Milyen érzés most Sex Action tagnak lenni?

Szasza: Láthatod, mióta idejöttünk Matyival, folyamatos információcserében vagyunk. Abszolút rajta vagyunk a történeten és egymás hullámhosszán.

Attila: Az volt ebben a jó, hogy amikor feloszlottunk, nem tudott úgy kiürülni. Megint egy élvezetes dolog újra ezeket a dalokat játszani, és végre ugyanezzel a csapattal együtt dolgozni. Hiányérzetünk keletkezett az elmúlt tizenegynéhány évben, és hál’ Istennek akkor sem addig játszottuk a dalokat amíg halálra nem untuk magunkat. Szerencsés dolog volt, hogy akkor elváltunk, és nagyon nagy öröm újra együtt lenni.

Fiatalok kevesen emlékezhetnek a korábbi eseményekre (én sem), mire fel volt ez a tíz év kihagyás? Én úgy éreztem, hogy valami nagyon furcsán ért véget, lezáratlan maradt….

Attila: Ez a nagy négyes (Zana „Ganxta” Zolee, Somlyai Miki, Szasza, meg én) ugyebár ’95-ben hagyta abba. De közben az első három év után mi már Action-ként játszottunk tovább.
(balról: Zana Zolee, Somlyay Miki, Szendrey Zsolt, Mátyás Attila)

Azt kell tudni, hogy a zenekar egy állandó, folyamatos megújulásban volt és sosem bírtunk a fenekünkön megülni. Hiába élvezte a közönség borzasztóan azt a zenét, amit játszottunk, mi már egy lépéssel mindig előrébb jártunk. Ezért váltottunk Sex Action-ből Action-be, és úgy érzem a közönség nagy része nem tudott velünk váltani. Akkor egy pillanatra megbillent valami. Utána már több ilyen intenzív év után mindenkiben jöttek másfajta gondolatok, amiben jobban ki tudott volna teljesedni. És szerintem ez vezetett ahhoz amihez. Zoli elment rappelni, én is elmentem egy másik világba. Viszont addig nagyon szigorúan együtt voltunk. Aztán eljött az a pillanat, amikor mindenki mást szeretett volna.

Szasza: Annyira előre rohantunk, hogy nem vettük észre, hogy elkanyarodtunk egymástól, és 10 év után találtunk egy pontot ahol ismét összefutottak a szálak.

Attila: Igen, mindenki elment ide-oda és a Tékozló Fiúk most visszatértek, és rájöttek, hogy van benne jó. Én a részemről nagyon élvezem. Csak az élet, ahogy változott, elsodort minket egymástól, és most sem erőszakkal maradtunk együtt, nem a pénzért. Persze benne van, hogy a dirty-rock a ’90-es évek eleje. Az akkor volt, és azóta megváltozott a világ, de ez a zene ugyanolyan friss tud lenni ma is. Nem volt nagy divathullám… bár ahogy a kazetta fogy, meg visszahalljuk, eléggé örökérvényű maradt mindenkinek.

Szasza: Én kívánom minden zenésznek, hogy csináljon olyan lemezt, amit 10 év után újra kiadnak, az ismételten mozduljon meg, és fogyjon, és mutasson valamit. Azt hiszem a tíz év alatt mi folyamatos érdeklődés központjában voltunk még akkor is, ha különböző zenekarokban játszottunk, folyamatosan a Sex Action-t emlegették, és az volt a kérdés: „Mikor zenélünk már újra együtt??”.

Az egymástól való elválás elszeparálódás volt, vagy tudtatok valamelyest egymásról?

Attila: Annyira elsodródtunk egymástól, hogy nem tudtunk egymásról, de nem azért, mert nem akartunk.

Szasza: Kevés volt a találkozási pont, amikor össze lehetett volna futni. Ugyanúgy a Zolinak is borzalmasan elindult a szekér, mi belevágtunk a saját őrületünkbe a Miksával, a Matyi is a dolgaival foglalkozott. Nem mondhatni azt, hogy nem tartottuk a kapcsolatot, nem zártuk el magunkat a másik elől. Ha lehetett azért össze-össze futottunk, néha vetődött fel, hogy újra legyünk együtt, aztán egy legyintéssel elintéztük, hogy: „Jó majd megbeszéljük” – aztán az a „majd megbeszélés”, az így elhúzódott.

