Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2010/8

Listamustra - Listamustra 2010/8

A Lady Antebellum countryzenei trió a Need You Now című albumából az Egyesült Államok piacán a harmadik héten mindössze ezer példánnyal adott el kevesebbet, mint a második héten, 208 ezer talált gazdára belőle, az eladási lista első helyének megőrzésére azonban semmi esélye sem volt. Ahogy egy hete megjósoltuk, a Sade közel tíz év kihagyás után kiadott hatodik stúdiólemeze került az amerikai rangsor élére.

A Soldier of Love című albumból 502 ezret értékesítettek a megjelenés hetében. A nigériai születésű Sade Adu vezette brit zenekar eddig csupán egyszer szerepelt az amerikai összesítés csúcsán, 1985-ben a második, Promise című nagylemezével. Az együttes az eddigi pályafutása során több mint ötvenmillió hanghordozót adott el – ennek közel felét az Egyesült Államokban vásárolták meg. A Sade korongja az USA mellett Magyarországon is listavezető. Németországban a második, Nagy-Britanniában a negyedik helyre érkezett meg.

Listavezető dalok
Egyesült Államok – Ke$ha: Tik Tok
Nagy-Britannia – Helping Haiti: Everybody Hurts
Németország – Ke$ha: Tik Tok
Magyarország – Holdviola: Bánat utca

Segélydalok az élmezőnyökben
A haiti földrengés károsultjainak megsegítésére készült We Are the World 25 for Haiti – az 1985-ös We Are the World több mint nyolcvanszereplős átdolgozása – az amerikai rangsor második, az Everybody Hurts – az R.E.M. 1992-es felvételének huszonegy szereplős átdolgozása – a brit összesítés élére iratkozott fel. Az utóbbiból a megjelenés hetében 453 426 példány kelt el a szigetországban, ezzel a kétezres évek leggyorsabban fogyó segélydala lett. Az eddigi rekordot Mariah Carey 1993-as Hero című slágerének 2008-as, a The X Factor brit tehetségkutató tévéműsor ötödik sorozatának döntősei által előadott átirata tartotta – ebből az első héten 312 244 példányt értékesítettek a brit zenei piacon. Legutóbb karácsony előtt adtak el több felvételt Nagy-Britanniában, a Rage Against the Machine szerzeményéből, a Killing in the Name címűből 502 569 példányt vásároltak meg hét nap alatt. A brit lista ötödik pozíciójában a Glee című amerikai tévéfilmsorozat szereplői által énekelt Don’t Stop Believin’, a Journey slágerének átdolgozása található. A kilencedik helyen debütált a színészek újabb dala, a Halo (az eredeti előadó Beyoncé) és a Walking on Sunshine (az eredeti előadó a Katrina + the Waves) című slágerek átdolgozásának egyvelege. Az Egyesült Államokban kilencedik, Németországban negyedik hete a kaliforniai Ke$ha uralja a mezőnyt a Tik Tok című slágerével, Magyarországon összességében 21. hete a Holdviola vezet a Bánat utca című felvétellel.

Listavezető nagylemezek
Egyesült Államok – Sade: Soldier of Love
Nagy-Britannia – Alicia Keys: The Element of Freedom
Németország – Peter Maffay: Tattoos
Magyarország – Sade: Soldier of Love

A Fonogram-díj jótékony hatása
Az amerikai TOP 10-ben a csúcson kezdő Sade-album mellett további három új belépő szerepel. Jaheim ötödik stúdiólemeze, az Another Round 112 ezer eladott példánnyal a bronzérmes pozícióban nyitott. A New Jersey-i énekes harmadik albuma, a 2006-os Ghetto Classics listavezető is volt, mégis négy korongja közül eddig ebből fogyott el a legkevesebb az USA-ban, 446 ezer példány. Az ötödik helyre Josh Turner countryénekes negyedik, Haywire című lemeze, a hatodikra tobyMac negyedik stúdióalbuma, a Tonight érkezett meg. A brit élvonalban a negyedik helyen debütáló Sade-lemez mellett még egy újdonság található, a hatodik helyre megérkező Massive Attack-album, a Heligoland. A német tízes mezőnyben az ezüstérmes pozícióban startoló Sade-korong és a negyedik helyen indító Massive Attack-lemez mellett új belépő még a hetediken rajtoló Ke$ha-album, az Animal. Magyarországon a Sade lemeze mögött a második helyen a Back II Black közvetlenül karácsony előtt kiadott Funkybiotikum című korongja nyitott, amely a Fonogram – Magyar Zenei Díj gálán Az év hazai klasszikus pop-rock albuma kategóriában győzött.

Puha József

2010. 02. 25.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Puha József 2010. 02. 25. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2010/8 cikk képei
Listamustra - Listamustra 2010/8