Hírek
Listamustra 2010/47
![Listamustra - Listamustra 2010/47 Listamustra - Listamustra 2010/47](http://www.music.hu/pictures/34/resized/17033_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Az eredeti felállásban visszatért manchesteri Take That november 14-én a brit The X Factorban lépett újra a nagyközönség elé – a fellépést 17,7 millió ember követte figyelemmel. Ha az együttes egy héttel korábban szerepel a tehetségkutató tévéműsorban, az előadott The Flood című dalával biztosan elfoglalta volna a brit kislemezlista első helyét.
A műsor után ugyanis jelentősen megugrott a felvétel forgalma, de azok a példányok már a következő rangsorba számítódnak be. A The Flood – akárcsak Robbie Williams és Gary Barlow duettje, a Shame öt héttel ezelőtt – a második helyre iratkozott fel. Az albumlistán való csúcsszerzés viszont minimális veszélyben sem forog. A fiúk a brit piacon már a megjelenés napján eladtak 235 ezer példányt a Progress című stúdiólemezükből. Ez a legjobb első napi eredmény 1997 augusztusa óta, amikor az Oasis a Be Here Now című albumából az első napon 424 ezer példányt értékesített. A szakemberek szerint ha a Take That az Oasis példáját követi, akkor megelőzhette volna a Gallagher fivérek zenekarát. A Be Here Now ugyanis nem hétfőn, hanem csütörtökön került forgalomba, amikor a statisztikák szerint a szigetországban a legtöbb hanghordozó fogy. Felkészülhetünk arra, hogy a Take That a következő napokban több rekordot is felállít. Rekord erre a hétre is jutott: Susan Boyle a második, The Gift című nagylemezével Nagy-Britanniában és az Amerikai Egyesült Államokban is az eladási összesítés élén debütált, egy éven belül immár a második CD-jével. Ő a zenetörténet első énekesnője, akinek ez sikerült. Korábban csak a The Beatles (1969 októbere és 1970 májusa), valamint a The Monkees (1966 szeptembere és 1967 januárja) tudta egy éven belül két koronggal is bevenni a világ két legfontosabb albumeladási listájának csúcsát.
Listavezető dalok
Egyesült Államok – Far*East Movement featuring The Cataracs & Dev: Like a G6
Nagy-Britannia – Rihanna: Only Girl (In the World)
Németország – Israel ”IZ” Kamakawiwo’ole: Over the Rainbow
Magyarország – Ákos: Szindbád dala
Tiszavirág-életű listavezetések
Ke$ha felvétele, az egymagában kizárólag digitális formátumban kapható We R Who We R két hete az amerikai Billboard magazin kislemezlistájának élén kezdett, a múlt héten az ötödik helyre esett vissza. Várható volt, hogy a múlt heti listavezető, Rihanna és a kanadai Drake dala, a What’s My Name? sem tudja sokáig megőrizni a vezető helyét, mivel ez is csak letölthető formátumban szerezhető be. A felvétel a héten a hetedik helyre hátrált. Elképzelhető, hogy a barbadosi énekesnő Loud című stúdióalbumát elsőként beharangozó, maxi CD-n is megvásárolható, és a brit rangsort második hete vezető Only Girl (In the World) című dala a csúcsot már megjárt második szerzemény után foglalja el az amerikai összesítés legmagasabb pozícióját – a héten, a listán tartózkodás tizedik hetében a negyedik helyről a másodikra jött fel. Az élre a három és négy héttel ezelőtti első helyezett, a hiphopot elektrozenével keverő, Los Angeles-i Far*East Movement kvartett tért vissza a Like a G6 című felvétellel, amelyet a The Cataracs duóval és Dev énekesnővel készített. A hetedik helyről a negyedikre lépett P!nk a Raise Your Glass című dallal. A Take That felvétele mellett a brit tízes mezőny másik új belépője, a McFly újdonsága, a Taio Cruz közreműködésével készült Shine a Light a negyedik helyre érkezett meg. A négytagú fiúcsapat ezzel vezette fel – és a szeptemberben kiadott Party Girl című dallal – a múlt hétfőn megjelent Above the Noise című ötödik stúdiólemezét. Németországban hetedik hete az 1997-ben elhunyt Israel ”IZ” Kamakawiwo’ole vezet az Over the Rainbow című sláger átdolgozásával. A TOP 10 két újdonsága: P!nk felvétele az ötödik, valamint Shakira és Dizzee Rascal dala, a Loca a hatodik helyen.
Listavezető nagylemezek
Egyesült Államok – Susan Boyle: The Gift
Nagy-Britannia – Susan Boyle: The Gift
Németország – Depeche Mode: Tour of the Universe : Barcelona 20/21.11.09
Magyarország – Ákos: A katona imája
Novemberi újdonságdömping
A skót Susan Boyle második, The Gift című stúdióalbumából Nagy-Britanniában 102 ezer, az USA-ban 318 ezer kelt el az első héten. Az amerikai élmezőnyben további öt új belépőt találunk. Kid Cudi második, Man on the Moon II: The Legend of Mr. Rager című stúdiólemeze a harmadik, a Now That’s What I Call Music! című slágerválogatás 36. része a negyedik, a Bon Jovi gyűjteménye, a Greatest Hits az ötödik, Reba countryénekesnő 26. stúdióalbuma, az All the Women I Am a hetedik, Cee Lo Green harmadik szólólemeze, a The Lady Killer a kilencedik helyre iratkozott fel. A mifelénk leginkább a Gnarls Barkley duó tagjaként ismert Cee Lo Green korongja Nagy-Britanniában a tizedik helyen nyitott. Az atlantai hiphopelőadó és Susan Boyle albuma mellett még egy újdonság szerepel a tízes mezőnyben: James Blunt harmadik stúdiólemeze, a Some Kind of Trouble a negyedik helyen debütált. Blunt albuma Németországban az ezüstérmes pozícióban startol. A csúcsra a Depeche Mode kiadványa, a Tour of the Universe : Barcelona 20/21.11.09 érkezett meg. A magyar negyvenes mezőnyben tíz új belépő található – a legmagasabban, a harmadik helyen Vásáry André lemeze, az Ünnep kezdett. A magyar piac legvásároltabb hanghordozója negyedik hete Ákos albuma, A katona imája című. (Új Szó)
2010. 11. 23. 14:20
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..