Attila: Nem erőszakosan, de egy előre kitervelt szituációban – és a mai napig nem lennénk itt, ha ez nem adódott volna, ezt mindenki tudja, a Szasza féle meglepetés születésnap volt a Wigwamban – rádöbbentünk, hogy ez érdekes, hogy nincsen kifutva még. Vagy a fene tudja – egyszerűen jól esik.

Annak idején nagyon sok nőügyes balhétok volt… (nevetnek)

Attila: Ááá, nem, az nem mi voltunk!!!

Szasza: Mit képzelsz!

A Beatricével nem volt valami kis összeveszés korábban?

Attila: Nem dehogyis. Velük volt az első közös turnék! Nagyon sokat köszönhetünk az ős-Beatrice-nek. Ferónak is, meg az egész bandának. Ők voltak azok – többek között – akik meglátták bennünk azt az iszonyatos nagy erőt, hogy – ami később be is igazolódott – meg tud mozgatni szinte minden rockert. Aztán elhívtak minket egy turnéra. Érezték ők is, hogy a Szasza tud üvölteni, megszólaltak a hangszerek…

Szasza: Bár azt is meg kell említeni, hogy közbe ordították, hogy „Hun’ a Feró?!”. De miután lenyomtuk a nyolc számot meggyőztük őket, hogy mi voltunk a Sex Action. Szért egy Beatrice közönség előtt játszani, azt tudnod kell, hogy ott nyolc és ezer ember közötti közönség volt a régi művelődési házakban. Ott nagyon kevesen állták meg a helyüket, mert azokat úgy ledobálták a színpadról - ha nem volt elég ricsaj -, hogy srírva mentek le a színpadról. Azért megállni a helyünket egy ilyen zenekar előtt… De ez téves informáci lehet. Azóta a Feróval valahányszor találkoztam, mindig elhívott minket a rádióba… Hú a Ferónak kell küldeni egy lemezt majd. Mikor a Sex Action-nel kapcsolatos dolog volt, mindig küldünk egy lemezt, és ő mindig jó néven vette.

Mire számítottatok mikor elkezdődött az egész és a Szigeten felléptetek?

Attila: Egyszerűen tudtuk, hogy ha nekünk ennyire bejön, az embereknek is biztosan be fog jönni. Nagyon sok ember fordult meg arra, aki nem is tudta, hogy mi az a Sex Action. Nem azok az ifjú titánok voltak, akik foggal körömmel széttépik egymást, meg a színpadot – azért ha tetszik, ha nem eltelt 15 év. Beértünk mint a jó bor! Iszonyatos erő árad most a zenekarból, na meg a lazaság. Nincs megfelelési kényszerünk, mert tudjuk, hogy letettünk valamit az asztalra, és azt csináljuk. Hogy mire számítottunk a Szigeten? … jó, azért az emberben van egy kis félsz, a zabszem ott volt mindenkinek. Tudnod kell, hogy mikor játszottunk volna a Nagyszínpadon, már nem volt Sex Action. Erre valahol mindannyian vágytunk, ez egy hatalmas nagy kérés volt, és ezért döntöttünk úgy ahogy. Ennyi ember előtt ilyen színpadon azt játszani amit imádunk – ennek nem lehetett ellenállni. Szerintem be is igazolódott – mi nagyon jól éreztük magunkat, akik ismerték azok szintén nagyon jól érezték magukat…

Szasza: …akik meg nem azoktól rengeteg olyan visszajelzést kaptam, hogy nagyon megkedvelték, olyanok akik nem lehettek része ennek az első generációnak. Itt viszont megérezték azt a feelinget, hogy miről szólt akkor a történet, beigazolódtak azok a mítoszok, azok a történetek amikről hallottak. Tíz év alatt rengeteg ember bombázott, hogy mikor lesz újra zenekar, nem is tőlük féltünk, nem is attól, hogy a zenekar hogyan szerepel – én arra voltam kíváncs, hogy hány ember tartja be a szavát, és hány ember fog eljönni és megnézni. Ha az ember a média által előtérben van, akkor sok-sok ember megtalálja, csak úgy felületesen. De hát nagyon sokan voltak, tele volt a Sziget.

