Hírek
Listamustra 2011/7
![Listamustra - Listamustra 2011/7 Listamustra - Listamustra 2011/7](http://www.music.hu/pictures/34/resized/17270_zene_w83_h83_crop.jpeg)
A brit közszolgálati rádió kilencedik alkalommal szavaztatta meg a zenei élet szakembereit arról, ki lesz az év legnagyobb felfedezettje. A szavazást egyre nagyobb figyelem kíséri, mivel a korábbi győztesek mindegyike bekerült az élvonalba. A szakemberek ezúttal sem tévedtek.
A Sound of 2011 január 7-én kihirdetett győztese, Jessie J pályafutása második dalával, az amerikai rapper, B.o.B közreműködésével készült Price Tag cíművel a héten a brit lista élén debütált. A London Redbridge kerületében született, 23. életévében járó énekesnő első slágere, a jelenleg a hetedik pozícióban tanyázó Do It Like a Dude a második helyig tornázta fel magát. Első nagylemeze Who You Are címmel február 28-án kerül a boltokba. A 2008-as szavazásban diadalmaskodó Adele második hete vezeti a brit albumeladási rangsort a második, többek közt Rick Rubin producerrel készült 21 című stúdiólemezével, amelyből két hét alatt 343 675 példányt értékesítettek a szigetországban. Ezzel párhuzamosan az énekesnő első, 19 című albuma iránt is megnőtt a kereslet, második hete a negyedik helyen található.
Listavezető dalok
Egyesült Államok – Wiz Khalifa: Black and Yellow
Nagy-Britannia – Jessie J featuring B.o.B: Price Tag
Németország – Adele: Rolling in the Deep
Magyarország – Ákos: Szindbád dala
A 999. amerikai listavezető
Wiz Khalifa 2005-ben tűnt fel a Prince of the City: Welcome to Pistolvania című mixlemezével. A 24. életévében járó észak-dakotai rapper az észak-amerikai kontinensen a tervek szerint március 29-én adja ki harmadik stúdióalbumát Rolling Papers címmel. Az előfutára, a Black and Yellow című szerzemény átvette a vezetést a Billboard Hot 100 listáján, amely az összesítés történetének 999. listavezetője. Ez Wiz eddigi legnagyobb sikere, korábban a százas mezőnyben sem szerepelt. A 2007-es, 119. helyig jutott Say Yeah című felvétele a dán Alice DeeJay 1999-es Better off Alone című slágerére épül. Az amerikai rangsor ötödik helyére iratkozott fel Dr. Dre újdonsága, az Eminemmel és Skylar Grey énekesnővel készült I Need a Doctor, amely a rapper április 1-jén megjelenő harmadik stúdiólemezét, a Detox címűt harangozza be. Az USA-ban a hatodik helyen tanyázik – a negyedik hely volt a csúcspozíciója – a brit TOP 10 másik újdonsága (az első a fent említett Jessie J dala), Enrique Iglesias ötödik helyen kezdő Tonight (I’m Lovin’ You) című felvétele, amely Ludacris és DJ Frank E közreműködésével készült. Ez a szerzemény „szebb” változata. Németországban második hete Adele vezet a Rolling in the Deep című zeneszámmal. Magyarországon 43. hete Ákos kiadványa, a Szindbád dala uralja a mezőnyt.
