Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Hírek

Listamustra 2010/43

Listamustra - Listamustra 2010/43

Lil Wayne az I Am Not a Human Being című nyolcadik stúdiólemezével két hete az amerikai eladási lista második helyén debütált, a múlt héten a 16. helyen, a héten a rangsor csúcsán szerepel vele. Néhány éve még elképzelhetetlen volt ilyen ugrándozás. Ennek persze van magyarázata.

Az album az amerikai piacon digitális formátumban szeptember 27-től szerezhető be. Október 3-ig 110 ezer példányban töltötték le legálisan, ezzel a második helyre iratkozott fel. Október 4. és október 10. között 23 ezren vásárolták meg, ez a példányszám a 16. hely megszerzésére volt elegendő. A korong október 12-én hanghordozón is forgalomba került, és azon a héten, október 17-ig 125 ezer példányt adtak el belőle, ezzel az összesítés élén kötött ki. Az illegális fegyvertartás miatt az egyéves börtönbüntetését töltő New Orleans-i rappernek ez a második hazai listavezető nagylemeze. Az első, a 2008 júniusában kiadott Tha Carter III az utolsó olyan CD, amelyből a megjelenés hetében több mint egymilliót értékesítettek az USA-ban, 1 005 545 példányban talált gazdára. A digitális zeneletöltés a dalok rangsorára is rányomja a bélyegét. Napjaink vezető amerikai énekesnője, Taylor Swift hétfőn jelentette meg a harmadik, Speak Now című stúdióalbumát. Ennek beharangozó felvétele, a Mine maxi CD-n is forgalomban van, 11. hete tanyázik a Billboard magazin százas kislemezlistáján, a harmadik hely volt a csúcspozíciója, a héten a 14. helyen találjuk. Az album címadó szerzeménye kizárólag a letöltéseknek köszönhetően a múlt héten a nyolcadik helyre érkezett meg, a héten a 45. helyre csúszott vissza. Az élmezőnyben egy másik Taylor-dal nyitott, a Back to December című a hatodik helyen – ez is a letöltéseknek köszönheti a helyezését, maxi CD-n nem kapható.

Listavezető dalok
Egyesült Államok – Far*East Movement featuring The Cataracs & Dev: Like a G6
Nagy-Britannia – Cee Lo Green: Forget You
Németország – Israel ”IZ” Kamakawiwo’ole: Over the Rainbow
Magyarország – Ákos: Szindbád dala

Dalban hódít Barbra Streisand
Az amerikai Billboard magazin kislemezlistáján trónfosztott lett Bruno Mars – a Just the Way You Are című slágerrel négy hétig uralta a mezőnyt. A Los Angeles-i Far*East Movement elektrozenei kvartett vette át a vezetést a Like a G6 című felvétellel, amely a The Cataracs duóval és Dev énekesnővel készült. A brit összesítésben megőrizte vezető helyét Cee Lo Green atlantai zenész a Forget You című dallal. A brit tízes mezőnyben két új belépő található. A bronzérmes pozícióban Armand Van Helden és A-Trak duója, a Duck Sauce kezdett a Barbra Streisand című felvétellel – a szerzemény a Boney M. 1979-es Gotta Go Home című dalának átdolgozására épül. Joe McElderry a hatodik helyen debütált az Ambitions című felvétellel, amellyel a brit The X Factor tavalyi, hatodik sorozatának győztese a hétfőn kiadott Wide Awake című első stúdióalbumát harangozta be. Németországban harmadik hete az 1997-ben elhunyt Israel ”IZ” Kamakawiwo’ole a listavezető az Over the Rainbow című sláger átiratával.

Listavezető nagylemezek
Egyesült Államok – Lil Wayne: I Am Not a Human Being
Nagy-Britannia – Robbie Williams: In and Out of Consciousness: The Greatest Hits 1990–2010
Németország – Robbie Williams: In and Out of Consciousness: The Greatest Hits 1990–2010
Magyarország – Road: Emberteremtő

Robbie Williams két győzelme
Az amerikai albumeladási lista élmezőnyében öt újdonság szerepel. Az elmúlt két hétben countryzenészek (Kenny Chesney és Toby Keith) új korongjai álltak a rangsor élén. A stílus ezúttal is képviselteti magát új belépőkkel: a Hootie & the Blowfish zenekar énekese, Darius Rucker a Charleston, SC 1966 című harmadik szólólemezével a második, a The Band Perry trió a The Band Perry című első albumával a negyedik helyen nyitott. Közöttük a Big Time Rush című amerikai tévésorozatban szereplő azonos nevű kvartett szorított magának helyet a BTR című lemezzel. A hetedik helyre Sufjan Stevens albuma, a The Age of Adz, a tizedikre az All That Remains metálegyüttes korongja, a For We Are Many iratkozott fel. Németországban és Nagy-Britanniában a várakozásnak megfelelően Robbie Williams slágerválogatása érkezett meg az összesítés csúcsára – mindkét piacon ez a kilencedik listavezető szólólemeze. A szigetország tízes mezőnyében további négy új belépő található: a hetvenéves Cliff Richard átdolgozásokat felvonultató Bold as Brass című albuma a harmadik, a Magnetic Man lemeze, a Magnetic Man az ötödik, a Belle and Sebastian korongja, a Write About Love a nyolcadik, az Alter Bridge albuma, az AB III a kilencedik helyet foglalta el. Magyarországon a múlt heti listavezető, a Children of Distance lemeze, a 333 km a 31. helyre hátrált. A Road CD-jéből, az Emberteremtő címűből értékesítették a legtöbbet, amely a múlt héten a negyedik helyen debütált. (Új Szó)

Puha József

2010. 10. 30. 8:46

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Listamustra 2010/43 cikk képei
Listamustra - Listamustra 2010/43