Hírek
Miley Cyrus ismét új klippel jelentkezik
Miley Cyrus elkészítette a Hannah Montana című sorozat utolsó évadjának első videóklipjét, amelyet az Ordinary Girl című dalhoz forgatott.
Ordinary Girl
Nem is olyan régen még a Can’t Be Tamed című dal klipjének örülhettek a rajongók. Miley azonban nem sokat váratta lelkes rajongótáborát, és ezúttal az őt híressé tévő, Hannah Montana című sorozathoz készített egy új zenei videót.
A tengerentúlon és már itthon is nagy népszerűségnek örvendő tinisorozat befejező évadához érkezett. Miley úgy döntött szakít Hannah Montana szerepével és a komolyabb filmszerepek, valamint a zene felé veszi az irányt.
Miley Cyrus manapság sokak kedvence, azonban sok ellenlábasa is akad. Talán ezért is hangoztatja az utóbbi időben talán túl sokszor is, hogy fel szeretne nőni. Így ennek apropóján a szóban forgó sorozatból is ki szeretne lépni.
Megszokhattuk, hogy zenés sorozat révén, minden évadhoz kiadnak egy zenei albumot, ahol néhány dalhoz klip is készül. A tegnapi nap folyamán megjelent az utolsó évad egyik dalának, videóklipje, amely teljesen visszaadja a finálé hangulatát.
Az Ordinary Girl című dal klipjében Miley meglepően kevés szerepet kapott, valamint a sorozatból sem láthatunk részleteket. A klip egy fiatal lányról szól, aki a sikerről és szerelemről álmodik, majd végül mindezt el is éri. Mintha Miley saját, régi álmait filmesítette volna meg…
2010. 07. 05.
További Miley Cyrus cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Ajándék koncert gyermeknapra a The Voice mesterétől
Ausztriában és Magyarországon egyaránt ismert és sikeres a 2012-es The Voice – Magyarország hangja e..
Daft Punk – siker és gyász
Ezekben a napokban két esemény révén került a zenei híradások élére a Daft Punk. Az egyik örömteli, ..
Listamustra 2013/20
Az Egyesült Királyságban negyedik hete a Get Lucky a listavezető, amely jelenleg a „2013 legnagyobb ..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Interjúk
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Wisdom: Európában és újra itthon!
A budapesti Wisdom zenekarral nem kisebb dolog történt, mint hogy áttörve a határokat, eljutottak a ..
A jövőbe mutató stílus
Szlovákiai magyar zenekar, a Nádasdi Péter énekes, Szabó Nándor gitáros, Kobák Olivér gitáros, Orave..
Lemezajánlók
Musical: Miss Saigon (Sony Music)
Remek időzítés: A nyomorultak musical mozisikeréhez igazítva jelent meg a szerzőpáros másik sikerdar..
Jimi Hendrix: People, Hell and Angels (Sony Music)
Vajon akad még egy gitárvirtuóz, akinek halála után több stúdióalbuma látott napvilágot, mint ahány ..
Michael Bublé: To Be Loved (Reprise Records/Warner)
A bőség zavara: vajon mi a legnagyobb erénye az új Michael Bublé lemeznek? A sztárvendégek, mint Ree..
est.hu buliajánlók
Nosztalgia Klub »
Kik: Tyeplik zenekar
Hol: Budapest, Fővárosi Művelődési Ház »
Mikor: 2013. 05. 26. 15:00
Görög táncház »
Kik: Sirtos
Hol: Budapest, Óbudai Kulturális Központ »
Mikor: 2013. 05. 26. 17:00
Lay-Up! »
Kik: Galactic Jackson, Mesterházy, Atomik
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 05. 26. 18:00
Roversong »
Kik: Roversong
Hol: Szentendre, Dumtsa Jenő utca »
Mikor: 2013. 05. 26. 18:00
Regejáró Művészeti Klub »
Kik: Misztrál
Hol: Budapest, Budavári Művelődési Ház »
Mikor: 2013. 05. 26. 19:00
Junior együttes »
Kik: Junior együttes
Hol: Szeged, Klauzál tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 9:30
Dodgem »
Kik: Dodgem
Hol: Szeged, Klauzál tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 10:00
Gospel Train »
Kik: Gospel Train
Hol: Szeged, Klauzál tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 13:00
Praxis »
Kik: Praxis
Hol: Kaposvár, Kossuth tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 13:00
Nagy Imre Erik »
Kik: Nagy Imre Erik
Hol: Szeged, Dóm tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 13:00


Jazz
Mind1ik



