Hírek
Listamustra 2010/31
![Listamustra - Listamustra 2010/31 Listamustra - Listamustra 2010/31](http://www.music.hu/pictures/32/resized/16443_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ez Eminem nyara! Az amerikai albumeladási listán visszaverte Rick Ross támadását, Recovery című hetedik stúdiólemeze ötödik hete a legvásároltabb hanghordozó. A korong Nagy-Britanniában is vezet, ott megszakítással, összességében negyedik hete – július 11-én egy hétre Kylie Minogue albumának, az Aphrodite címűnek adta át a csúcsot.
Eminem a kislemezek amerikai rangsorát is uralja, második hete a Rihannával készült Love the Way You Lie című szerzeménnyel. A detroiti hiphopelőadónak ez a negyedik hazai listavezető slágere. A Lose Yourself cíművel 2002 végén és 2003 elején tizenkét, a Dr. Dre és 50 Cent közreműködésével készült Crack a Bottle cíművel 2009-ben egy, a Recovery beharangozó dalával, a Not Afraid cíművel idén májusban szintén egy hétig vezetett. A barbadosi Rihanna már a hetedik amerikai listavezetőjénél tart. 2006-ban trónolt először három hétig az SOS című felvételével. 2007-ben pályafutása eddigi legnagyobb slágerével, a Jay-Z közreműködésével készült Umbrella cíművel hét hétig szerepelt az élen. 2008-ban triplázott, a Take a Bow egy, a Disturbia két, a T.I.-jal rögzített Live Your Life hat hétig uralta a mezőnyt. Az énekesnő legutóbb idén tavasszal a Rude Boy című dallal járta meg a csúcsot, öt hétig tanyázott a legmagasabb pozícióban.
Listavezető dalok
Egyesült Államok – Eminem featuring Rihanna: Love the Way You Lie
Nagy-Britannia – Yolanda Be Cool & DCUP: We No Speak Americano
Németország – Shakira featuring Freshlyground: Waka Waka (This Time for Africa)
Magyarország – Ákos: Szindbád dala
Nyári sláger a brit lista élén
Az Amerikai Egyesült Államokban tovább száguld Taio Cruz szekere! A Nagy-Britanniában augusztus 23-án megjelenő Dynamite című felvétele a Billboard magazin kislemezlistáján már a bronzérmes pozícióban található. A londoni előadó odahaza 2006-ban mutatkozott be, az USA-ban pedig idén februárban. Tavaly ősszel három hétig állt a brit összesítés csúcsán a Break Your Heart című dallal. A szerzemény Ludacris közreműködésével készült amerikai változata márciusban a Billboard magazin kislemezlistájának 53. helyére érkezett meg. A következő héten 273 ezer eladott példánnyal az élen kötött ki, amellyel rekordot ért el: kezdő előadó az első felvételével ilyen nagyot ugorva még sosem termett az első helyen. A dél-karolinai B.o.B akárcsak az első slágerével, a Bruno Mars közreműködésével készült Nothin’ on You cíművel, a másodikkal, a Hayley Williamsszel rögzített Airplanes cíművel is egy hétig vezette a kislemezek brit rangsorát. A héten, a listán tartózkodás harmadik hetében a Sylvester Martinez és Johnson Peterson alkotta Yolanda Be Cool ausztrál duó és DCUP (Duncan MacLennan) ausztrál producer vette át a vezetést a We No Speak Americano című szerzeménnyel. A dalban részleteket használtak fel az olasz Renato Carosone 1956-os Tu vuó fá l’americano (You want to be American) című felvételéből. Németországban hatodik hete a labdarúgó-világbajnokság hivatalos dala, a kolumbiai Shakira és a dél-afrikai Freshlyground együttes Waka Waka (This Time for Africa) című felvétele tanyázik a csúcson. Magyarországon 16. hete Ákos kiadványa, a Szindbád dala uralja a mezőnyt.
Listavezető nagylemezek
Egyesült Államok – Eminem: Recovery
Nagy-Britannia – Eminem: Recovery
Németország – Unheilig: Grosse Freiheit
Magyarország – David Guetta: One Love
Nem jött be az előrejelzés
Az előrejelzések szerint Rick Ross negyedik, Teflon Don című stúdióalbumának kellett volna az amerikai eladási lista élén debütálnia. A korongból 176 ezret értékesítettek, s mivel Eminem a Recovery című lemezéből 187 ezret adott el, így az 1976-os születésű floridai rappernek be kell érnie a második hellyel, pályafutása során először, előző három stúdióalbuma ugyanis az első helyre iratkozott fel. Akármilyen hihetetlen, a Missouri Államból származó Sheryl Crow még sosem szerepelt az összesítés csúcsán – ezúttal a 100 Miles from Memphis című hetedik stúdiólemezével a harmadik helyre érkezett meg. Az ötödik helyen a Kidz Bop 18. része nyitott, ezen napjaink slágerei gyerekek előadásában csendülnek fel. A tízes mezőny utolsó új belépője a Jonas Brothers hetedik helyen kezdő Jonas L.A. című filmzenei korongja. A brit TOP 10-ben két újdonságra lelünk: Professor Green londoni hiphopelőadó első, Alive Till I’m Dead című albuma a második, az Earth, Wind & Fire slágerválogatása a kilencedik pozícióban startol. A magyar zenei piac legvásároltabb hanghordozója egy hét megszakítással harmadik hete David Guetta francia lemezlovas tavaly augusztusban kiadott negyedik, One Love című stúdiólemeze. A negyvenes mezőnyben mindössze egy újdonság található, a 32. helyen debütált Sting albuma, a Symphonicities.
2010. 08. 03.
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..