Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Interjúk

Jelzőfény az útvesztőben

Phoenix RT - Jelzőfény az útvesztőben

Talán nincs is még egy olyan elszánt szlovákiai magyar zenész, mint Puss Tamás. Folyamatosan ötletel, azon töri a fejét, hogy zenekara, a Csallóközcsütörtökből indult Phoenix RT eljusson mindenkihez, aki nyitott a dallamos rockzenére, a magyarul előadott rockdalokra.

Szívós munkája eredményes. A rocktrió szekere Magyarországon is egyre jobban halad. Legutóbbi stúdiólemeze, az októberben megjelent Jelzőfény a harmadik helyig tornázta fel magát a magyar albumeladási listán. A Phoenix RT ma, A Dal 2021 második válogatójában versenyezteti meg a lemez címadó szerzeményét, amelyben egy külső közreműködő, a budapesti Down For Whatever együttes énekese, Diószegi Kiki is szerepel. A dolog érdekessége, hogy az ő zenekara is bekerült a dalversenybe. Puss Tamással a tévéműsor egyik próbája után beszélgettünk.

Phoenix RT - Jelzőfény az útvesztőben

 

Ahogy ismerlek, szerintem A Dalba való nevezés régóta tervezett lépés volt, s nem egy gyors elhatározás. Jól gondolom?

Valóban, egy ideje már a bakancslistámon volt. Most minden összejött. Amikor elkészült a Jelzőfény című dal, tavaly, nyár közepén, rögtön felvetettem a srácoknak, hogy ezzel érdemes lenne benevezni. Biztosra akartunk menni, ezért az új lemezünk két másik zeneszámával is pályáztunk. A Jelzőfényt válogatták be a legjobb negyven közé, ami külön öröm számunkra, mert ebben tudjuk leginkább megmutatni a valódi énünket, a zenekar zúzós oldalát. A különböző zenei versenyek közül most A Dallal tudok legjobban azonosulni, mert ez nem tehetségkutató, hanem dalverseny. Azokból már kinőttünk. Nekünk óriási elismerés, hogy bekerültünk a tévés válogatóba.

 

De nem hiszem, hogy megelégednétek ennyivel. Biztosra veszem, hogy már a következő lépcsőfok foglalkoztat.

Bizony, szeretnénk továbbjutni a válogatóból, mert az elődöntőben akusztikus változatban kell előadni a dalt, és ütős lett az a verzió is, teljesen más ízvilágot kapott, kicsit bossa novás irányt vett, van benne cselló, zongora. Külső zenészekkel dolgoztuk át. Amikor tavaly már majdnem kész volt a Jelzőfény, úgy döntöttünk, legyen ez duett. Diószegi Kikit kértük fel duettpartnernek, aki rábólintott, s olyannyira belelendült, hogy még szövegíróként is közreműködik benne, a második versszak négy sorát ő írta. Arról szól, hogy mindenkinek kell egy támasz, aki mellette van a mindennapokban, aki segítheti például a mostani nehéz időkben. Legyél jelzőfény az útvesztőben – hallható a refrénben. De nem is biztos, hogy személynek kell lennie, lehet az a zene is, vagy bármi más kapaszkodó. Kiki vendégszereplése az összefogást és az összetartozást szimbolizálja. A Jelzőfénynek az a változata, amelyet ma adunk elő, annyiban tér el az albumverziótól, hogy az elején a zúzós, gitáros részt megfeleztük.

Phoenix RT - Jelzőfény az útvesztőben

 

Egyre népszerűbbek vagytok Magyarországon is, amit kevés felvidéki együttes mondhat el magáról. Jól látom, az innen indulóknak még többet kell tenniük a sikerért, mint az anyaországiaknak?

