Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Újabb elégedetlenkedők

Cher - Újabb elégedetlenkedők

Az utóbbi hónapokban megnőtt a kiadójukkal elégedetlenkedő vagy pereskedő előadók és zenekarok száma. A napokban két énekesnő ügye került nyilvánosságra. Az egyik a nagy sztárjait sorra elveszítő EMI-tól akar távozni, a másik a Universal Musicot perli.

Joss Stone menekülne
A brit Joss Stone áprilisban még csak a 22. életévét töltötte be, de már nem tartozik az EMI vezető előadói közé. A 2003 szeptemberében megjelent The Soul Sessions című bemutatkozó nagylemezéből négymilliót, a 2004 szeptemberében kiadott másodikból, a Mind, Body & Soul címűből 4,5 milliót értékesítettek világszerte. A 2007 márciusában boltokba került harmadik albuma, az Introducing Joss Stone várakozáson alul teljesített. Eladtak ugyan belőle 1,3 milliót, de odahaza, Nagy-Britanniában megbukott, az eladási listán a 12. helyig jutott, és gyorsan eltűnt róla. Ennek ellenére a lemezcég nem engedi el a berkeiből távozni akaró énekesnőt. Joss már 2008 elején elkészítette a következő albumát Colour Me Free címmel, ám a mesterszalagot nem adta le a kiadójának, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ne a lemezcég égisze alatt jelenjen meg, mivel – elmondása szerint – annak vezetésével képtelen együttműködni. Azért döntött a visszatartás mellett, mert az EMI előzetes konzultáció nélkül hónapokkal elhalasztotta a korong kiadását. A felek 2006-ban kötött szerződésében az szerepel, hogy Jossnak 2008 decemberéig le kellett volna adnia az új albumát, s mivel ez nem történt meg, a cég jogi eljárást kezdeményezett, visszaköveteli azt az 1,2 millió fontot, amit előlegként utalt át az énekesnő számlájára. Joss hajlandó kétmillió fontot fizetni a kiadónak, s ezzel kivásárolná magát a szerződésből, az EMI azonban nem akar megválni tőle. A cég honlapján az olvasható, hogy a Colour Me Free című nagylemez júliusban napvilágot lát.

Cher - Újabb elégedetlenkedők

Cher perel
Bírósághoz fordult Cher, mert a Universal Music nem hajlandó kifizetni két válogatásalbuma jogdíját, s ezzel jókora összeggel rövidítette meg őt és néhai férje, Sonny Bono örököseit. A sztárpár a válásuk során abban állapodott meg, hogy a közös dalokból befolyó bevételeket megosztják. Sonny 1998-ban síbalesetben életét vesztette, a részesedése az özvegyére és gyermekeire szállt. A kereset szerint a két nagylemez az 1999-es The Greatest Hits és a 2003-as The Very Best of Cher. „A kiadó 2000 és 2003 közötti könyveléseinek áttekintése után nyújtottuk be a keresetünket a Los Angeles-i bíróságon. A 2004 és 2008 közötti könyveléshez még nem jutottunk hozzá, de gyanítjuk, azokban is találunk kifogásolható részeket. A Universal megpróbálta eltitkolni a két válogatásalbum sikerét, hogy ne kelljen utánuk fizetnie. A jogdíjak ilyesfajta eltüntetése nem ritka jelenség a lemezcégeknél” – jelentette ki Mark Passin, az énekesnő ügyvédje. A kiadó azonban biztos a dolgában, egy közleményt adott ki, amelyben leszögezte, áll a pereskedés elébe, a popsztár a bíróság előtt sem tudja bizonyítani, hogy bármivel is tartozna neki. „Sajnálatos, amiért a Universal Fogj meg, ha tudsz-játékot űz minden idők egyik legnépszerűbb, emblematikus művészével” – tette hozzá az ügyvéd. A vádakat azért lesz nehéz bizonyítani, mert Cher és Sonny korábban más lemezcégekkel állt szerződésben. A jogdíjakat a multinacionális cég azóta megvásárolta, s bizonyára nagy gondot fordított a részletekre… (Új Szó)

Puha József

2009. 06. 12.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2009. 06. 12. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Újabb elégedetlenkedők cikk képei
Cher - Újabb elégedetlenkedőkCher - Újabb elégedetlenkedők