Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2009/48

Listamustra - Listamustra 2009/48

50 Centre legutóbb 2007 szeptemberében vetült nagy fény. Curtis című albuma egy napon jelent meg Kanye West lemezével, a Graduation cíművel. A mesterséges párharcban – amelyből mindketten sokat profitáltak – a tét, hogy melyikük szerzi meg az amerikai eladási lista csúcsát, tulajdonképpen másodlagos volt. Pedig Fifty még azt is világgá kürtölte, ha Kanye legyőzi, több hanghordozót ad el az első héten, mint ő, visszavonul a zenei életből.

Fogalmam sincs, miért tett ilyen bejelentést, hiszen nyilvánvaló volt, hogy vetélytársa albuma már a megjelenés hetében kelendőbb lesz. Így is történt, hét nap alatt 957 ezer példányt értékesített belőle az USA-ban. Ha a legyőzött nem vele egy időben rukkol elő korongjával, az első héten eladott 691 ezer példánnyal vezethette volna az amerikai rangsort, így viszont be kellett érnie az ezüstéremmel. Ezt megelőzően 1991-ben fordult elő utoljára, hogy az összesítés második pozíciójában debütáló lemez értékesítési példányszáma meghaladta a 600 ezret. 50 Cent természetesen nem vonult vissza, a csillaga azonban leszálló ágba került – de ez a folyamat már 2007 őszén is tartott. Az eredetileg 2008 februárjára tervezett Before I Self Destruct című albuma csak most került a boltokba, egy héttel az azonos című, a rendezésében és a főszereplésével készült film amerikai bemutatója előtt. A korong az USA-ban az ötödik helyre iratkozott fel – 159 ezer példányban talált gazdára a megjelenés hetében.

Listavezető kislemezek
Egyesült Államok – Jay-Z & Alicia Keys: Empire State of Mind
Nagy-Britannia – The X Factor Finalists 2009: You Are Not Alone
Németország – Ich + Ich: Pflaster
Magyarország – Holdviola: Bánat utca

Lady GaGa újból az élmezőnyben
Az amerikai Billboard magazin kislemezlistáját második hete Jay-Z és Alicia Keys dala, az Empire State of Mind vezeti. A TOP 10-ben két új belépő szerepel: a 12. helyről a hetedikre jött fel a francia David Guetta Akonnal készült felvétele, a Sexy Chick, a 11. pozícióból a másodikba ugrott Lady GaGa dala, a Bad Romance. A New York-i énekesnő felvétele múlt héten Nagy-Britanniában is a 11. helyet foglalta el, de ott ennyit nem sikerült javítania, a nyolcadikon találjuk. A The X Factor idei döntősei átdolgozták Michael Jackson 1995-ös You Are Not Alone című slágerét, R. Kelly szerzeményét. A jótékonysági céllal kiadott dal a brit kislemezlista élére érkezett meg – 193 176 példányt adtak el belőle. Az élmezőnyben még egy újdonság szerepel, a harmadik helyen nyitott az amerikai rangsor csúcsát már megjárt Jason Derülo-felvétel, a Whatcha Say című. Németországban az Ich + Ich dala, a két hete az összesítés első helyén kezdő, a múlt héten a másodikon álló Pflaster a listavezető. Az ezüstérmes pozícióba iratkozott fel a barbadosi Rihanna felvétele, a Russian Roulette. A tízes mezőnyben egy másik újdonság is található: a nyolcadik helyen debütált Aura Dione koppenhágai születésű énekesnő I Will Love You Monday (365) című dala. Magyarországon tizedik hete a Holdviola uralja a mezőnyt a Bánat utca című szerzeménnyel.

Listavezető nagylemezek
Egyesült Államok – John Mayer: Battle Studies
Nagy-Britannia – Leona Lewis: Echo
Németország – Ich + Ich: Gute Reise
Magyarország – Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra: Duett Karácsony

Négy lista – négy új listavezető
Az amerikai rangsor tízes mezőnyének felét új belépők adják. A csúcsot megszerző, Connecticut államból származó John Mayer rockzenész Battle Studies című albumából 286 ezret értékesítettek a megjelenés hetében. Meglepetésre csak a harmadik helyre, Andrea Bocelli karácsonyi korongja mögé érkezett meg Norah Jones lemeze, a The Fall című 180 425 eladott példánnyal – a brooklyni dzsesszénekesnő előző három stúdióalbuma listavezető volt. A keresztény rockzenét játszó Casting Crowns lemeze, az Until the Whole World Hears a negyedik, 50 Cent fent említett albuma az ötödik, a 16. életévében járó kanadai Justin Bieber korongja, a My World a hatodik helyre iratkozott fel. Szintén meglepetés, hogy Leona Lewis második, Echo című lemeze csak a 13. helyen debütált. A londoni énekesnő odahaza természetesen elfoglalta az összesítés élét – albumából a szigetországban az első héten 161 929 példány kelt el. A brit tízes mezőnyben további három újdonság található. A Queen újabb gyűjteménye, az Absolute Greatest a harmadik helyen nyitott – az első CD-n slágerek stúdiófelvételei, a másodikon koncertfelvételek hallhatók. Az utóbbi záródalát, a We Will Rock You-t az 1986-os budapesti koncerten rögzítették. A hatodikon az N-Dubz lemeze, az Against All Odds kezdett. A 2002-es Pop Idol tehetségkutató verseny győztese, Will Young négy stúdióalbum után karrierösszegző válogatással rukkolt elő – a két új szerzeménnyel kiegészített The Hits a kilencedik pozíciót szerezte meg. A német élmezőnyben három új belépő szerepel: az Ich + Ich duó lemeze, Gute Reise az első, Norah Jones albuma a harmadik, Der W korongja, a Schneller, höher, Weidner a hatodik helyen debütált. Negyedik hete tanyázik a magyar eladási rangsor negyvenes mezőnyében Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra lemeze, a Duett Karácsony – a héten átvette a vezetést. A tízes mezőnyben két újdonság található: a NOX albuma, a Most! a negyedik, a Kalapács lemeze, az Apokalipszis a hetedik helyre érkezett meg. Az Anti Fitness Club második albuma, a LéleKzet két hete az ezüstérmes pozícióba iratkozott fel, a múlt héten viszont már nem szerepelt a TOP 40-ben, és a héten sem tért vissza. (Új Szó)

Puha József

2009. 12. 01.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2009. 12. 01. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2010. 01. 10. 17:59
Hát....

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2009/48 cikk képei
Listamustra - Listamustra 2009/48