Ez biztosan így van. Ha valaki nemcsak önmaga szórakoztatására vág bele a zenélésbe, hanem azt is akarja, hogy a munkássága eljusson a célközönséghez, akkor nagy elszántság, már-már fanatizmus kell hozzá. Én a munkában, a munka erejében hiszek, s nem a csodában, az csak ritkán jön el. A lehetőségre nem várni kell, hanem azt meg kell alapozni. Minden egyes lépcsőfok megtétele mögött nagy meló van. Folyamatosan agyalok, ötletelek, új és újabb célokat tűzök ki magunk elé. Rohanó életet élünk. Az internet segítségével gyorsan eljuthatunk bárhová. De nincs pihenő, mert sokan próbálkoznak, minden pillanatban jelen kell lenni, valamivel mindig le kell kötni a közönség figyelmét. Ha leállsz, mások a helyedre lépnek. Falak, árkok mindig vannak, de egy idő után a munka szüntelenül érő gyümölcse nagy erőt ad a küzdelmekhez. Tavaly alig koncerteztünk, mégis elégedetten zártuk az évet, úgy érzem, kihoztuk belőle a maximumot. Amikor az ember már a munka gyümölcsét élvezi, elhalványul, hogy mennyit dolgozott érte.

 

Korábban szerepeltetek egy magyarországi tehetségkutató tévéműsorban. Akkor azt nyilatkoztad, hogy a lehető legjobbkor ért véget számotokra a verseny. Az élő show-ba már nem jutottatok be, így nem kellett belemennetek már-már vállalhatatlan kompromisszumokba.

Az még 2014-ben volt. Nem bántuk meg, hogy jelentkeztünk, sokat kaptunk attól a versenytől is. Megmutattuk magunkat a szélesebb magyarországi közönségnek, aminek köszönhetően nagyobb fordulatot vett az ottani pályafutásunk. Átdolgozásokat adtunk elő, ami való igaz, nem a mi világunk. A Dal azonban akkor még nagy falat lett volna. A lehetőségek tárháza végtelen, de nem szabad előre rohanni, mindennek eljön az ideje, nem lehet lépcsőfokokat kihagyni, egyről a háromra ugrani. Most már A Dalra koncentrálunk. Profi csapat dolgozik mögötte. Az a színpad egy csoda! Világszínvonalú technika, látványelemek állnak a rendelkezésünkre. A vizualitás manapság ugyanannyira fontos, mint a zene. Kérték, hogy írjuk le, milyennek képzeljük el a hátteret, milyen legyen színpadkép. Szinte másodpercre szétírtam, hogy mit szeretnénk, aztán összejöttünk, együtt csiszolgattuk, kiegészítettük. Pár dolgot nem tudtunk megvalósítani, az időhiány miatt, mert mindössze egy-másfél perc marad az egyes produkciók között a bontásra és az építésre. De így is jó lesz.

Phoenix RT - Jelzőfény az útvesztőben

 

A popénekesek leginkább Nagy Feró véleményétől tartanak. Nektek, rockereknek viszont garantált tőle a magas pontszám.

Ez azért korántsem biztos. Szombaton például a Mudfield produkciója nem nyerte el a tetszését, pedig szerintem jó volt, sőt kiemelkedett a mezőnyből. A látványra viszont a srácok nem adtak sokat, ami okozhatott hiányérzetet a nézőkben is, steril volt a színpad. Nagyon kíváncsiak vagyunk Feró véleményére. De mivel engem mindig a kihívások foglalkoztatnak, szeretnénk a másik három zsűritagot is lenyűgözni. Nekünk az az igazi próbatétel, ha a popzenészek is elismerik az előadásunkat.

 

Nem szoktam jósolgatni, de valami azt súgja nekem, hogy a Phoenix RT A Dal 2021 egyik nyertese lesz.

Mi már most azok vagyunk. Bár, ahogy mondtam, nem elégszünk meg ennyivel, mindenképpen szeretnénk továbbjutni. A tévének a mai napig nagy ereje van, az internet nem tudja felvenni a versenyt egy fő műsoridőben sugárzott tévéműsorral. Van egy rakás B tervünk, azok akkor lépnek életbe, ha a mai válogató lesz a végállomásunk. Szóval érdemes bennünket követni a szociális hálókon. A tavaszi turné is be van tervezve, bár egyelőre úgy néz ki, hogy nincs sok esély rá. Reméljük azonban, hogy rövidesen helyreáll az élet, engedélyezik a koncerteket is, és nyáron már lesznek fesztiválok. Jó lenne, mert ajánlatokból, megkeresésekből nincs hiány. S mi a színpadon vagyunk a legütősebbek.

