami újjal és megbotránkoztatóval sokkolni az embereket. A lapok sokat cikkeztek Lily Allen és Ed Simons (Chemical Brothers) kapcsolatáról. Az énekesnő jelenleg szingli, nincs szüksége tartós kapcsolatra, nem is férne bele az idejébe, hiszen elkészült a második albuma és ebben az évben indul turnézni és népszerűsíteni új albumát. Második albuma az It’s Not Me, It’s You nemrég jelent meg. Lily Allen nem okozott csalódást és második albuma az első folytatása lehet, de még annál is jobb. Ez a lemez sokkal kiforrottabb, érettebb. Ugyanakkor megmaradt a lilys bája, és a dalszövegek is eredetiek. Az énekesnő továbbra is cseppet sem hétköznapi életéről ír. A téma változatlan: bulik, pasik, csalódások, szerelmek és egy újfajta érzés, ami a hirtelen jött sztársággal jár együtt, ezeket önti dalokba az énekesnő. Az új album ígéretes és még kifinomultabb, csiszoltabb, mint az előző. Ez talán annak is köszönhető, hogy az új albumnak már csak egy producere van, Greg Krustin. (többek között ő is dolgozott az Alright, Still albumon) Ezeket a számokat érdemes meghallgatni: The Fear, Back to the start, Fuck you, He wasn’t there, 22. Lily Allenre jó lesz odafigyelni, mert nagyon ügyesen csinálja azt amit csinál. Hiába, a showbiznisz a vérében van. Legyen szó zenélésről, koncert turnéról, tv showról, pletykalapokról, mindenhol megjelenik és próbál helyt állni. Kemény munkával és kitartással felküzdötte magát korunk divatikonjai közé, és úgy tűnik, hogy még sokat fogunk róla hallani, mivel nem az a fajta lány aki csak úgy feladja. Botrányok ide, botrányok oda, azért mindig marad ideje arra, hogy lelkiismeretesen frissítgesse my space-jét, hogy a rajongói számára a dalai mindig ingyenesen letölthetők legyenek. A Q magazin nyomán írta: Lilo " Guest @ 2009-05-11 18:23:11 Gin Tonic 1. tétel 2009.05.11. konzerv 18:19 http://www.hirado.hu/Hirek/2009/04/06/ 16/De_ki_az.aspx "
Vendég 2009. 05. 11. 18:31
Gagyi zene... ("zene") ;-P
Vendég 2009. 05. 11. 18:35
http://house.music.hu/news.php?cikk=7584
Vendég 2009. 05. 11. 18:39
http://www.vivatv.hu/sztarok/1495-alesha-dixon

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Tarol a várva várt nagylemez cikk képei
U2 - Tarol a várva várt nagylemezU2 - Tarol a várva várt nagylemez