Sokak szerint a "Screamworks: Love in Theory and in Practice" a HIM legjobb munkája, ezt hallottuk vissza a rajongóktól...

Lehet hogy azért gondolják így, mert rengeteg energiát raktunk bele , és rendkívül keményen dolgoztuk rajta. Elég rázós volt. Egy kicsit szédült, és ideges is vagyok ezzel az új anyaggal kapcsolatban. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy az emberek hogy fognak reagálni rá, mert a tőlünk telhető legjobban raktuk össze, és büszkék vagyunk a végeredményre. De természetesen ez csak egy része az egésznek. Nevezetesen hogy a következő években a banda hol, és milyen koncerteket fog adni, és egyáltalán milyen turnéink lesznek. Ez nagyon fontos dolog most a bandának az album népszerűsítése miatt.

Ha azt érzed, hogy az új lemezünk egy komplett vízió, jól látod, ez volt vele a célunk. Amikor létre szeretnél hozni valami újat akkor együtt kell menned az érzéseiddel, a „sodrással.” Azért e mellett jó ha van egy terved, hogy honnan hová szeretnél eljutni – persze ez azért változni fog. Hasznos, ha van egy keret amibe bele szeretnéd illeszteni a munkádat.

Az egész anyag egyre jobban kialakul egészében is, amikor már majdnem befejezed az első pár számot – nagyjából így szokott zajlani. Meglepő, ahogy látod hogy a pici zenei elemek egy nagyobb egységgé állnak össze – és ez meghatározza azt az irányt is hogy mi következik ezekből a nagyobb elemekből. Az élet sok területén hasonló a helyzet, de a zenei produkciók terén különösen. Ahogy kész van pár szám, már látod hogy mire van szükséged a következőkben, mit kell tenned. Nagyon nagy szerencsénk van Matt Squire-el. Örülünk hogy vele dolgozhatunk – pont egy ilyen emberre van szükség ehhez az albumhoz. Nem tudok rosszat mondani rá.

Az album munkálatai évekre nyúlnak vissza, de nagyon jól haladunk. Több tonna munkánk van benne, és nagyon élvezzük az egész alkotási folyamatot, ami ezzel jár.

Az hogy a szerelem kérdését sokszor sötéten látjuk, lehet hogy nálam genetikai dolog. Tudom hogy a szerelem egy nagyon jó dolog, de ugyanakkor egy nagyon sötét valami is. Amikor leülök zenét írni, - megmondom őszintén - sohasem vagyok nagy rajongója annak hogy agresszív számokat írjunk. Számomra a kulcs a dallamosság, ennek benne kell lennie minden dalban.

Én a 80-as években nőttem fel, Duran Duran-t, Depeche Mode-ot hallgattam, és egy csomó hosszú hajú metál bandát - a legtöbb Los Angelesi volt. Szóval a jelenlegi zenei világom, egy fajta kombinációja lett ennek az egész kavarodásnak. A dalaim általában dallamosak de melankolikusak is. Mindig is gyűlöltem a „boldog dalok” kategóriáját.

Mondok valamit:

Amikor hihetetlenül boldog vagyok, és kiegyensúlyozott – soha nem írok zenét. Ezzel más is így van szerintem. Akkor szoktam gitárt ragadni amikor valami bujkál bennem, de nem tudom mi az. Ezt kiírom magamból, és ez mindig egy fajta boldogság számomra. Úgy érzem az új album most nagyon jó balanszban van a szomorúság és a vidámabb percek között. Remélem hogy az emberek is ezt fogják érezni.

-CsL-

2010. 02. 10.