Interjúk
30 éves a Bikini – interjú
Jubileumi koncertre készülnek Lojziék, akik nem ölbe tett kézzel várták az évfordulót, hanem az elmúlt években is aktívan turnéztak, dalokat írtak, nagylemezeket készítettek. Az alapító taggal, Németh Alajossal beszélgettünk a február 18-i Sportaréna koncertről, a felkészülésről, no meg az eltelt három évtizedről.
– Az igazi rocksztár az első próbán meghal – mondja a filmcím. Ehhez képest ti valamit nagyon elszúrhattatok, hiszen idén 30 éves a Bikini.
– Igen, valószínűleg az volt a baj, hogy mi nagy i-vel írtuk az igazit, meg előbb tanultunk meg zenélni és csak utána alapítottunk együttest.
– D. Nagy Lajossal közel 30 éve nyomjátok, ez lassan gyöngylakodalom, ennyi időt a zenészek többsége még az élete párjával sem bír ki. Igaz, nálatok is volt egy búcsúbuli a kilencvenes években, sokévnyi csenddel, de aztán főnixként támadt fel a Bikini. Hogy bírjátok ki egymást, hogy lehetett a mosolyszünet után újra egy asztalhoz ülni, sőt?!
– Nem volt mosolyszünet, egész egyszerűen kimerültünk. Akkoriban évente 230 bulit nyomtunk. Ha akkor nem tartunk pihenőt, akkor biztos, hogy nem éljük túl. A töltekezés ideje megtette a hatását, ráadásul sok minden nem valósult meg abból, amit én annak idején a rendszerváltásba beleálmodtam, így téma is akadt. Lajossal egyébként kezdettől fogva jól kijöttünk egymással, mindkettőnknek mérleg a csillagképe, és betartottuk az alapvető játékszabályokat. Sose hajtunk a másik nőjére, s tiszteletben tartjuk egymás magánéletét. Lajos egyébként hihetetlenül családcentrikus, fontos számára a felesége, s nem mulasztaná el, hogy ő vigye be a gyereket az iskolába. Az ember nem is hinné egy rockerről, hogy ilyen lehet.
– Mindig is olyan zenekar voltatok, amelyik csak akkor jelentkezett új lemezzel, ha volt mondanivalója, s mind a mai napig jellemző a közérzeti dalaitokat a fanyar, ironikus szöveg.
– Ez így igaz, s azt hiszem, azért aktuálisak még mindig a régi közérzeti dalaink, mert az itt élőkről szólnak, nem egy-egy ember személyes problémájáról, hanem az átlag gondjairól. A fanyar és ironikus, védjegyünkké vált szövegekre egyébként az egykori rendszer kényszerített bennünket. A szöveg egyik értelme a politikának szólt, az igazi, sorok közüött megbúvó üzenet pedig a közönségnek. Jó példa a Fagyi című dalunk, tessék csak elolvasni a szövegét!
– Az elmúlt évtizedek során volt idő, amikor a csapból is ti folytatok, ám ha a zenei rádiók dalkínálatát figyeljük, úgy tűnik, mintha fél évtizede nem léteznétek. Holott telt ház előtt léptek fel, legújabb albumotok pár hónapja jelent meg. Nem zavar ez az ellentét?
– Bizonyos rádiók kedvelik a zenénket, de valóban, az országos rádiókban, ahol a játszott daloknak játékidőben, tempóban, akkordszámban is meg kell felelniük az előírásaiknak, nem nagyon hallani bennünket. Szerencsére ma már a világháló internetes rádiók és videómegosztók segítségével lehetőséget biztosít, hogy az ember azt hallgasson, amit akar. Meg aztán az igazi fokmérő a koncert. Országjáró turnéinkon 3000–4000, a fesztiválokon akár 10 000 néző előtt játsszunk, szigorúan élőben. A bulikra gyakran hozzák a szülők a csemetéiket, nem lennék meglepődve, ha február 18-án, a Sportarénában a zenekar születésnapja megegyezne a nézőközönség átlagéletkorával.
– Van visszajelzésed arról, hogy a mai fiataloknak mit jelentenek azok a dalaitok, amik talán még a megszületésük előtt készültek?
