Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Interjúk

My little servant - Amber Smith interjú

Amber Smith - My little servant - Amber Smith interjú

Az Amber Smith frontemberét, Poniklo Imrét faggattam a zenekar körüli aktualitásokról, vagyis az új albumról, a tervekről és persze a legközelebbi koncertekről.

music.hu:
Nemrég tértetek vissza németországi turnétokról. Mi volt ennek az apropója? Milyen élményekkel tértetek haza?

Imre:
Kb. egy hónapja jelent meg az első (kinti) nagylemezünk 'My little servant' címmel a Firestation Tower Records-nál, ugyanannál a kiadónál, aki már 2001-ben kiadott egy kislemezt tőlünk. Tulajdonképpen ezt támogatandó mentünk ki turnézni, ami ebből a szempontból (is) sikeresnek mondható, mert eladtunk sok CD-t és sikeresek voltak a koncertek, visszahívtak a legtöbb helyre. Persze itt nem ezerfős koncertekre kell gondolni, kis klubokban lépünk fel, de a közönség reakciója sokkal melegebb és szeretetteljesebb. És persze a bánásmód is teljesen más, mint itthon, ez már a negyedik alkalom, hogy az Amber Smith kint játszik, de mindig nagyon jól esik, ahogy bánnak velünk kint, mind anyagi, mind technikai szempontból. Ez nem panasz az itthoniakra nézve, nekik kéne szégyenkezniük, én inkább boldog vagyok, hogy kint is megvetettük a lábunkat és ismertek vagyunk, ott játszani mindig inspirál és pozitívan tölt fel. A lényeghez visszatérve: a lemez kijött kint, és ez amellett, hogy önmagában király, jó kilépési lehetőség: a kiadóval azon vagyunk, minél több országba jussunk el, ez mindkettőnk érdeke.

music.hu:
Németországon kívül hol fordultatok meg eddig?

Imre:
Japánban már eladtunk pár száz CD-t, ami kezdetnek nem rossz. Tárgyalok egy francia lemezkiadóval is az ottani terjesztésről, mert június 10-én Párizsban játszunk. Aztán, a prágai koncertnek köszönhetően (a német turnéról hazafelé jövet ott is játszottunk) május 24-én egy szlovákiai fesztiválra kaptunk meghívást.

music.hu:
Itthon legközelebb mikor lép fel az Amber Smith?

Imre:
Egy időre kicsit visszaveszünk itthon az aktivitásunkból, azt hiszem, ez érthető. Persze el nem tűnünk, április 26-án Törökszentmiklóson játszunk a Gödör-ben a Fish-sel, május 23-án pedig a Heaven Street Seven vendégeként játszunk az Erzsébetligeti Színházban, ahol két és fél éve nyertünk egy tehetségkutató-fesztivált, úgyhogy jó lesz visszatérni.

music.hu:
Mik a terveitek a következő hónapokra?

Imre:
Júniusban ugye Párizs, ami elég nagy kihívás számunkra, talán néhány európai fesztivál is bejön... Aztán a tervek egyelőre úgy néznek ki, hogy július-augusztusban visszahúzódunk a próbahelyre (jó hűvös van ott), hogy új dalokat írjunk és október körül felvegyük őket. Azt hiszem, hűek leszünk önmagunkhoz, és a dalok/koncepció megint kicsit más lesz, több gitárral, kicsit húzósabb számokat szeretnék, de azért kicsit new wave-es, szintis beütéssel. Aztán ki tudja, lehet, hogy teljesen más lesz...

purplesmith

2003. 04. 28.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

purplesmith 2003. 04. 28. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

My little servant - Amber Smith interjú cikk képei
Amber Smith - My little servant - Amber Smith interjú