 

A Phoenix RT: Lépes Ferenc (dob), Puss Tamás (ének, basszusgitár), Győrög Márton (gitár, elektronikus hangszerek)

Fotók: Góber Szofi

Forrás: Új Szó

pjozsef@zoznam.sk

Puha József

2021. 02. 06. 11:34

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

DD 2022. 10. 31. 11:02
speak for you. https://comprarepatenteregistrata.com/
Makaina 2023. 04. 21. 18:12
https://comprarlicenciadeconducir-b.com/ https://comprarepatentediguida.com/ https://comprarlicenciadeconducir-b.com/ https://rijbewijskopenb.com/ https://comprarlicenciadeconducir-b.com/ https://comprarcartadeconducao.com/ https://acheterpermisdeconduire.com/ https://meganmainecoonhome.com/ https://deutschenfuhrerscheinkaufen.com/ https://comprarlicenciadeconducir-b.com/ https://comprarepatentediguida.com/ https://comprarlicenciadeconducir-b.com/ https://rijbewijskopenb.com/ https://comprarlicenciadeconducir-b.com/ https://comprarcartadeconducao.com/ https://acheterpermisdeconduire.com/ https://meganmainecoonhome.com/ https://deutschenfuhrerscheinkaufen.com/
peter 2023. 06. 15. 23:13
Oferujemy punkt kompleksowej obsługi do zakupu wszystkich wymaganych dokumentów osobistych (( https://buyauthenticdocument.com/pl )). Ponadto dostarczamy te dokumenty do domów wszystkich konsumentów, którzy składają zamówienia bezpośrednio przez naszą stronę internetową. Nasi specjaliści współpracują we wszystkich krajach UE, w tym w Wielkiej Brytanii, aby dostarczać naszym klientom autentyczne dokumenty. Jednak ostatnio rozszerzyliśmy nasze wpływy na Stany Zjednoczone i Kanadę. Konieczność posiadania dokumentów, takich jak prawo jazdy, oraz złożoność uzyskiwania autentycznego dokumentu mogą czasami być irytujące. Odwiedź nas na a jeden z naszych przedstawicieli Ci pomoże. Nasze terminy dostarczenia wszystkich dokumentów są kluczowe, ponieważ nie możemy kazać konsumentowi czekać dłużej niż to konieczne. Ponadto, gdy kontaktujesz się z nami w celu zakupu prawa jazdy, paszportu, dowodu osobistego, licencji na łódź lub zezwolenia na pobyt, przekazujemy Ci niezbędne informacje na podstawie kraju, z którego chcesz dokonać zakupu. KUP POLSKI PASZPORT ( https://buyauthenticdocument.com/pl/kup-polski-paszport/ ) KUP POLSKIE PRAWO JAZDY ONLINE ( https://buyauthenticdocument.com/pl/kup-polskie-prawo-jazdy-online/ ) ZŁÓŻ WNIOSEK O POLSKIE ZEZWOLENIE NA POBYT ( https://buyauthenticdocument.com/pl/kup-polskie-zezwolenie-na-pobyt/ ) Uzyskaj pozytywny wynik MPU (( https://buyauthenticdocument.com/buy-mpu/ )) Kup oryginalny paszport Ukrainy (( https://buyauthenticdocument.com/buy-ukraine-passport/ )) Kup oryginalny łotewski paszport online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-latvian-passport/ )) Kup prawdziwy litewski paszport online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-lithuanian-passport/ )) Jak uzyskać litewskie zezwolenie na pobyt (( https://buyauthenticdocument.com/buy-lithuanian-residence-permit/ )) Kup łotewskie zezwolenie na pobyt (( https://buyauthenticdocument.com/buy-latvian-residence-permit/ )) Kup prawdziwy szwajcarski dowód osobisty online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-switzerland-id-card/ )) Jak uzyskać francuski dowód osobisty online (( https://buyauthenticdocument.com/how-to-get-french-id-card-online/ )) Kup prawdziwy austriacki dowód osobisty online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-austrian-id-card/ )) Kup prawdziwy portugalski dowód osobisty online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-portuguese-id-card/ )) Kup prawdziwy kanadyjski paszport (( https://buyauthenticdocument.com/buy-canadian-passport/ )) Kup kanadyjskie prawo jazdy bez egzaminu (( https://buyauthenticdocument.com/buy-canadian-drivers-license/ )) Kup prawdziwy hiszpański dowód osobisty online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-spanish-id-card/ )) Jak zdobyć prawdziwy belgijski dowód osobisty (( https://buyauthenticdocument.com/buy-belgian-id-card/ )) Kup prawdziwy holenderski dowód osobisty (( https://buyauthenticdocument.com/buy-dutch-id-card/)) Złóż wniosek o fińskie prawo jazdy (( https://buyauthenticdocument.com/buy-finland-drivers-license/ )) Złóż wniosek o zezwolenie na pobyt w Belgii przez Internet (( https://buyauthenticdocument.com/buy-belgian-residence-permit/ )) Złóż wniosek o Kanadyjską Kartę Stałego Pobytu online. (( https://buyauthenticdocument.com/buy-canadian-permanent-residence-card/ )) Złóż wniosek o zezwolenie na pobyt we Włoszech przez Internet (( https://buyauthenticdocument.com/buy-italian-residence-permit/ )) Złóż wniosek o zezwolenie na pobyt w Hiszpanii przez Internet (( https://buyauthenticdocument.com/spanish-residence-permit/ )) Kup prawdziwy włoski paszport online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-italian-passport-online/ )) Kup prawdziwe słowackie prawo jazdy online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-a-real-slovakian-drivers-license-online/ )) Kup zarejestrowane czeskie prawo jazdy (( https://buyauthenticdocument.com/buy-czech-republic-drivers-license/ )) Kup austriackie prawo jazdy online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-austrian-drivers-license/ )) Kup belgijską licencję na łódź online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-belgian-boat-license/ )) Kup belgijskie prawo jazdy (( https://buyauthenticdocument.com/buy-belgian-driving-license/ )) Kup belgijski paszport online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-belgian-passport-online/ )) Kup kanadyjskie prawo jazdy bez egzaminu (( https://buyauthenticdocument.com/buy-canadian-drivers-license/ )) Kup prawdziwy hiszpański dowód osobisty online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-spanish-id-card/ )) Jak zdobyć prawdziwy belgijski dowód osobisty (( https://buyauthenticdocument.com/buy-belgian-id-card/ )) Kup prawdziwy holenderski dowód osobisty (( https://buyauthenticdocument.com/buy-dutch-id-card/ )) Złóż wniosek o fińskie prawo jazdy (( https://buyauthenticdocument.com/buy-finland-drivers-license/ )) Złóż wniosek o zezwolenie na pobyt w Belgii przez Internet (( https://buyauthenticdocument.com/buy-belgian-residence-permit/ )) Złóż wniosek o Kanadyjską Kartę Stałego Pobytu online. (( https://buyauthenticdocument.com/buy-canadian-permanent-residence-card/ )) Złóż wniosek o zezwolenie na pobyt we Włoszech przez Internet (( https://buyauthenticdocument.com/buy-italian-residence-permit/ )) Złóż wniosek o zezwolenie na pobyt w Hiszpanii przez Internet (( https://buyauthenticdocument.com/spanish-residence-permit/ )) Kup prawdziwy holenderski dowód osobisty (( https://buyauthenticdocument.com/buy-dutch-id-card/ )) Złóż wniosek o fińskie prawo jazdy (( https://buyauthenticdocument.com/buy-finland-drivers-license/ )) Złóż wniosek o zezwolenie na pobyt w Belgii przez Internet (( https://buyauthenticdocument.com/buy-belgian-residence-permit/ )) Złóż wniosek o Kanadyjską Kartę Stałego Pobytu online. (( https://buyauthenticdocument.com/buy-canadian-permanent-residence-card/ )) Złóż wniosek o zezwolenie na pobyt we Włoszech przez Internet (( https://buyauthenticdocument.com/buy-italian-residence-permit/ )) Złóż wniosek o zezwolenie na pobyt w Hiszpanii przez Internet (( https://buyauthenticdocument.com/spanish-residence-permit/ )) Kup prawdziwy włoski paszport