Attila: Mindig felmerül a nosztalgia-hullám kérdése, és erre csak azt tudom mondani: amíg jól esik valakinek addig csináljuk.Hogy most nosztalgia-hullám e vagy sem? Ki nem tolja le?! Mindenkit megtalálnak ezzel, akik régebben abbahagyták, és csinálnak valami újat. A Szigetnek a honlapját is elolvastuk, hogy másnak is úgy jött be ez a dolog, ahogy nekünk.

Szasza: Igazi jó kis dirty-rock zenélés volt, amit a közönséggel együtt megéltünk, úgy hogy olyan embereket és olyan generációkat láttam magam előtt ott a színpadon, akik közül rengeteget ismertem, és láttam olyanokat is akiket egyáltalán nem. Később ez emberek mesélték, hogy mindenki tudta a szövegeket, és mindenki énekelte azokat a tíz éve talonba tett számokat, amiket tulajdonképpen nem is biztos, hogy hallhattak.

Attila: Az a furcsa, hogy mióta utoljára ilyenekről beszéltünk, azóta felnőtt egy generáció. Akkor úgy beszéltünk magunkról mint ifjú titánokról. Most meg egy kicsit úgy beszélnek rólunk mint ha ACDC lettünk volna, de nem rossz értelemben.

Szasza: Nem lett halál unalomba döngölve, nem forrta ki magát a dirty-rock. Követője nagyon nem lett, ugyan akkortájt gombamód szaporodtak az olyan zenekarok akik ugyanezt tették, de aztán ugyanúgy el is tűntek. A ’90-es években amikor sok változás történt, mindenki nekiállt ennek a hard core-nak, az Action is behozott valami vadonatújat.

Attila: Lehettünk volna mostanra olyanok mint a Zizi, vagy az ACDC… (nevetnek)

Szasza: Lehetne, hogy még mindig ugyanazt adnánk és még mindig ugyanarról beszélnénk mint korábban. Én azt hiszem pont most idefele jövet hallgattam vissza az új anyagot – lendületes, dinamikus, és bennem is megindítja az érzéseket. Ez számunkra mindig is arról szólt, hogy egymást szórakoztassuk - ez most nagyon csúnyán szól -, de nem ezért, hogy a közönségnek találtuk ki.

Attila: Csak valahogy sokaknak bejött…

Szasza: Így van! Az első koncert olyan jól sikerült, hogy együtt maradtunk. Utána a zenekar kiadott számtalan lemezt, körbeturnézta a Beatricével Magyarországot. Olyan szinten végig tudtuk vinni az országban, hogy nyár után ősszel a saját turnénkon már a saját előzenekarral és saját cuccal jártuk az országot.

Az elmúlt 10 évből hoztatok magatokkal valamit tapasztalatilag vagy zeneileg az új Sex Action-be?

Attila: Én azt mondom, hogy az első Sex Action tapasztalatait vittük sokáig tovább. Annyira különbözik ez a világ mindannyiunk munkájától. Jó, lassan 2005 lesz, az aktuális hangzásra azért törekszik az ember, és a technikai háttérrel kicsit előrébb tud lépni. De milyen jellegű profitálásra gondolsz? Hogy momentán játszottam néhány funky-s beütésű zenét, akkor azt bele teszem-e, vagy Zoli bele rappel-e?! Nem. Ezek a dolgok nem nagyon fognak megjelenni, de persze gazdagodtunk zeneileg, sokat fejlődtünk (jó monduk nem mondom, hogy a Zoli dobba’ fejlődött, de ő ugyanolyan jól dobol, ahogy eddig). Inkább visszajönnek azok az ízek, amik ehhez a műfajhoz tartoznak. Nem tudom. Biztos valami leülepedett, én momentán biztos ki fogom használni a gitárhoz a mostani technikai lehetőségeket. De ennyi…

Szasza: Misi is fejlődött eleget - ő a focipályán! (megint nevetnek)

Attila: Ez most egy új formáció – azért van benne annyi erő.

