A zenekar első nagykoncertje 1978. május 1-jén a Budai Ifjúsági Parkban volt. Negyven év telt el azóta. A Korál számtalan slágerrel írta be magát a hazai zene történelemkönyvébe. Ezek túlnyomó többségének szövegírója Horváth Attila, az ötödik, láthatatlan tag, ahogy Fecó nevezi őt. A legendás felállás két zenész emigrálása után alakult ki. A frontemberhez és Fischer Lászlóhoz 1980-ban Dorozsmai Péter csatlakozott, Pados István helyére érkezve (Dorozsmai előtt egy rövid ideig Papp Tamás dobolt), 1983-ban Fekete Tibor Samu jött, Scholler Zsoltot váltva. A négy zenész – a két korábbival együtt – szombaton jubileumi koncertet ad a Papp László Budapest Sportarénában, Amikor vége az utolsó dalnak is… címmel. A cím csalóka. Nem búcsúkoncertről van szó, a zenészek remélik, hogy nem ez lesz a Korál utolsó fellépése. Ahogyan a rajongók is remélik.

Balázs Fecó – ének, billentyűs hangszerek

Egy ideje tervezünk már nagykoncertet, de az egészségi állapotom eddig nem tette lehetővé a megvalósulását. Két évvel ezelőtt kanadai és amerikai turnén vettem részt, az ottani magyarok meghívására, s odakint elkezdett rakoncátlankodni a szívem, úgy, ahogyan a kilencvenes évek közepén, amikor meg kellett műteni. A diagnózis szívritmuszavar, amely fizikai állapotomban komoly változást idézett elő, magyarán: nem bírom a megterhelést. Az orvosok mindent megtettek azért, hogy az idei jubileumot a közönséggel ünnepelhessük. Meghívtuk a két korábbi zenészünket, Pados Istvánt és Scholler Zsoltot is. Engem a Beatles és a Rolling Stones megjelenése, az a bizonyos életérzés térített el a komolyzenétől. A környezetemben sokan óvtak ettől, mondták, ne dőljek be ezeknek a bitlikeknek, mert egy-két év múlva senki sem fog emlékezni rájuk. Most már, ötven év távlatából tudom, hogy jól döntöttem, nekem ez volt az utam, de akkor a bizonytalanságot választottam. Manapság zenészként még nehezebb talpon maradni. Végleg eltűnt az az életérzés, ami minket előre vitt, s helyére egy kőkemény iparág lépett. Éppen ezért örülök annak, hogy a húszéves fiam nem ezt a szakmát választotta. Erre már nem lehet építeni, nem lehet belőle családot eltartani. Mi szerencsések vagyunk, jókor jó helyen voltunk. Hogy mit hoz a jövő, nem tudom, nekem szándékomban van az emlékeimet megörökíteni. Hogy milyen formában, csapattal-e vagy egyedül, az majd eldől.

Fischer László – gitár

Mielőtt behívtak katonának, a Beatricében zenéltem. A leszerelésem után visszamentem oda, de nagy változások jöttek, Csuka Mónika távozott. Ekkor hívott Fecó, gitárost keresett. Igent mondtam neki, mert az útirány, a Korál kialakulóban lévő stílusa elnyerte a tetszésemet, ebben több kihívást véltem felfedezni. Életem legjobb szakmai döntését hoztam meg.

Fekete Tibor Samu – basszusgitár

Én is ott voltam már a kezdeteknél is, de a közönség soraiban. Rajongtam a Korál zenéjéért. Dorozsmai Péterrel együtt jártam a konzervatóriumba. Kultikus figura volt, a hosszú vörös hajával. Egy kertes házban laktunk, Dorozsmai jött hozzánk biciklin. Kérdezte, van-e kedvem a Korálban zenélni. Azt hittem, viccel. Scholler Zsolt akkor távozott. Április végét írtunk, Fecó külföldön volt. Szorongtam, hogy mi lesz, ha meggondolja magát, azt mondja, neki nem ez az ember kell. Fecó az első próbán nagyon laza volt. Elővett egy jegyzetfüzetet, s diktálni kezdte a lekötött koncerteket. Május 1-jén három fellépésünk is volt. Manapság, amikor arról beszélünk, mennyit koncertezünk, mindig felidézzük azokat az időket, amikor átlagban havi hússzor léptünk fel, voltak hónapok, hogy harminc koncertet is adtunk. Az aranykor. Akkortájt mindenkinek jellegzetes viselete volt, amivel a zenei hovatartozását fejezte ki. A mi rajongóink szimatszatyorral, katonai gázálarc táskával az oldalukon jártak és alfapapucs volt rajtuk. De nemcsak viseletben, lélekben is összetartoztak. Az egy más világ volt. A szombati koncerten néhány dalban szimfonikus zenekar fog kísérni. A vizualitásra is nagy hangsúlyt fektetünk, a nyolcvanas éveket idézzük meg, egyebek mellett többször felbukkan a Budai Ifjúsági Park sziluettje.

Dorozsmai Péter – dob, ütőhangszerek

Én vagyok a legfiatalabb a Korálban, még iskolába jártam, amikor bekerültem az együttesbe. A koncertekre tartva mindig a hátsó ülésen tanultam, gyakran cukkoltak emiatt. Fecó klasszikusba hajló zenei világával könnyen azonosultam. Akkoriban egyszerűbb volt az érvényesülés. Az 1981-es Tánc- és popdalfesztiválon harmadik helyezést értünk el a Homok a szélben című slágerrel. Az akkora népszerűséget hozott, hogy évekig alig győztünk eleget tenni a koncertmeghívásoknak. A közös zenélés a génjeinkbe ivódott, az életünk jelentős részét együtt töltöttük. Az emlékeket jó újra felidézni, átélni. Ezzel nemcsak a zenekar, hanem a közönsége is így van, ezért a fontos évfordulókat közösen, nagykoncerttel kell megünnepelni. (Új Szó)

Puha József

2018. 05. 04. 11:32