Hírek
A dalfesztivál küszöbén
Májusban 56. alkalommal rendezik meg kontinensünk legnagyobb zenei seregszemléjét, az Eurovíziós Dalfesztivált, amely egyben a legvitatottabb is, sokan megkérdőjelezik létjogosultságát. Már ismertek az indulók, a magyar képviselő személyére múlt szerdán derült fény.
Az idei verseny nagy meglepetése, hogy Olaszország is benevezett, amely 1997-ben szerepelt utoljára. Ausztria három, San Marino két, Magyarország egy év kihagyás után tér vissza.
Magyarország hivatalosan 1994-ben vett részt először a Dublinban rendezett dalfesztiválon. Bayer Friderika indult a Kinek mondjam el vétkeimet című szerzeménnyel, amellyel negyedik helyezést ért el – ez a legnagyobb magyar siker a rendezvény történetében.
Tavaly az 55. Eurovíziós Dalfesztiválon a német Lena diadalmaskodott, így a seregszemlének idén Németország, Düsseldorf ad otthont. Az öt alapító ország: Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Spanyolország és Olaszország képviselői csak a döntőben mutatkoznak be, amelyet május 14-én rendeznek, a többieknek a 10-én és 12-én sorra kerülő elődöntőkben kell kiharcolniuk a döntős részvétel jogát. Érdekesség, hogy Németországot ismét Lena képviseli, Izrael színeiben pedig az 1998-as győztes, Dana International indul.
Magyarországot az X-Faktor tehetségkutató tévéműsorban ismertté vált Wolf Kati képviseli a Szerelem, miért múlsz? című dallal – jelentették be a sajtótájékoztatón. A Magyar Televízió belső válogatás során választotta ki a felvételt, amelynek zenéjét Rakonczai Viktor és Rácz Gergő szerezte (a V.I.P. együttes tagjaként 1997-ben a verseny 12. helyén végeztek a Miért kell, hogy elmenj? című dallal), szövegét Geszti Péter írta, az angol szövegét Johnny K. Palmer jegyzi. Kati az első elődöntőben szerepel.
A sajtótájékoztatón Wolf Kati hangsúlyozta: nagyon örül a lehetőségnek, és annak is, hogy népes csapat áll mögötte, megkönnyítve a munkáját. A belső válogatásra Rákay Philip, a Magyar Televízió M1 csatornájának intendánsa szerint főleg az idő- és pénzhiány miatt volt szükség. Szabó László a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap képviseletében elmondta: a dalversenyen való részvétel arra is lehetőséget ad, hogy bebizonyosodjék, az uniós elnökség nemcsak politikai, hanem kulturális szerepet is kínál Magyarországnak. A zeneszámhoz készült videoklip Szabó szerint turistákat vonzhat az országba, a kisfilm amolyan országimázs-építő etűd. Kiemelte továbbá, hogy meglehetősen régen mozog a magyar médiavilágban, de csak nagyon kevésszer, vagy talán sohasem találkozott olyan összefogással, mint ami ennek a dalnak a versenybe bocsátása és későbbi sikeressége érdekében létrejött. Várkonyi "DJ Dominique" Attila, a Magyar Televízió szórakoztató műsorainak főszerkesztője arra hívta fel a figyelmet, hogy a szavazási rendszer miatt fontos a határon túli magyarok támogatása. Wolf Katira értelemszerűen csak a Magyarországon kívül élők vagy tartózkodók voksolhatnak.
2011. 03. 19. 9:35
További Eurovíziós Dalfesztivál cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Hírek
Listamustra 2013/23
Már egy hét alatt is sok minden változhat zenei berkekben. Egy hete még csak sejtettük, most százszá..
Különleges produkció a Viva Cometen
Idén nemcsak a Comet gála fellépői, de jelöltjei között is tudhattuk a múlt évben berobbant Majka, C..
Listamustra 2013/22
Mindent elsöprő Daft Punk-siker. A francia duó a Get Lucky című szerzeménnyel tökéletesen megalapozt..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Interjúk
Túlvilági álom – Cipő emlékére
Múlt héten, szerdán debütált a YouTube-on a Túlvilági álom videoklipje. A dalt korábban a videomegos..
Három a nagylány – A.K.T.-interjú
Színészlemez? Nem újdonság. Nőcikből álló trió? Ilyen is volt már. Ám egy színésznők alkotta, cseppe..
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Lemezajánlók
Bruce Springsteen: Collection 1973–2012 (Columbia/Sony Music)
Amerika nemzeti hőse, élő legenda, vagy ahogy zenészkörökben hívják: a Főnök. Bár az újvilág legrang..
Joe Satriani: Unstoppable Momentum (Epic/Sony Music)
Meglepő volna, ha a 15-ször Grammy-re jelölt, de arany gramofonnal egyszer sem jutalmazott gitárvirt..
Zaz: Recto Verso (Play On/Sony Music)
Vigyázat, nagyon francia! Zaz, azaz Isabelle Geffroy első korongja gyémántlemez lett szülőhazájában,..
est.hu buliajánlók
Roy és Ádám Trió, Vámos Miklós, Gesztesi Károly, Kovács Áron, Czutor Zoltán, Urban Noises, Bad Mojo, Fit Fat »
Kik: Roy és Ádám Trió, Vámos Miklós, Gesztesi Károly, Kovács Áron, Cz..
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 06. 21. 14:00
Takáts Eszter és Bakai Márton »
Kik: Takáts Eszter és Bakai Márton
Hol: Esztergom, Rugby Club Hotel szabadtér »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Kocsis Tibor »
Kik: Kocsis Tibor
Hol: Cegléd, Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Party »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 06. 21. 17:00
Basement Bugs, Colorz, ByeAlex, Compact Disco »
Kik: Basement Bugs, Colorz, ByeAlex, Compact Disco
Hol: Százhalombatta, Szent István tér »
Mikor: 2013. 06. 21. 17:00
Bozo »
Kik: Bozo
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Takáts Eszter és Bakai Márton »
Kik: Takáts Eszter és Bakai Márton
Hol: Esztergom, Rugby Club Hotel szabadtér »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Hírwevők »
Kik: Hírwevők
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Kocsis Tibor »
Kik: Kocsis Tibor
Hol: Cegléd, Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:00
Gentleman »
Kik: Gentleman
Hol: Verpelét, Verpelét (külterület) »
Mikor: 2013. 06. 21. 16:30


Jazz
Mind1ik



