Hírek
Listamustra 2010/29
![Listamustra - Listamustra 2010/29 Listamustra - Listamustra 2010/29](http://www.music.hu/pictures/32/resized/16406_zene_w83_h83_crop.jpeg)
A JLS a The X Factor ötödik sorozatának döntőjében, 2008 decemberében alulmaradt Alexandra Burke-kel szemben. A jövő a fiúkvartett szemszögéből – a múltból kiindulva – nem sok jóval kecsegtetett. A tehetségkutató tévéműsor ezüstérmesei közül korábban a G4 szerepelt a legmagasabban a brit kislemezlistán.
Az első szériában indult, popoperában utazó, szintén négytagú formáció 2005-ben a Queen-örökzöld, a Bohemian Rhapsody átdolgozásával a kilencedik helyig jutott. A JLS azonban bekerült a brit zenei piac élvonalába. A novemberben kiadott első albumával a megjelenés hetében alaposan túlszárnyalta a verseny győztesét. Alexandra Burke októberben boltokba került Overcome című stúdiólemezéből 132 065 példányt értékesítettek az első héten a szigetországban. A fiúcsapat albuma több mint százezerrel volt kelendőbb a megjelenés hetében, 239 644 példányban talált gazdára. A csodás eredmény ellenére a JLS az utolsó pillanatig izgulhatott, hogy vajon megszerzi-e a brit eladási rangsor csúcsát, végül megszerezte, lemezéből 1519 példánnyal adtak el többet, mint Robbie Williams nyolcadik, Reality Killed the Video Star című stúdióalbumából. A JLS az idei BRIT Awardson, a legrangosabb brit zenei díjak átadóján duplázott – A legjobb brit újonc és A legjobb brit kislemez kategóriákban diadalmaskodott, utóbbiban a Beat Again című dallal. Az első korongjáról kimásolt Beat Again és Everybody in Love című felvételek Nagy-Britanniában listavezetők voltak, a One Shot a hatodik helyig jutott. A fiúk jelenleg a második albumukon dolgoznak, amelynek előhírnöke, a The Club Is Alive című szerzemény a héten elfoglalta a brit összesítés élét. A lemez címe, megjelenési dátuma egyelőre nem ismert.
Listavezető dalok
Egyesült Államok – Katy Perry featuring Snoop Dogg: California Gurls
Nagy-Britannia – JLS: The Club Is Alive
Németország – Shakira featuring Freshlyground: Waka Waka (This Time for Africa)
Magyarország – Ákos: Szindbád dala
Folytatódó „fociláz” Németországban
Katy Perry slágere, a Snoop Dogg-gal készült California Gurls a brit listán két hét után trónfosztott lett, az amerikai Billboard magazin rangsorában hatodik hete vezet. Tíz helyezést ugorva az amerikai összesítés nyolcadik pozíciójában termett Enrique Iglesias dala, a Pitbull-lal készült I Like It. A harmincöt éves, madridi születésű, Miamiban élő énekesnek az USA-ban két listavezető felvétele van: 1999-ben a Bailamos cíművel két, 2000-ben a Be with You cíművel három hétig uralta a mezőnyt. Legutóbb 2001-ben szerepelt a TOP 10-ben, a harmadik helyig jutott Hero című dallal. A brit tízes mezőnyben a JLS listavezetője mellett még két újdonság található, az ötödik helyen debütált a Yolanda Be Cool ausztrál duó és DCUP ausztrál producer We No Speak Americano című house-zenei szerzeménye. A coloradói 3OH!3 duó Ke$ha közreműködésével készült My First Kiss című felvétele a hetedik helyre iratkozott fel. Németországban negyedik hete a labdarúgó-világbajnokság hivatalos dala, a kolumbiai Shakira és a dél-afrikai Freshlyground együttes Waka Waka (This Time for Africa) című felvétele szerepel a csúcson. A német élmezőnybe egy újdonság került be: a negyediken kezdett Lady GaGa az Alejandro című slágerrel. Magyarországon 14. hete Ákos kiadványa, a Szindbád dala áll az élen.
Listavezető nagylemezek
Egyesült Államok – Eminem: Recovery
Nagy-Britannia – Kylie Minogue: Aphrodite
Németország – Unheilig: Grosse Freiheit
Magyarország – Mága Zoltán: A királyok hegedűse
Világszerte hódít Kylie új albuma
A detroiti Eminem harmadik hete vezeti az amerikai eladási listát a Recovery című hetedik stúdiólemezével, július 5. és július 11. között 229 ezer példány fogyott el belőle. Az amerikai TOP 10-ben két új belépő található: a harmadikon nyitott az OutKast egyik tagja, Big Boi a Sir Lucious Left Foot: The Son of Chico Dusty című első szólóalbumával, a tizedikre Enrique Iglesias érkezett meg az Euphoria című kilencedik stúdiólemezével. Kylie Minogue 11. stúdióalbuma, az Aphrodite a 19. helyen startol. A negyvenkét éves, ausztrál származású énekesnő Nagy-Britanniában megszerezte az első helyet. Ez az ötödik listavezető korongja a szigetországban, korábban az 1988-as Kylie, az 1989-es Enjoy Yourself, az 1992-es Greatest Hits és a 2001-es Fever című lemezeivel szerepelt a legmagasabb pozícióban. A brit tízes mezőny másik újdonsága Enrique Iglesias albuma a hatodik helyen. Kylie lemeze Németországban a bronzérmes pozícióban indít az élmezőny egyetlen új belépőjeként. Magyarországon a 18. helyet szerezte meg – a negyvenes mezőnyben ez az egyetlen újdonság. Immár hatodik alkalommal tért vissza a magyar eladási lista csúcsára Mága Zoltán albuma, A királyok hegedűse című, és összességében kilencedik hete uralja a mezőnyt.
2010. 07. 22.
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..