Szasza: Az életvitelünkből és a hozzáállásunkból egy érett zene bontakozott ki. Letisztultak a kezdeti dolgok. Túl kellett élni ezt az időt, és innentől kezdve átértékelődik minden. Azt hiszem a tapasztalatot, amit a tíz év alatt begyűjtöttünk, fel lehet használni a következő ötvenre is.

Volt szerencsétek kint járni az Államokban, és testközelből megtapasztalni, hogy milyen ennek a zenének az ottani világa?

Szasza: Nem én nem voltam.

Attila: Én sem. De az egészen más fajta, az ottani rock világ. Az amerikai rock, de én szeretem az angol vonalat is.

Mondjuk az ottani valószínűleg rocker Harley Davidsonnal jár és whiskey-t iszik, a hazai meg Ladával, és pálinkát vedel…

Szasza: Azért Ládavál már nem – de járt!

Attila: Ahogy az ’50-es évek rock’n’roll elvis-es légkörét is elhozták ide, és mindenki élvezni tudta, ugyanúgy mi is az amerikai szellemet az öltözékkel, a motorokkal (mert itthon is voltak páran motorosok) és a zenével meg tudtuk teremteni.

Nem szeretném nagyon ideológia síkra terelni a beszélgetést, de én egyre több olyan beszélgetésnek vagyok tanúja és –kevés sikerrel - résztvevője (utcán és interneten is) amelyben emberek arról tartanak vitát, hogy mit is jelent rockernek lenni. Vannak akik vallásnak tekintik, öltözködési stílusnak, állandóan változó az elvárásokat követő divatnak, vagy épp a tetoválásokban lelik meg ezt a szellemet, amibe még az olyan új együttesek is mint a Rasmus is belefér.

Szasza: Változott annyit a világ, hogy tényleg belekerült a műanyag is. Tudni kell azt, hogy a rock-bizniszbe a legyártott zenekarok is bele-bele csöppentek, és most meghatározni, hogy ki rocker, hogy ki mit csinál az öltözőben…

Attila: Mindenkinek egy szerep amit eljátszik, ahogy mis is eljátsszuk. Mick Jagger is megöregedett egy meglett üzletember lett, aki korábban a Rolling Stones-zal pukkasztgatta a világot. Ez egy olyan életforma, amire van valamennyi időd, amíg úgy érzed, hogy abban ki nem teljesedsz. Ezt, amiben mi vagyunk úgy hívják, hogy rock. És a rockerség egy olyan dolog amibe beletartozik a zene, az öltözködés…

Szasza: Egy szórakozás…

Attila: .Ez egy szubkultúra. Abban az időben mikor mi voltunk fiatalok, volt egy hely, amit úgy hívtak, hogy Fekete Lyuk. Mindenki keresi a helyét a világban, és ennek egy saját kis önkifejezési módja, hogy például rocker lesz. Itt jön be a kemény gitárzene, a motoron száguldás, a szabadság… Ez egy életforma, ami tart valameddig, lehet, hogy nálad vagy nálam 10 évig, Szaszánál 50 évig. Hiába Ganxta Zolee rapper, ő is megmaradt a rock’n’roll életformánál, aminek megvannak a maga attribútumai.

Hallottam én már olyan hölgyről is (konkrétan az oldalon olvastam), aki bakancsban, fekete ruhában bömböltette a fülében a Shakirát…

Attila: Nagyon helyes! Ennek azért örülök – a Szaszával korábban beszéltünk róla –, hogy ne legyen ez a műfajok közötti összeférhetetlenség. Igenis üvöltsön a fejében!

Szasza: Még a ’80-as években történt olyan, hogy műfaji különbségek miatt összeütköztek emberek a Moszkva téren, a popperek verték a rockereket… ja nem fordítva! Azóta azért kinyílt a világ. Mindenkinek meg van a lehetősége, hogy megtalálja magát nem csak ebben a műfajban, hanem bárhol máshol.

Attila: Nyugodtan hallgathat Shakirát! Megmondom neked, én nagyon szeretem, megnézem még a klipjét is!

