Hírek
Megérkezett Alexandra Burke és Pitbull közös klipje
Elkészült Alexandra Burke harmadik zenei videója. A brit X Factor 2008-as győztese ezúttal az All Night Long című dalhoz forgatott videoklipet. A dal elkészítésében pedig nem más, mint Pitbull segédkezett.
All Night Long
Az All Night Long című felvétel, Alexandra Burke debütáló, Overcome c. albumának negyedik kislemeze. Az album február 10. óta már nálunk is kapható. Viszont ezen csupán az All Night Long eredeti változatát találjuk. A miami rapper, Pitbull közreműködésével készült verzió csupán az Amerikában megjelenő albumon szerepel majd.
Az új dal egyébként a Bad Boys után, Alexandra második Európában kiadott kislemezeként fog megjelenni május 17-én. A klip premierére tegnap kerülhetett sor. A zenei videót április közepén forgatták Angliában egy medence mellett, ahol természetesen Pitbull is feltűnik. A házibuli hangulatát megragadó videóban Alexandra egy igen merész öltözékben szerepel. Szinte kissé már Lady Gagához hasonlít.
A legtöbb helyen azt olvashatjuk, hogy Alexandra Burke a 2008-as X Factorban tűnt fel. Azonban arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a fiatal tehetség már 2005-ben is elindult a népszerű showban. Akkor viszont, sokak megdöbbenésére, még a hetes döntőbe sem sikerült bekerülnie. A zsűri túl fiatalnak tartotta az akkor mindössze 16 éves lányt.
Alexandra nem adta fel. Szorgosan gyakorolta az éneklést és folyamatosan képezte magát, azért, hogy végül ismét a szigorú zsűri elé álljon. Már a válogatón ámulatba ejtette Simon Cowelléket, és szinte egyenes úton jutott el a végső döntőig. Már a műsor második szakaszában borítékolható volt Alexandra sikere, azonban a döntőben még rátett egy lapáttal. A Beyoncéval előadott közös duettje és az örökzöld Hallelujah eléneklése után megkérdőjelezhetetlenné vált végső győzelme.
A Hallelujah után, Bad Boys című dala meghozta a várva várt sikert a nemzetközi piacon is. Itthon is számtalan rajongóra tett szert a manapság is gyakran felcsendülő felvétellel. Harmadik kislemeze a kevésbé sikeres Broken Heels után pedig újra a csúcsra érhet az All Night Long c. számmal.
2010. 04. 28.
További Alexandra Burke cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Listamustra 2013/23
Már egy hét alatt is sok minden változhat zenei berkekben. Egy hete még csak sejtettük, most százszá..
Különleges produkció a Viva Cometen
Idén nemcsak a Comet gála fellépői, de jelöltjei között is tudhattuk a múlt évben berobbant Majka, C..
Listamustra 2013/22
Mindent elsöprő Daft Punk-siker. A francia duó a Get Lucky című szerzeménnyel tökéletesen megalapozt..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Interjúk
Túlvilági álom – Cipő emlékére
Múlt héten, szerdán debütált a YouTube-on a Túlvilági álom videoklipje. A dalt korábban a videomegos..
Három a nagylány – A.K.T.-interjú
Színészlemez? Nem újdonság. Nőcikből álló trió? Ilyen is volt már. Ám egy színésznők alkotta, cseppe..
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Lemezajánlók
Bruce Springsteen: Collection 1973–2012 (Columbia/Sony Music)
Amerika nemzeti hőse, élő legenda, vagy ahogy zenészkörökben hívják: a Főnök. Bár az újvilág legrang..
Joe Satriani: Unstoppable Momentum (Epic/Sony Music)
Meglepő volna, ha a 15-ször Grammy-re jelölt, de arany gramofonnal egyszer sem jutalmazott gitárvirt..
Zaz: Recto Verso (Play On/Sony Music)
Vigyázat, nagyon francia! Zaz, azaz Isabelle Geffroy első korongja gyémántlemez lett szülőhazájában,..
est.hu buliajánlók
Roy és Ádám Trió, Vámos Miklós, Gesztesi Károly, Kovács Áron, Czutor Zoltán, Urban Noises, Bad Mojo, Fit Fat »
Kik: Roy és Ádám Trió, Vámos Miklós, Gesztesi Károly, Kovács Áron, Cz..
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 06. 21. 14:00
Takáts Eszter és Bakai Márton »
Kik: Takáts Eszter és Bakai Márton
Hol: Esztergom, Rugby Club Hotel szabadtér »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Kocsis Tibor »
Kik: Kocsis Tibor
Hol: Cegléd, Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Party »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 06. 21. 17:00
Basement Bugs, Colorz, ByeAlex, Compact Disco »
Kik: Basement Bugs, Colorz, ByeAlex, Compact Disco
Hol: Százhalombatta, Szent István tér »
Mikor: 2013. 06. 21. 17:00
Bozo »
Kik: Bozo
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Takáts Eszter és Bakai Márton »
Kik: Takáts Eszter és Bakai Márton
Hol: Esztergom, Rugby Club Hotel szabadtér »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Hírwevők »
Kik: Hírwevők
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Kocsis Tibor »
Kik: Kocsis Tibor
Hol: Cegléd, Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Gentleman »
Kik: Gentleman
Hol: Verpelét, Verpelét (külterület) »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:30


Jazz
Mind1ik



