Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Meseszép bemutatkozás

The Wanted - Meseszép bemutatkozás

A szakemberek azt vetítették előre, hogy a JLS csodás tavalyi debütálása lavinát indít el brit zenei berkekben: a fiúcsapatok következő érája kezdődik. Jóslatuk kezd beigazolódni. Július végén a mesterségesen alapított The Wanted berobbant a brit zenei élmezőnybe.

A brit The X Factor ötödik sorozatában induló JLS a tehetségkutató tévéműsor 2008 decemberében rendezett döntőjében alulmaradt Alexandra Burke-kel szemben. A négytagú fiúcsapat később alaposan visszavágott a londoni énekesnőnek. Alexandra októberben boltokba került Overcome című stúdiólemezéből 132 065 példányt értékesített az első héten a szigetországban. A fiúcsapat novemberben kiadott albuma több mint százezerrel volt kelendőbb a megjelenés hetében, 239 644 példányban talált gazdára. A kvartett eddig három felvétellel járta meg a kislemezek brit rangsorának csúcsát: tavaly a Beat Again és az Everybody in Love címűekkel, idén júliusban a készülő második albumának beharangozójával, a The Club Is Alive című szerzeménnyel. A JLS az idei BRIT Awardson, a legrangosabb brit zenei díjak átadóján duplázott – A legjobb brit újonc és A legjobb brit kislemez kategóriákban diadalmaskodott, utóbbiban a Beat Again című dallal.

The Wanted - Meseszép bemutatkozás

A JLS köszönőviszonyban sincs a kilencvenes években hódított fiúcsapatokkal. Egyrészt a zenéjével nem csak a tinédzsereket célozza meg, másrészt az a fajta fanatikus rajongás, ami hajdanán például a Take Thatet vagy a Backstreet Boyst jellemezte, már nem létezik. A JLS nem ért el világsikert, még Európát sem tudta meghódítani (ezek talán nem is célok?), alapjában véve csak odahaza, Nagy-Britanniában sikeres.

A július végén a brit zenei élmezőnybe berobbanó The Wanted nevű, Max George, Siva Kaneswaran, Jay McGuiness, Tom Parker és Nathan Sykes alkotta fiúcsapatot 2009-ben verbuválták, a JLS mintájára alapították meg. A tagok elmondták, a fiúbandák új korszakát szeretnék elindítani, és javítani akarnak az ilyen formációkról kialakult meglehetősen negatív összképen. Jelenleg az első albumukon dolgoznak, amelynek beharangozó felvétele, az All Time Low, a The Wanted pályafutásának első dala a múlt héten a brit kislemezlista élén nyitott. A csapat tehát berobbant a brit zenei életbe, de kérdéses, hogy onnan ki tud-e törni. (Új Szó)

Puha József

2010. 08. 12.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Meseszép bemutatkozás cikk képei
The Wanted - Meseszép bemutatkozásThe Wanted - Meseszép bemutatkozás