Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2010/4

Listamustra - Listamustra 2010/4

Az amerikai recept és a végeredmény ugyanaz, mint a múlt héten. Egy hete Ke$ha első, Animal című nagylemeze foglalta el az eladási lista csúcsát. A szakértők korábban azzal számoltak, hogy a Los Angeles-i énekesnő albumának amerikai forgalma az első héten a százezret sem éri el, ennek ellenére 152 ezret értékesítettek belőle a megjelenés hetében. Ke$ha menedzsmentje ugyanis ügyes húzáshoz folyamodott: a nagy online zeneáruházak az első napokban a szokásosnál olcsóbban, 6,99 amerikai dollárért (körülbelül 4,80 euróért) kínálták a lemezét. Ugyanezt a módszert választotta a mostani listavezető, a Vampire Weekend New York-i indie zenekar is.

Contra című második stúdióalbuma az Amazon áruházban már 3,99 amerikai dollárért (körülbelül 2,75 euróért) beszerezhető volt. Javarészt ennek köszönhetően 124 ezer példány kelt el belőle.

Listavezető kislemezek
Egyesült Államok – Ke$ha: Tik Tok
Nagy-Britannia – Iyaz: Replay
Németország – Keri Hilson: I Like
Magyarország – Holdviola: Bánat utca

Amerikai listavezetők európai sikere
A négy kislemezlista közül három élén nincs változás: az Egyesült Államokban ötödik hete Ke$ha slágere, a Tik Tok, Nagy-Britanniában második hete Iyaz dala, a Replay, Magyarországon összességében 17. hete a Holdviola felvétele, a Bánat utca vezet. Németországban a két és a négy héttel ezelőtti listavezető tért vissza a csúcsra, Keri Hilson dala, az I Like. Felfrissült az amerikai és a brit élmezőny. Az USA-ban a 23. helyről a hetedikre jött fel a Train San Franciscó-i rockegyüttes Hey, Soul Sister című felvétele, és a 14. pozíciót a tizedikre cserélte fel Ludacris hiphopelőadó How Low című dala. A brit rangsorban az ötvenedik helyről a másodikra lépett Adam Young egyszemélyes formációja, az Owl City az amerikai összesítés élét már megjárt Fireflies című szerzeménnyel, amelyet a minnesotai fiatalember Matt Thiessennel, a Relient K zenekar énekesével ad elő. A 99. helyről az ötödikre ugrott a Glee című amerikai tévéfilmsorozatban a szereplők tolmácsolásában felcsendülő Don’t Stop Believin’ című felvétel, amely a Journey 1981-es slágerének átdolgozása. A letöltéseknek köszönhetően az eredeti változat is megtalálható a tízes mezőnyben, az átdolgozás mögött, a hatodik helyen szerepel. A TOP 10 egyetlen új belépője, Plan B dala, a Stay Too Long a kilencedik helyen nyitott. Németországban a jelenlegi amerikai listavezető, Ke$ha slágere, a Tik Tok a második, egy korábbi amerikai listavezető, Jason Derülo felvétele, a Whatcha Say a tizedik, a hazai nagy kedvenc, Herbert Grönemeyer dala, a Komm zur Ruhr a hetedik helyen debütált.

Listavezető nagylemezek
Egyesült Államok – Vampire Weekend: Contra
Nagy-Britannia – Florence + the Machine: Lungs
Németország – Lady GaGa: The Fame
Magyarország – Mága Zoltán: A királyok hegedűse

Független brit kiadó amerikai sikere
Független brit lemezcég albuma legutóbb 1991-ben vezette az amerikai eladási listát: Paula Abdul nagylemeze, a Spellbound, amit az 1992 óta már nem független, EMI alá tartozó Virgin Records adott ki. Csaknem tizenkilenc év elteltével egy újabb brit cég, az XL Recordings is felért az amerikai csúcsra a Vampire Weekend második, Contra című stúdióalbumával. Ez a 12. független lemezcég által gondozott listavezető album az Egyesült Államokban 1991 óta, amióta a Nielsen SoundScan állítja össze a rangsorokat. Független kiadó lemeze legutóbb tavaly ősszel állt az élen, a Pearl Jam korongja, a Backspacer amelyet a Monkeywrench Records jelentetett meg. Az Ezra Koenig által 2006-ban alapított Vampire Weekend indie együttes első, 2008 januárjában kiadott albuma a 17. helyen kezdett az USA-ban, a megjelenés hetében 28 ezer fogyott belőle. Lady GaGa két kiadvánnyal tanyázik az amerikai tízes mezőnyben: a The Fame című lemeze a negyedik, a The Fame Monster EP-je a hatodik helyen szerepel. A New York-i énekesnő Oprah Winfrey tévéműsorának a vendége volt, ennek köszönhetően a hanghordozói iránt megnőtt a kereslet. A legnépszerűbb amerikai tévés személyiségnél január 19-én Susan Boyle vendégeskedett, így az I Dreamed a Dream című albuma a jövő héten minden bizonnyal visszatér az összesítés csúcsára. Az amerikai lista második újdonsága a 19. helyen debütáló Omarion harmadik, Ollusion című stúdiólemeze, amelyből 19 ezret értékesítettek az első héten. Ez csalódás, a B2K nevű fiúcsapat tagjaként ismertté vált fiatalember előző két albuma, a 2005-ös O és a 2006-os 21 ugyanis listavezető volt. A Florence + the Machine pályafutásában 2010. január 18-a csodás nap. Ekkor jelentették be, hogy a zenekart három kategóriában jelölték BRIT Awardsra, a tavaly Barclaycard Mercury Prize-ra is nominált Lungs című nagylemeze pedig elfoglalta a brit eladási rangsor élét. A korong tavaly júliusban a második helyen kezdett Michael Jackson gyűjteménye, a The Essential Michael Jackson mögött. A brit élmezőnyben három új belépőt találunk: a Vampire Weekend albuma a harmadik, a You Me at Six brit rockegyüttes második, Hold Me Down című stúdiólemeze az ötödik, a Delphic manchesteri alternatív tánczenei formáció első, Acolyte című korongja a nyolcadik helyre érkezett meg. Németországban a Vampire Weekend albuma a legmagasabban indító újdonságként a 15. helyet foglalta el.

Puha József

2010. 01. 26.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2010. 01. 26. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2010/4 cikk képei
Listamustra - Listamustra 2010/4