Hírek
Olaszországban pihent a Unisex énekesnője
Wéber Helga kihasználva a nyári szabadtéri koncertek és egyetemi tanulmányai között adódott néhány napos szabadságot, Olaszországban töltődött fel a következő hetekre. A platinaszőke szépségnek szüksége is volt az erőgyűjtésre, hiszen visszatérve azonnal belekezdtek az Unisex új albumának felvételeibe.
Az énekesnő úti célja az Ancona tartományban fekvő tengerparti város, Senigallia lett volna, ám a talján főváros igencsak vendégmarasztalónak bizonyult számára. „Szerencsétlenségemre pont egy vasutassztrájk kellős közepébe csöppentem, és csak nagy nehézségek árán tudtam megértetni magam az olaszon kívül semmilyen más nyelven nem beszélő közlekedési alkalmazottakkal. Ráadásul arrafelé az útbaigazító táblákkal is spórolnak, így csak nagy kalandok árán jutottam el Senigalliába.” – meséli az Unisex szőke hangja.
Helga barátnője egy tengerparti hotelt vezet az Adria partján elterülő kisvárosban, így az énekesnő a legnagyobb luxusba érkezett meg.
Az aktív pihenéshez a finom ételek és italok is hozzátartoznak, amelyekből Olaszországban sincs hiány.
Hazatérve aztán ismét belecsöppent a szorgos hétköznapokba. Jogi egyetemre jár, de emellett esténként a stúdióban az Unisex új albumán dolgoznak, hétvégén pedig egyre nagyobb sikerű koncerteket adnak. Újdonság, hogy a csapat Caramellel fog duettezni, sőt ennek a dalnak a szövegét az egykori Megasztáros írta.
2009. 10. 02.
További Unisex cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Listamustra 2013/23
Már egy hét alatt is sok minden változhat zenei berkekben. Egy hete még csak sejtettük, most százszá..
Különleges produkció a Viva Cometen
Idén nemcsak a Comet gála fellépői, de jelöltjei között is tudhattuk a múlt évben berobbant Majka, C..
Listamustra 2013/22
Mindent elsöprő Daft Punk-siker. A francia duó a Get Lucky című szerzeménnyel tökéletesen megalapozt..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Interjúk
Túlvilági álom – Cipő emlékére
Múlt héten, szerdán debütált a YouTube-on a Túlvilági álom videoklipje. A dalt korábban a videomegos..
Három a nagylány – A.K.T.-interjú
Színészlemez? Nem újdonság. Nőcikből álló trió? Ilyen is volt már. Ám egy színésznők alkotta, cseppe..
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Lemezajánlók
Bruce Springsteen: Collection 1973–2012 (Columbia/Sony Music)
Amerika nemzeti hőse, élő legenda, vagy ahogy zenészkörökben hívják: a Főnök. Bár az újvilág legrang..
Joe Satriani: Unstoppable Momentum (Epic/Sony Music)
Meglepő volna, ha a 15-ször Grammy-re jelölt, de arany gramofonnal egyszer sem jutalmazott gitárvirt..
Zaz: Recto Verso (Play On/Sony Music)
Vigyázat, nagyon francia! Zaz, azaz Isabelle Geffroy első korongja gyémántlemez lett szülőhazájában,..
est.hu buliajánlók
Roy és Ádám Trió, Vámos Miklós, Gesztesi Károly, Kovács Áron, Czutor Zoltán, Urban Noises, Bad Mojo, Fit Fat »
Kik: Roy és Ádám Trió, Vámos Miklós, Gesztesi Károly, Kovács Áron, Cz..
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 06. 21. 14:00
Takáts Eszter és Bakai Márton »
Kik: Takáts Eszter és Bakai Márton
Hol: Esztergom, Rugby Club Hotel szabadtér »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Kocsis Tibor »
Kik: Kocsis Tibor
Hol: Cegléd, Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Party »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 06. 21. 17:00
Basement Bugs, Colorz, ByeAlex, Compact Disco »
Kik: Basement Bugs, Colorz, ByeAlex, Compact Disco
Hol: Százhalombatta, Szent István tér »
Mikor: 2013. 06. 21. 17:00
Bozo »
Kik: Bozo
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Takáts Eszter és Bakai Márton »
Kik: Takáts Eszter és Bakai Márton
Hol: Esztergom, Rugby Club Hotel szabadtér »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Hírwevők »
Kik: Hírwevők
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Kocsis Tibor »
Kik: Kocsis Tibor
Hol: Cegléd, Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Gentleman »
Kik: Gentleman
Hol: Verpelét, Verpelét (külterület) »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:30


Jazz
Mind1ik


