Interjúk
Wisdom: Európában és újra itthon!
A budapesti Wisdom zenekarral nem kisebb dolog történt, mint hogy áttörve a határokat, eljutottak a nemzetközi vizekig. Judas lemezük előbb egy japán majd egy amerikai kiadónál, végül idén augusztusban egész Európában is terjesztésre került. Ezt megkoronázva, ősszel egy közel 50 állomásos turnén vettek részt a svéd Sabaton zenekar vendégeként, mindenhol teltházak, ezres nézőszámok előtt. Ezen történések és a december 8-i, Club202-es nagykoncertjük kapcsán faggattuk Molnár Máté basszusgitárost.
Milyen érzés újra itthon lenni egy ilyen hosszú távollét után?
Azt kell mondjam, hogy jó is meg nem is. Nagyon jó érzés, mert újra találkozhatunk a szeretteinkkel, de nekem személy szerint elég nehéz volt elfogadnom, hogy befejeződött a turné első szakasza. Pontosabban az első kettő, mert először Nyugat-Európát, aztán az Egyesült Királyság országait jártuk be. Hatalmas élmény volt, és mind a Sabaton zenekarral, mint az Eluveitie zenekarral igen baráti viszonyt sikerült kialakítanunk. Szerencsére mindez folytatódni fog tavasszal, amikor Kelet-Európában fogunk turnézni egy teljes hónapon keresztül.
Hogyan sikerült egyáltalán kijutnotok erre a turnéra?
Az év elején aláírtunk egy nemzetközi kiadóval, a Noise Art Recordssal, mely tulajdonképpen a világ egyik legnagyobb koncertszervező irodájának, a Rock The Nationnek a kiadója. Ezzel két legyet ütöttünk egy csapásra, mert ők így nem csak kiadják a lemezeinket, hanem meg is turnéztatnak. Manapság a lemezeladások a béka segge alatt vannak, ha egy zenekar a szobarockerségből kicsit tovább akar jutni, akkor rengeteget kell koncerteznie. Ez az egyetlen út afelé, hogy érvényesülni tudjunk. És mi ezt a lehetőséget megkaptuk a mögöttünk álló csapattól, mi pedig megpróbálunk élni vele. Viszont nem egyszerű a helyzet ilyen téren sem, mert egy-két vezető országot leszámítva jelenleg nagy a szegénység a világban, és pár bevételi forrás emiatt erősen megcsappant. De bizakodóak vagyunk, hogy jól teljesítettünk, egyelőre a visszajelzések is ezt támasztják alá.
Miért pont a Sabaton turné?
Manapság a Sabaton zenekar az egyik legdinamikusabban fejlődő banda. 46 koncertet nyomtunk most le velük, és átlagban 1000-1500 néző volt. Ezt nem sok zenekar tudja felülmúlni ebben a stílusban, szóval ez a lehetőség tűnt a legideálisabbnak. A tervezési időszakban még szó volt a WASP turnéról, meg asszem egy másik, hasonló kaliberű turnéról, de végül a Sabaton turné mellett döntöttünk, és egyáltalán nem bántuk meg.
Mennyire fárasztó egy ilyen turné?
Meglehetősen. Amellett, hogy az ember szinte minden nap kap egy nagy adag adrenalint a fellépések alatt, azért egy nap nem csak abból a 35 percből áll, amit a színpadon töltünk. Két és fél hónap alatt el lehet fáradni az állandó utazásban és a napi teendőkben, de ilyenkor, amikor itthon vagyunk, hamar fel tudunk töltődni. Én akár már holnap indulnék vissza a folytatásra. :)
Olyan volt a turné amilyennek képzeltétek?
Nem teljesen. Mivel eddig nem volt ilyen turnén magyar zenekar, nem nagyon tudtuk mire számíthatunk. Mindenkinek más elképzelései voltak, de aztán pár nap alatt belerázódtunk a menetrendbe. Nem nehéz megszokni a napi kétszeri svédasztalos étkezést, és az esti bulikat. Még akkor sem, ha emellett azért volt kötelezettségünk és tennivalónk is bőven.
Összekovácsolódott a banda, vagy inkább kicsit eltávolodtatok egymástól?
Én úgy gondolom, hogy a végére összekovácsolódtunk. Az elején azért elég nehéz volt. Amint említettem, nem tudtuk mit kell csinálni, és kicsit túlpörgött volt még nekünk az egész. Akkor elég nehéz időket éltünk meg együtt, de ahogy kialakult a napi rend, meg megszoktuk a helyzetet, már egyre jobb lett. Amikor pedig az Egyesült Királysági turnéra mentünk vissza, akkor már teljesen nyugodt és kiegyensúlyozott légkör volt a jellemző. Gondold el, sokszor egy férfi meg egy nő sem tud együtt élni, akik ráadásul elvileg szeretik vagy szerették egymást, és még a szexuális vágyaikat is le tudják vezetni egymáson. Nekünk öten kell együtt élnünk, sőt még ott a másik zenekar is 12 fővel. Szóval nem egyszerű az ilyesmi, de ha betartunk bizonyos szabályokat, akkor semmi gond nem lehet. Persze majd 10 év múlva megint érdekes lesz erre a kérdésre válaszolnom. Egyelőre ezt tudom mondani. :)
Nagyon más a helyzet kinn, mint itthon?