Listavezető nagylemezek
Egyesült Államok – Nicki Minaj: Pink Friday
Nagy-Britannia – Adele: 21
Németország – Beatsteaks: Boombox
Magyarország – Janicsák Veca: Az első X – 10 dal az élő showból
Az amerikai albumpiac téli álma
Az amerikai zenészszakma a hölgyek között jelenleg Nicki Minaj-t tartja a legjobb hazai rappernek. Első, Pink Friday című nagylemezéből a megjelenés hetében, novemberben 375 ezer fogyott az amerikai piacon, és az eladási lista második helyére érkezett meg. A hiphopénekesnőknél ez a második legjobb debütálás – Lauryn Hill 1998-as albuma, a The Miseducation of Lauryn Hill 422 624 példánnyal indított. Nicki lemezének a héten 45 ezer is elegendő volt az első hely megszerzéséhez, tehát az USA albumpiaca továbbra is téli álmot alszik. Az amerikai élmezőnyben két új belépő található: a nashville-i Red rockzenekar Until We Have Faces című lemeze a második, Ricky Martin korongja, a Música + Alma + Sexo a harmadik helyen nyitott. A brit tízes mezőnyben is két újdonság szerepel: a Chase and Status londoni duó No More Idols című CD-je a második, az 1996-ban a 34. életévében elhunyt Eva Cassidy újabb posztumuszalbuma, a Simply Eva a hatodik helyen kezd. Németországban a berlini Beatsteaks punkegyüttes Boombox című lemeze debütált a csúcson. Magyarországon Janicsák Veca az X-Faktorban elhangzott dalainak gyűjteményéből adták el a legtöbbet. (Új Szó)
2011. 02. 15. 14:20
További Listamustra cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Karrierlehetőségek művészeknek a kultúra fővárosában, Pécsen
Informatikusnak kell tanulni, programozónak, mérnöknek, jogásznak, közgazdásznak, orvosnak – szinte ..
Három eszköz, amit mindenképp szerezzetek be, ha együttest alapítotok!
Megalapult a banda? Ez fantasztikus hír! Akkor kezdődhet is a munka, meg persze először is a beszerz..
3 helyzet, amiben a Rode stúdióeszközei tökéletesen teljesítenek
Bemutatjuk, miért jelentenek a Rode mikrofonok és stúdiókellékek tökéletes megoldást mind a profi, m..
Koncert & party beszámolók
![Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?](http://www.music.hu/pictures/46/resized/23115_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Havasi koncert-beszámoló – lehet ennél jobb?
Mivel lassan 6 éve ott vagyunk minden év végi Havasi koncerten, ezért volt már bőven tapasztalatom m..
![Ákos koncert – a legjobbkor](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22804_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ákos koncert – a legjobbkor
Odafelé még azon töprengtem, vajon mennyire nyomja majd rá a bélyegét az estre az a méltánytalan, öv..
![Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show](http://www.music.hu/pictures/45/resized/22776_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Ha ezt Bocelli láthatná... Havasi koncert show
Megvolt az idei Havasi show is, és aki eljutott valamelyik koncertjére (idén kettőt láthattunk, egy ..
Interjúk
![Zene a feneketlen mélységből](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23722_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Zene a feneketlen mélységből
A Hableány színesíti A Dal idei mezőnyét, de közben alaposan kilóg belőle. Mély, érzelemgazdag, gond..
![Jelzőfény az útvesztőben](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23714_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Jelzőfény az útvesztőben
Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel..
![„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23663_zene_w83_h83_crop.jpeg)
„Egy tollvonással megszüntethető a szakmánk”
A koronavírus-járvány megsebezte a koncertipart, rávilágított a zenészek és a mögöttük dolgozók kisz..
Lemezajánlók
![Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23639_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Szabó Benedek és a Galaxisok: Cím nélküli ötödik lemez (Randy Hardcore Event Management)
Szabó Benedeknek ezúttal a pályafutása került válságba. Megszokta, hogy a Szabó Benedek és a Galaxis..
![Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23596_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Kontor – Horváth: Acoustic (Tom-Tom Records)
Az Acoustic című lemez két népszerű zenész felszabadult játéka, örömzenéje. A sok hangszeren játszó ..
![Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)](http://www.music.hu/pictures/47/resized/23592_zene_w83_h83_crop.jpeg)
Anna and the Barbies: Indián (Supermanagement)
Az Anna and the Barbies Indián című nagylemezének borítójáról hiányzik a figyelmeztetés: fel kellett..