Hírek
Előre, görögök! - Bare Infinity
![Bare Infinity - Előre, görögök! - Bare Infinity Bare Infinity - Előre, görögök! - Bare Infinity](http://www.music.hu/pictures/33/resized/16632_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Üdítő újdonság, hogy ma már nemcsak a „megszokott" helyekről érkeznek új zenekarok, hanem olyan országokból is, amelyeknek nevét hallva nem éppen a rock/metál az első, ami az embernek eszébe jut. Ebben a cikkben példának okáért egy görög zenekart mutatunk be, akik színvonalban nem maradnak el skandináv kollégái mellől.
Always Forever Part I.
A Bare Infinity 2003-ban jött létre Tomas gitáros és Christianna énekesnő által. Eleinte úgy tervezték, nem keresnek több zenészt maguk mellé, hanem megmarad a projekt kéttagúként. Felvettek egy négyszámos demót, s miután sok pozitív kritikát kaptak, ezzel együtt pedig egyre több felkérést különféle fesztiválokra, mégiscsak keresni kezdtek további tagokat. 2005-ben felvettek még egy demót, majd úgy döntöttek, stúdióba vonulnak, hogy elkészítsék első nagylemezüket. Elsőként a dobos George csatlakozott hozzájuk, később pedig Vincent billentyűs és Alex basszusgitáros - utóbbi azonban 2006-ban elhagyta a csapatot, helyére pedig Sverd került. A zenekar közben folytatta a fesztiválokon való fellépéseket, s lassanként egyre több görög városban megismerték őket. Több zenekarral is lehetőségük volt együtt játszani, ám az igazi megtiszteltetésnek azt érezték, amikor az Epica előzenekaraként léphettek fel Athénban. A lemezfelvételt tekintve viszont rájuk járt a rúd, mert különféle problémák miatt másik stúdiót kellett keresniük, és újrakezdték a felvételeket. Végül sikerült szerződést kötniük az athéni Emotion Art music LTD-vel.
![Bare Infinity - Előre, görögök! - Bare Infinity Bare Infinity - Előre, görögök! - Bare Infinity](http://www.music.hu/pictures/33/resized/16633_zene_w490.jpeg)
Már elkészült az album fele, amikor Christianna és a Bare Infinity útjai elváltak egymástól. Új énekesnőt kellett keresniük, akit végül Angel személyében találtak meg. A sok huzavona után a debütáló album végül 2009 márciusában jelent meg Always Forever címmel. Sok pozitív visszajelzés érkezett rá, a legtöbb kritikában 9/10-es értékelést kaptak a kiadványra. A megjelenés után nem sokkal elindulhattak első külföldi turnéjukra, amely főként Finnországot járta körbe, különféle finn zenekarokkal karöltve. Ezenkívül fellépnek az október végén megrendezésre kerülő Female Metal Voices Festen, Belgiumban. A zenekar tehát feltörekvőben van, érdemes megjegyezni a nevüket!
![Bare Infinity - Előre, görögök! - Bare Infinity Bare Infinity - Előre, görögök! - Bare Infinity](http://www.music.hu/pictures/33/resized/16634_zene_w490.jpeg)
Tagok:
Angel – ének
Tomas – gitár
George – dob
Sverd – basszusgitáros
Constantine – billentyű
2010. 09. 23.
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..