Bokor Réka dalszerző-énekessel, Trencsík Pál dalszerző-szintetizátorossal és Valasek Zoltán gitárossal beszélgettünk.

Az első CD-tek, a Hanne 2011 novemberében jelent meg. Hogyan fogadta a közönség?

Réka: A fogadtatás pozitív volt, mind egy szálig el is fogyott. A legnagyobb videomegosztó portálon dalonként elérhető. Szívesen böngésszük a hozzászólásokat. Általában azokban is dicsérik az együttest.

Pál: Ha most készítenénk az első lemezünket, ugyanolyan ötletes volna, de hangzásban különbözne. Minimalistább volna. A második albumunk nagy részét otthon rögzítettünk, ezért többet kísérletezhettünk. Ha valami nem tetszett, vagy új ötletek támadtak, át tudtuk dolgozni, nem ketyegett a stúdióóra. Rájöttünk, nem kell túlzsúfolni egy zeneszámot, csak az legyen benne, ami odakívánkozik. A minimális megszólalás is jelentheti a maximalizmust. Stílusunk, a pszichedelikus popkatyvasz egyszerűsödött.

Amikor kijött a Hanne, bizonyára megfogalmaztatok elvárásokat, hova szeretnétek vele eljutni.

Zoltán: Igen, de irreális célokat nem tűztünk ki magunk elé. Azt akartuk, hogy eljussunk azokhoz, akiket megérint a zenénk, az üzenetünk. Ez sikerült. Elsősorban egyetemistákból álló stabil rajongótáborunk van.

Réka: Magyarországon is ismertté váltunk. Ami nem sikerült, az a magyarországi média meghódítása. A kereskedelmi rádióknak nem érdekük egy feltörekvő külhoni zenekar támogatása. Akkor játszanak, ha pénzt termelsz nekik. Legalábbis mi így látjuk, a valódi okot nem tudjuk.

Pál: Valaki azt mondta, hogy eddig a hangszerelés miatt maradtunk ki a rádióból, a dalaink felépítése, harmóniája túl összetett. Talán az új felvételeinkkel sikerül megvetnünk a lábunkat a rádióban. Tény, hogy a zenénk nem az a kifejezetten slágeres muzsika.

Amikor látok egy soktagú együttest, megfogalmazódik bennem a kérdés: hogyan dolgoznak együtt?

Pál: Egyrészt megtanultunk egyedül és kreatívan dolgozni. Másrészt a társaság időközben összekovácsolódott, és tudunk közösen dalokat szerezni. Az új CD-n a különböző ötletek egységes síkra kerültek.

Zoltán: Alázatot is tanultunk, teret adunk a másiknak. A második lemezünkön öttel kevesebb szerzemény hallható, mint az elsőn. A tizenöt sok volt, a tíz optimális. Az új korongot Szabó Máté gitárosunk felügyelete mellett rögzítettük, ő a producer.

Az első albumon a dalszerzésben Pál, te, Baranyovics Borisszal vitted a prímet. Az elmondottakból eredően az új CD még inkább csapatmunka, ugye?

Pál: Igen. Aki szerzőként is ki akart bontakozni, megvalósíthatta magát. Nagyon jó, ha valaki hoz egy-egy ötletet: szövegkezdeményt, refrént, riffet, arra úgy lecsapunk, mint éhes ember az ennivalóra.

Réka: Az új lemezen is szerepelnek Baranyovics Borisz versei, de ő már nem zenél velünk. Eltávolodtunk egymástól. Lehet, hogy egyszer megint találkoznak az útjaink.

Zoltán: Egy új szövegírónk is van, Hegyi Krisztina. Sok ötlettel járult hozzá az albumhoz az új basszusgitárosunk, Matus Péter is. Ő helyettesítette nyáron Gazdík Miroslavot, Gazót, aki profi zenész, és pár hónapig egy óceánjárón muzsikált.

Štúrovszkaya – érdekes cím…

Réka: Nem sugallunk semmit, csak rávilágítunk egy adott helyzetre. A Štúrovszkayát Borisz használja a hétköznapi beszédben, de már a városban is terjed. Ez egyfajta szleng. A borítófüzetben a dalszövegek mellet helyet kaptak Párkány-közeli kortárs fényképészeknek a városról készült fotói is. A borítón a vasútállomás látható egy befutó vonatról. Lokálpatrióták vagyunk, szeretjük Párkányt.

A második CD decemberben jelent meg. Gondolom, most a lemezbemutató koncertek vannak soron.

Réka: Igen, már több helyszínen bemutattuk. Budapesten kétszer is. Decemberben a Dürer Kertben egy kétszáz fős teremben léptünk fel, ami zsúfolásig megtelt, februárban pedig a Kuplungban szerepeltünk. Az elsőn vendéget is hívtunk, a Quimby trombitását, Kárpáti Dódit, három számban trombitált. Írtam neki egy levelet, s elfogadta a meghívást. Azt mondta, a zenénk hasonlít az ő ízléséhez.

Ennyi siker után nem kellene még komolyabban venni a Jóvilágvant, profi menedzsmenthez szerződni?

Réka: Sokszor kérdezik tőlünk: mikor futtok be igazán. Hova fussunk be? Mi a saját utunkat járjuk. Olyan embereknek játszunk, akik szeretik a zenénket, s amíg ez működik és élvezzük is, addig nem kellenek nagy tervek. A dunaszerdahelyi koncerten is több mint kétszázan voltak. Ennyi egyelőre elég. Nem biztos, hogy érdemben újabb fokozatot jelentene, ha kétezer ember előtt lépnénk fel.

Pál: Egyre viszont törekedünk: fejlődni akarunk. Szeretnénk még jobbak és érthetőbbek lenni.

Puha József

2014. 07. 09. 8:48