online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-italian-passport-online/ )) Kup prawdziwe słowackie prawo jazdy online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-a-real-slovakian-drivers-license-online/ )) Kup zarejestrowane czeskie prawo jazdy (( https://buyauthenticdocument.com/buy-czech-republic-drivers-license/ )) Kup austriackie prawo jazdy online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-austrian-drivers-license/ )) Kup belgijską licencję na łódź online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-belgian-boat-license/ )) Kup belgijskie prawo jazdy (( https://buyauthenticdocument.com/buy-belgian-driving-license/ )) Kup belgijski paszport online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-belgian-passport-online/ )) Kup kanadyjskie prawo jazdy bez egzaminu (( https://buyauthenticdocument.com/buy-canadian-drivers-license/ )) Kup unijne prawo jazdy (( https://buyauthenticdocument.com/buy-eu-driving-license/ )) Kup paszporty UE online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-eu-passports-online/ )) Kup zezwolenie na pobyt w UE (( https://buyauthenticdocument.com/buy-eu-residence-permit/ )) Kup francuską licencję na łódź (( https://buyauthenticdocument.com/buy-french-boat-license/ )) Kup francuskie prawo jazdy bez egzaminu (( https://buyauthenticdocument.com/buy-french-drivers-license/ )) Kup niemiecką licencję na łódź (( https://buyauthenticdocument.com/buy-german-boat-license/ )) Kup niemieckie prawo jazdy (( https://buyauthenticdocument.com/buy-german-drivers-license/ )) Kup niemiecki paszport (( https://buyauthenticdocument.com/buy-german-passport/ )) Kup greckie prawo jazdy (( https://buyauthenticdocument.com/buy-greece-drivers-license/ )) Kup łotewskie prawo jazdy zarejestrowane w CSDD (( https://buyauthenticdocument.com/buy-latvian-drivers-license-registered-in-csdd/ )) Kup litewskie prawo jazdy bez egzaminu (( https://buyauthenticdocument.com/buy-lithuanian-drivers-license/ )) Kup luksemburskie prawo jazdy w 3 dni (( https://buyauthenticdocument.com/buy-luxemburg-drivers-license/ )) Kup licencję holenderskiej łodzi (( https://buyauthenticdocument.com/buy-netherland-boat-license/ )) Kup oryginalny francuski paszport (( https://buyauthenticdocument.com/buy-original-french-passport/ )) Kup oryginalny łotewski paszport online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-latvian-passport/ )) Kup polskie prawo jazdy online (( https://buyauthenticdocument.com/buiy-polish-drivers-license-online/ )) Kup polski paszport (( https://buyauthenticdocument.com/buy-polish-passport/ )) Kup prawdziwy austriacki dowód osobisty online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-austrian-id-card/ )) Kup prawdziwy portugalski dowód osobisty online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-portuguese-id-card/)) Kup prawdziwy hiszpański dowód osobisty online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-spanish-id-card/ )) Kup prawdziwy hiszpański paszport (( https://buyauthenticdocument.com/buy-spanish-passport/)) Kup prawdziwe tureckie prawo jazdy online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-turkish-drivers-license/ )) Kup prawdziwy brytyjski paszport online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-british-passport/ )) Kup zarejestrowane włoskie prawo jazdy (( https://buyauthenticdocument.com/buy-registered-italian-drivers-license/ )) Kup rumuńskie prawo jazdy online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-romanian-drivers-license/ )) Kup serbskie prawo jazdy 2023 (( https://buyauthenticdocument.com/buy-serbian-drivers-license/ )) Kup hiszpańskie prawo jazdy online (( https://buyauthenticdocument.com/buy-spanish-drivers-license-online/ )) Kup szwedzkie prawo jazdy zarejestrowane w Transportstyrelsen (( https://buyauthenticdocument.com/buy-swedish-drivers-license/ )) Kup szwajcarskie prawo jazdy 2023 (( https://buyauthenticdocument.com/buy-switzerland-drivers-license/ )) kup autentycznie zarejestrowane prawo jazdy, kup zarejestrowane prawo jazdy online, fałszywe prawo jazdy online za darmo, jak uzyskać sfałszowane działające prawo jazdy, kupić prawo jazdy na prawdziwe i fałszywe paszporty, prawo jazdy kat., kup fałszywy paszport przez Internet, fałszywe prawo jazdy online za darmo, legalnie sfałszowane prawo jazdy, kupić zarejestrowane prawo jazdy, kupuj paszporty online fałszywy wniosek o prawo jazdy, kup prawo jazdy na prawdziwe i fałszywe paszporty kup dokument online do sprzedania nowy paszport sprzedaż nowości, usługi związane z fałszowaniem dokumentów, kupić prawdziwe i sfałszowane prawo jazdy, Do sprzedania oryginalny paszport kup fałszywy paszport Wielkiej Brytanii przez Internet, nasze paszporty na sprzedaż, kup prawdziwy fałszywy paszport kamuflaż prawo jazdy, kup fałszywe prawo jazdy przez Internet kupić fałszywą wizę, kup autentyczny paszport, kup fałszywy paszport przez Internet, wystawić prawo jazdy przez Internet, kup dokumenty online, Sprzedam dowód osobisty, prawo jazdy bez egzaminu na prawo jazdy, dokument globalny dmv, alternatywa dla egzaminu na prawo jazdy, sprzedam prawdziwy brytyjski paszport, prawo jazdy UE bez egzaminu, fałszywe francuskie prawo jazdy, czy można kupić prawo jazdy, opłaca się zrobić prawo jazdy, jak wydawane są prawa jazdy, fałszywe prawo jazdy online za darmo, legalnie sfałszowane prawo jazdy, kupić zarejestrowane prawo jazdy, kupuj paszporty online, fałszywy wniosek o prawo jazdy kup drlicencja ver na paszporty prawdziwe i podrobione, kup dokument online do sprzedania nowy paszport sprzedaż nowości, usługi związane z fałszowaniem dokumentów, kupić prawdziwe i sfałszowane prawo jazdy, sprzedam oryginalny paszport kup fałszywy paszport Wielkiej Brytanii przez Internet, nasze paszporty na sprzedaż, kup prawdziwy fałszywy paszport kamuflaż prawo jazdy, kup fałszywe prawo jazdy przez Internet, kupić fałszywą wizę, kup autentyczny paszport, kup fałszywy paszport przez Internet, wystawić prawo jazdy przez Internet, kup dokumenty online, Sprzedam dowód osobisty, prawo jazdy bez egzaminu na prawo jazdy, alternatywa dla egzaminu na prawo jazdy, sprzedam prawdziwy brytyjski paszport, prawo jazdy UE bez egzaminu, fałszywe francuskie prawo jazdy, czy można kupić prawo jazdy, opłaca się zrobić prawo jazdy, jak wydawane są prawa jazdy, Skontaktuj się z nami pod adresem https://buyauthenticdocument.com/contact-us-to-buy-documents-online/
xxx 2023. 09. 22. 18:40
Dzień dobry Zapraszamy na kursy prawa jazdy do Czech lub na Słowację Obecnie realizujemy kursy w kategoriach: A B C Ce Czas jest uzależniony od kategorii, przeciętnie jest to od 30 do 45 dni. W tym czasie zawarty jest meldunek, kurs, jazdy, badania itp. Wszystkie formalności są po naszej stronie. Mamy dwie szkoły jazdy. Jedna w Pradze w Czechach , druga w Bratysławie na Słowacji. Kwestia tego gdzie odbedzie się kurs zależy od kilku czynników , które omawiamy telefonicznie lub na spotkaniu osobistym u nas w szkole. Po szczegóły zapraszamy do kontaktu telefonicznego +420721164969 Pod tym numerem jest również komunikator WhatsApp
xxx 2024. 04. 12. 19:11
prawo-jazdy.xyz

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Jelzőfény az útvesztőben cikk képei
Phoenix RT - Jelzőfény az útvesztőbenPhoenix RT - Jelzőfény az útvesztőbenPhoenix RT - Jelzőfény az útvesztőbenPhoenix RT - Jelzőfény az útvesztőben