Interjúk
Utcazenélés a Magashegyivel Veszprémben
Július 7-én a Veszprémi Utcazene Fesztiválon ad szimfonikus koncertet a Magashegyi Underground. A zenekar idén februárban a Művészetek Palotájában már megmutatta, hogy milyenek is a dalaik 50 ember előadásában. A nagyszabású produkcióról - amiben részt vesz a Talamba Ütőegyüttes, a Harmónia Garden Orchestra és a Discantus énekegyüttes - Bocskor Bíborka énekesnő beszélt portálunknak.
Magashegyi Underground: Fogyó Hold felé
Mire számíthatnak a veszprémi koncert látogatói?
Azt szeretnénk leginkább, ha mindenkivel közösen megtörténne egy belső séta, az áthangszerelt dalaink segítségével és keretében, egy séta az ember belső erdejében, ahol gyerekként a mese, felnőttként pedig az élet szép.
Miben más szabadtéren játszani a Müpához képest?
Sok mindenben más, de épp valamelyik napon jutott eszembe az, hogy itt még megjelenik egy irányíthatatlan és hatalmas harmadik szereplő, a befogadón és az előadón kívül, ez pedig a természet, kíváncsi lennék, ő hogyan éli meg mindezt.
Honnan jött, hogy szimfonikus koncertet csináljatok?
Valahogy a magashegyi sajátossága, természetes hangulata irányította erre fele az utat, hisz már a kezdetektől használtunk hol fúvós, hol vonós kvartettet, míg végül eljutottunk ide, ahol most vagyunk, de szerencsére innen is lehet még mindig minimum két irányba haladni.
Mennyire nehéz összehangolni egy 50 fős nagyzenekari produkciót?
Akik ebben a munkában részt vesznek, azért vannak itt, mert szeretik is, amit csinálnak, mindenkit egy cél- az előadás létrejötte mozgat. De azért az összehangolásban nagy szerepe van Günwald Lászlónak, mit karmesternek és a zenének, mint közös nevezőnek.
Hol tart a szimfonikus lemezetek készítése?
Erre röviden tudok csak válaszolni: félúton.
2012. 07. 03. 14:44
- A Magashegyi Underground weboldala (http://www.magashegyi.hu)
További Magashegyi Underground cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Interjúk
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Wisdom: Európában és újra itthon!
A budapesti Wisdom zenekarral nem kisebb dolog történt, mint hogy áttörve a határokat, eljutottak a ..
A jövőbe mutató stílus
Szlovákiai magyar zenekar, a Nádasdi Péter énekes, Szabó Nándor gitáros, Kobák Olivér gitáros, Orave..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Hírek
Daft Punk – siker és gyász
Ezekben a napokban két esemény révén került a zenei híradások élére a Daft Punk. Az egyik örömteli, ..
Listamustra 2013/20
Az Egyesült Királyságban negyedik hete a Get Lucky a listavezető, amely jelenleg a „2013 legnagyobb ..
Grammy-jelölteké a Halálos iramban 6. kulcsdala
Ludacris rappel és játszik is 2013 csúcs autós-mozijában, a széria több részében közreműködő Don Oma..
Lemezajánlók
Musical: Miss Saigon (Sony Music)
Remek időzítés: A nyomorultak musical mozisikeréhez igazítva jelent meg a szerzőpáros másik sikerdar..
Jimi Hendrix: People, Hell and Angels (Sony Music)
Vajon akad még egy gitárvirtuóz, akinek halála után több stúdióalbuma látott napvilágot, mint ahány ..
Michael Bublé: To Be Loved (Reprise Records/Warner)
A bőség zavara: vajon mi a legnagyobb erénye az új Michael Bublé lemeznek? A sztárvendégek, mint Ree..
est.hu buliajánlók
Nosztalgia Klub »
Kik: Tyeplik zenekar
Hol: Budapest, Fővárosi Művelődési Ház »
Mikor: 2013. 05. 26. 15:00
Görög táncház »
Kik: Sirtos
Hol: Budapest, Óbudai Kulturális Központ »
Mikor: 2013. 05. 26. 17:00
Lay-Up! »
Kik: Galactic Jackson, Mesterházy, Atomik
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 05. 26. 18:00
Roversong »
Kik: Roversong
Hol: Szentendre, Dumtsa Jenő utca »
Mikor: 2013. 05. 26. 18:00
Regejáró Művészeti Klub »
Kik: Misztrál
Hol: Budapest, Budavári Művelődési Ház »
Mikor: 2013. 05. 26. 19:00
Junior együttes »
Kik: Junior együttes
Hol: Szeged, Klauzál tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 9:30
Dodgem »
Kik: Dodgem
Hol: Szeged, Klauzál tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 10:00
Gospel Train »
Kik: Gospel Train
Hol: Szeged, Klauzál tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 13:00
Praxis »
Kik: Praxis
Hol: Kaposvár, Kossuth tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 13:00
Nagy Imre Erik »
Kik: Nagy Imre Erik
Hol: Szeged, Dóm tér »
Mikor: 2013. 05. 26. 13:00


Jazz
Mind1ik


