A debreceni rocktrió 2013 őszétől a magyar albumeladási lista állandó szereplője. Eleinte tizennégy nagylemeze szerepelt rajta, az utóbbi időben már csak a legsikeresebbek találhatók a negyvenes mezőnyben. És persze a tavalyi, az Urai vagyunk a helyzetnek című korong is ott tanyázik. A zenekar énekes-gitárosával, Lukács Lászlóval beszélgettünk.

2013 novemberében a magyar albumeladási lista első tizennégy helyén csak Tankcsapda-CD-k szerepeltek, ami világcsúcs.

Lehet, de mi ezzel nem foglalkozunk, nem sportolók vagyunk, akik rekordokban mérik a sikereiket. Az tény, hogy ez a terjesztési modell, amit kitaláltunk és a fő támogatónk segítségével megvalósítottunk, komoly lendületet adott a magyarországi CD-piacnak. Azóta többen alkalmazzák ezt a módszert.

Kilencszázkilencven forintért kínáljátok a CD-ket. Ebből van bevétele a zenekarnak?

Van, de nem nagy. Bár olcsón adjuk, ezek jó minőségű kiadványok, nem papírtokba csomagolt lemezek. Ezáltal sok olyan emberhez jut el a zenénk, akikhez korábban nem. S aki megveszi a CD-ket, talán a koncertjeinkre is eljön, tehát ezek a zenénk népszerűsítését szolgálják, csalóka, ha csak a belőlük származó bevételeket vizsgáljuk.

Ha ennyiért is lehet jó minőségű zenét árulni, akkor miért kellett vagy kell ennek sokszorosát is elkérni?

Én egy rock and roll gitáros vagyok Debrecenből, nem üzletember. Egy azonban biztos, a CD-k és DVD-k árképzése nem az egyetlen dolog, ahol a kiadók és a kereskedők igyekeztek a lehető legkisebb munkával minél nagyobb haszonra szert tenni. Ez egy idő után a saját farkába harapó kígyó effektusát eredményezte, magyarán, az emberek egy korongért, ami filléres valami, nem voltak hajlandók annyi pénzt adni. Másképpen szerezték be a zenét. Részben ezért virágzik az illegális zeneletöltés. Mi bebizonyítottuk, ha a minőséget tisztességes áron kínáljuk, a közönség megfizeti.

Gondolom, a Tankcsapdának manapság a koncertekből van a legnagyobb bevétele.

Nemcsak nekünk, hanem a könnyűzenészek jelentős részének is, amióta a hanglemezipar ilyen változásokon ment át. Régebben a koncertturné azért jött létre, hogy népszerűsítse a nagylemezt, mostanában már fordítva van. De azért ez jóval komplexebb téma, mert egyik a másik nélkül nem működik. A koncertek és hanghordozók mellett a különböző tárgyakból, ereklyékből is jön bevétel, valamint vannak támogatói hozzájárulások és jogdíjak is. Ezek együtt egy csomagot tesznek ki, s abból lehet gazdálkodni. Sok ember zenél, ami örömteli. Sokan akarnak a zenéből megélni, ezzel sincs gond. Működik a kiválasztódás, a közönség, a legfontosabb szegmens eldönti, ki maradjon talpon. Akit szeretnek, magukénak éreznek, függetlenül a kvalitásaitól, azt megtartják, a többiek lemorzsolódnak.

Egyetértesz azokkal, akik azt mondják, a Tankcsapda most jóval társadalomkritikusabb, mint tíz évvel ezelőtt?

Ezt nem tudom objektíven megítélni. A szövegeim témája nagyjából ugyanaz most már huszonhat éve, a csajok, a bulizás, az ember, az Isten, a kettő kapcsolata, a világ aktuális dolgai. A különböző életszakaszaimban más-más témák váltak hangsúlyossá, de ez teljesen normális, ahogy öregszünk, változunk. Egy huszonéves srácnak mások a prioritásai, mint a negyvenes éveiben járónak. A szövegek tehát csak annyit változtak, mint amennyit én és az inspirációforrások.

Amikor megírtad a Mennyország Tourist vagy az Adjon az ég című dalt, érezted, hogy nagyot alkottál, ezekből örökzöld lesz?

Nem, de ha elmélyedünk a témában, akkor már árnyaltabb ez a nem. Amikor eszembe jut egy-egy jó szöveg vagy dallam, annak először is nagyon megörülök. Onnantól kezdve, hogy a zenekar megjelentet egy dalt, az elkezdi a saját életét, a közönség teszi őket azzá, amivé válnak. Vannak olyan dalaink, amelyekről azt hittük, hogy videoklippel megtámogatva slágerek lesznek, de nem így történt. A másik oldalon olyan dalok is sikeresek lettek, amelyekben nem láttunk nagy potenciált. A slágergyártás, ezzel a csúnya szóval élve, egyéként sem a zenekarok dolga, hanem a közönségé.

A dal életébe az is belefér, hogy átdolgozzák. Az Adjon az ég most a Budapest Voices változatában arat.

Jóleső érzés az, ha dalainkat mások is érdemesnek tartják arra, hogy a repertoárjukra tűzzék, előadják a saját stílusukban. Nyilván, ha a zenekar elér egy kort és egy népszerűségi szintet, akkor egyre többször találkozhat ilyennel. (Új Szó)

Puha József

2015. 11. 19. 11:39