– Aktívan tartjuk a kapcsolatot a rajongóinkkal, előszeretettel lépünk fel olyan 300 fős klubokban is, mint Josefina, ahol mindig szakítunk időt arra, hogy elbeszélgessünk az emberekkel, de a nekem címzett e-mailekre is mindig válaszolok. Ismerem a rajongóinkat, az ő dolgaik, problémáik nem egy dalunkban visszaköszönnek. Tovább megyek, név szerint meg tudom nevezni a Sportaréna első két-három sorában álló szimpatizánsainkat. Visszatérve a kérdésre, a szülők megszerettetik a zenénket a csemetéikkel és nagyon meglepő, hogy egy gyerekben is mennyire össze tudnak állni azok a sorok, gondolatok, amiket nem csak a felnőttek, ők is képesek megkönnyezni. A minap egy négyéves lurkó ült az ölembe, és azt kérte, hadd énekelje el nekem a télapós dalt. Vártam, hogy felcsendüljön a Télapó itt van, ehelyett az egyik legnehezebb dalunkat, A világ végént adta elő, úgy, mint, aki tökéletesen érti azt.
– A közönség után beszéljünk egy kicsit a produkcióról! Mire számíthat a nagyérdemű, feltűnnek-e például korábbi zenekari tagok, ahogy azt más együttesek teszik egy-egy évfordulóhoz kötődő koncerten?
– A Bikinire ez sosem volt jellemző. Az aktuális felállás mellett lesznek kortárs zenészek és olyan muzsikusok, akikkel együtt töltöttük a kilencvenes éveket. Készülünk vonósnégyessel, bigbanddel, lesz akusztikus blokk és sok zenei meglepetést, s hosszú szólókat is tervezünk a közel háromórás koncertre.
– Melyik a nehezebb, a repertoárt összeállítani vagy 55 évesen fizikailag felkészülni egy ilyen monstre bulira?
– Egyik sem nehéz. Nem szoktunk próbálni, de erre az estre nagyon készülünk, hetente többször is levonulunk a próbaterembe. Az is tény, hogy egy ilyen jubileumnál az ember megáll, és visszahallgatja, felidézi a múltat, már csak a repertoár összeállítása miatt is, ami sok emléket előhoz. Ami a dalválasztást illeti, annak külön örülök, hogy a visszajelzések alapján a személyes kedvenceim a közönség kedvencei is. Pont a napokban kaptam egy e-mailt, amiben azt kérdezte egy rajongó, hogy ugye A világ végént és az Angyali üdvözletet bevettük a koncertprogramba? Naná!
2012. 01. 26. 19:09
További Bikini cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Interjúk
Túlvilági álom – Cipő emlékére
Múlt héten, szerdán debütált a YouTube-on a Túlvilági álom videoklipje. A dalt korábban a videomegos..
Három a nagylány – A.K.T.-interjú
Színészlemez? Nem újdonság. Nőcikből álló trió? Ilyen is volt már. Ám egy színésznők alkotta, cseppe..
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Hírek
Listamustra 2013/23
Már egy hét alatt is sok minden változhat zenei berkekben. Egy hete még csak sejtettük, most százszá..
Különleges produkció a Viva Cometen
Idén nemcsak a Comet gála fellépői, de jelöltjei között is tudhattuk a múlt évben berobbant Majka, C..
Listamustra 2013/22
Mindent elsöprő Daft Punk-siker. A francia duó a Get Lucky című szerzeménnyel tökéletesen megalapozt..
Lemezajánlók
Bruce Springsteen: Collection 1973–2012 (Columbia/Sony Music)
Amerika nemzeti hőse, élő legenda, vagy ahogy zenészkörökben hívják: a Főnök. Bár az újvilág legrang..
Joe Satriani: Unstoppable Momentum (Epic/Sony Music)
Meglepő volna, ha a 15-ször Grammy-re jelölt, de arany gramofonnal egyszer sem jutalmazott gitárvirt..
Zaz: Recto Verso (Play On/Sony Music)
Vigyázat, nagyon francia! Zaz, azaz Isabelle Geffroy első korongja gyémántlemez lett szülőhazájában,..
est.hu buliajánlók
Jahfar, Dermot »
Kik: Jahfar, Dermot
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
A nagy ivászat estje »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Decentralizált Pálmafák - Wath's My Age Again Klub »
Kik: Wats My Age Again, Panamerica DJ-set, Pálmafák DJ-set
Hol: Budapest, Fogasház és Kert »
Mikor: 2013. 06. 20. 18:00
100% Party »
Kik: DJ Szecsei, Paulerio Massimo
Hol: Budapest, Morrison's Liget »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
A nagy ivászat estje »
Kik: BanDJ, DJ Markovich
Hol: Budapest, Morrison's Opera »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
Run Over Dogs »
Kik: Run Over Dogs
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Monyo Project »
Kik: Monyo Project
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Anez »
Kik: Anez
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
ZPZ »
Kik: ZPZ
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Muri Enikő »
Kik: Muri Enikő
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:35


Jazz
Mind1ik