Nagyon. A gazdaságilag erősebb országokban látszik, hogy jólét van, az emberek gond nélkül megengedhetik maguknak a kb 10 ezer forintos belépőt, az 5000Ft-os pólókat és pár sört még emellé. Nálunk ez ugye elképzelhetetlen. Azonban voltunk a délebbi országokban is, olasz, spanyol, portugál városokban, és ott azért szintén nem rózsás a helyzet. Gondolom, majd a tavaszi turnén fogjuk igazán észlelni a különbséget a fejlett és a lemaradó országok között.
És akkor most a megérdemelt pihenéseteket töltitek?
Nagyon nem! :) Még csak most jön az igazi megmérettetésünk. December 8-án szombaton, a Club202-ben fogjuk tartani a szokásos évzáró koncertünket, a Keep Wiseman Alive-ot. Ez most minden napunkat lefoglalja, több olyan dalt is fogunk játszani a koncerten, amit eddig nem játszottunk még, és teljesen más látvánnyal készülünk, mint az eddigi bulikon.
Ez volt az a koncertetek tavaly, ahol az elővételes jegyekért Wisdom pólót kaptak a rajongók?
Igen, és idén is lesz ilyen akciónk. A Royal Vodka segítségével idén kötött Wisdom sapka az ajándék mindazoknak, akik elővételben vették meg a jegyüket a koncertre. Annyi csak a lényeg, hogy az első 300 elővételes jeggyel érkező kap ilyet, úgyhogy érdemes lesz időben érkezni. Aki pedig időben érkezett, azoknak a Royal Vodka még egy hangulatfokozó itallal is kedveskedik. :)
Mikor kezdődik a buli?
20:00-kor lesz a kapunyitás, és ezt követően kis idővel már játszik is a vendégünk, a Twister zenekar. Szeretettel várunk mindenkit!
Köszönjük az interjút és sok sikert!
Mi köszönjük a lehetőséget!
2012. 12. 05. 20:52
- Wisdom a Facebookon (http://www.facebook.com/wisdommusic)
- Wisdom hivatalos oldal (http://www.wisdom.hu)
További WISDOM cikkek
Neked mi a véleményed?
Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.
Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »
Imádom a music.hu-t!
Interjúk
Túlvilági álom – Cipő emlékére
Múlt héten, szerdán debütált a YouTube-on a Túlvilági álom videoklipje. A dalt korábban a videomegos..
Három a nagylány – A.K.T.-interjú
Színészlemez? Nem újdonság. Nőcikből álló trió? Ilyen is volt már. Ám egy színésznők alkotta, cseppe..
Depresszió-interjú
Azt nem állíthatja senki, hogy a Depresszió zenekar tagjai unatkoznánk, hiszen januártól decemberig ..
Koncert & party beszámolók
Royal Fest - Egy királyi este a Barba Negrában!
Május 11-én szombaton a Rock és Metal zene templomává alakul a budapesti Barba Negra Music Club! Öt ..
Különlegesek zenei koncertek mozivásznon!
Három különleges este, három különleges koncert. Ismét olyan egyedülálló zenei élményt hoznak ..
Multitehetségek Kanadából a Youtube hátán
Ha azt mondom, az egy négyzetméterre eső zenei tehetség, hangszerhez-értés, hangterjedelem ebben a b..
Hírek
Listamustra 2013/23
Már egy hét alatt is sok minden változhat zenei berkekben. Egy hete még csak sejtettük, most százszá..
Különleges produkció a Viva Cometen
Idén nemcsak a Comet gála fellépői, de jelöltjei között is tudhattuk a múlt évben berobbant Majka, C..
Listamustra 2013/22
Mindent elsöprő Daft Punk-siker. A francia duó a Get Lucky című szerzeménnyel tökéletesen megalapozt..
Lemezajánlók
Bruce Springsteen: Collection 1973–2012 (Columbia/Sony Music)
Amerika nemzeti hőse, élő legenda, vagy ahogy zenészkörökben hívják: a Főnök. Bár az újvilág legrang..
Joe Satriani: Unstoppable Momentum (Epic/Sony Music)
Meglepő volna, ha a 15-ször Grammy-re jelölt, de arany gramofonnal egyszer sem jutalmazott gitárvirt..
Zaz: Recto Verso (Play On/Sony Music)
Vigyázat, nagyon francia! Zaz, azaz Isabelle Geffroy első korongja gyémántlemez lett szülőhazájában,..
est.hu buliajánlók
Jahfar, Dermot »
Kik: Jahfar, Dermot
Hol: Budapest, Akvárium Klub »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
A nagy ivászat estje »
Kik: DJ Apesz, DJ Markovich, DJ Paul, DJ Lu-Yi, BanDJ
Hol: Budapest, Morrison's 2 »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Decentralizált Pálmafák - Wath's My Age Again Klub »
Kik: Wats My Age Again, Panamerica DJ-set, Pálmafák DJ-set
Hol: Budapest, Fogasház és Kert »
Mikor: 2013. 06. 20. 18:00
100% Party »
Kik: DJ Szecsei, Paulerio Massimo
Hol: Budapest, Morrison's Liget »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
A nagy ivászat estje »
Kik: BanDJ, DJ Markovich
Hol: Budapest, Morrison's Opera »
Mikor: 2013. 06. 20. 19:00
Run Over Dogs »
Kik: Run Over Dogs
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Monyo Project »
Kik: Monyo Project
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 16:00
Anez »
Kik: Anez
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
ZPZ »
Kik: ZPZ
Hol: Orfű, Panoráma Camping »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:00
Muri Enikő »
Kik: Muri Enikő
Hol: Debrecen, Vekeri-tavi Ifjúsági Tábor »
Mikor: 2013. 06. 20. 17:35


Jazz
Mind1ik



