Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Az Első Emelet újra együtt

Első Emelet - Az Első Emelet újra együtt

Az egyik bulvárlap partiján, a szokásos „szedjük össze a celebeket egy helyre, etessük meg, és fotózzuk” dolgai mellet, meglepő módon az Első Emelet egy spontán koncerttel lepte meg a csodálkozó embereket.

Csakazért is szerelem !

Történt ugyanis, hogy Gönczi Gábor invitálására és ajelenlévők lelkes unszolásáraa gálára meghívást kapott együttes felpattant a színpadra és két számot adott elő, ezzel kellőképpen megalapozva a gála utána buli hangulatát.

Így nyilatkozott a zenekar erről az estéről:

„Furcsa érzés volt fellépni hazai sztárok, hírességek, „celebek” előtt, nem tudtuk, hogy milyen lesz a fogadtatás. Ahogy felléptünk a színpadra megszűnt az összes félelmünk. Másodpercek alatt igazi koncerthangulat teremtődött, és az ott lévők már nem az itthoni, kis magyar showbiznisz szereplői voltak, hanem egy nagy bulizó társaság. Mindenki elfelejtette, hogy viselkednie, szerepelnie kell.”

Első Emelet - Az Első Emelet újra együtt

„Hirtelen mindenki "civil" lett. Kezek a magasban, dalszövegek együtt éneklése, sikoltozás, szóval, minden, ami egy jó koncerthez kell. Két számot adtunk elő (Angyali vallomás, Csakazértis szerelem), de ilyen rövid idő alatt is felforrósodott a levegő, és nagyon jól éreztük magunkat.”

„Szeretnénk idén is több ilyen hangulatú koncertet tartani, természetesen, a teljes Első Emelet repertoárral.”

Lehet hogy a 2009-es koncertek után immár véglegesen újra összeáll az Első Emelet? Ez egy elég nagy durranás lenne...

-CsL-

2010. 02. 11.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

-CsL- 2010. 02. 11. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Az Első Emelet újra együtt cikk képei
Első Emelet - Az Első Emelet újra együttElső Emelet - Az Első Emelet újra együttElső Emelet - Az Első Emelet újra együttElső Emelet - Az Első Emelet újra együttElső Emelet - Az Első Emelet újra együttElső Emelet - Az Első Emelet újra együttElső Emelet - Az Első Emelet újra együttElső Emelet - Az Első Emelet újra együttElső Emelet - Az Első Emelet újra együttElső Emelet - Az Első Emelet újra együtt