Talán aki rockernek vallja magát, annak sértheti az önérzetét…

Attila: Ez olyan butaság! Én azt mondom, hogy ismerd el – és ez arra is vonatkozik aki nem a rockereket szereti -, hogy ebben is van érték. Én ugyanígy elismerem, hogy ugyan van nagyon sok műanyag és vacak zene, de, hogy valaki más életformát követ, az is nagyon dicséretes.

Szasza: A ’80-as években egyébként tényleg véresen komolyan vették a műfaji dolgokat, ha valaki punk volt, akkor kötelező volt ugyanúgy járni, kötelező volt a szűk farmer, de egy idő után ez elmosódott, mert a 3. évezredben már mindenki merít mindenből. Olyan információtömeg van, hogy bolond aki nem néz szét.

Attila: Nem kell hátat fordítani a rockerségnek, ennek a hitvallásnak azzal, hogy elismersz valami mást is. Lehet, hogy meghallgatsz valami diszkószámot és közben beülsz a McDonald’s-ba.

Szasza (alig kacagva): Emlékszem, mikor ’92 az összes zenekar ment buli után a diszkóklubba! A legkevésbé sem hallgattunk rockzenét, mikor vége volt a koncertnek, a zenészek több csoportra oszlottak, mi a Miksával mentünk a kocsmába, a Matyiék meg mindig diszkóba. Más se volt jobb, mint hogy az ember ott állt teli zsebbel a diszkó pultjánál, és reggel hatig ott könyököltek, és nézték a csajokat.

Gyerekkor? Első cigi, nő, meghatározó zenekar, bölcsi, ovi, suli, stb.

Szasza: Én az ovira nem nagyon emlékszem, volt egy barátnőm is talán, Eszterkének hívták, vele járkáltunk kézenfogva. Nagy hatással volt rám az óvónő is mikor fölöttem járkált…

Attila: Bugyi nélkül….

Szasza: Neem! Bugyi az volt rajta, akkor azért jobb volt így! Az általános iskolai éveim is csudamód teltek, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a III. kerületben nőttem fel, a Zámor utcában laktam, és azért a betonrengetegben túl sok mindent nem lehetett csinálni a ’70-es évek elején, csak megőrülni, tanulni, sportolni, vagy zenélni. Egy idő után így alakult ki, hogy elkezdtünk zenélgetni a Jerabek Csabival…

Attila: Mi hogy találkoztunk??

Szasza: Úgy, hogy elvetted a labdámat, te aljas! Piros biciklid volt! Lenn a téren találkoztunk. Tulajdonképpen, az a pillanat, mikor felgyújtottuk a Flórián teret a Jerabek Csabival - 70 méteres lánggal égett a Palma Tex ragasztó – gyönyörű volt. Harcok mentek a különböző terek és utcák között, mi voltunk a Kiscelli utca, voltak a Szöllő utcaiak, néha megveregettük egymást, utána mentünk a Meggyfa utcai Pártházba, ahol punk koncertek voltak. Nem voltam egy jó gyerek, az ’iskola réme” címet, azt kiérdemeltem, úgyhogy a mi triónktól (Kánási, Geszti, Szendrey) rettegett az egész iskola. Fényes Gábor is rettegett tőlünk! Utána Vágh István Építőipari Szakközép, ott először sportoltam, meg kerékpároztam Ferencvárosban, és rájöttem, hogy nem kell egy héten 10-14 edzésre mennem, hanem helyette van a literes kőbányai és a Jerabekkel lehet zenekart alapítani. Igazából akkor kezdődött az ismeretségünk, mert a Matyi akkor már menő gitárosnak számított. ő akkor már zenei iskolába járt, a vizsgádra Matyi amúgy én vittem a piros erősítőt, és mint technikus közreműködtem. Aztán megfűztük, hogy szálljon be a zenekarba. Végtére is valahogy együtt maradtunk.

Attila: Nem punkkal kezdtük természetesen, először new wave, fanatikus Duran Duran rajongók voltunk, utána mentünk Delhusa Johnny-hoz zenésznek. Ez ’85-ben volt.

Én akkor egy éves lehettem…

Szasza: Én akkor mentem katonának!

Attila: Delhusa akkor meglátott minket, és azt mondta – nem voltunk rosszak már annyira -, hogy kísérjük őt az országos turnéján.

Szasza: Tegyük hozzá mi azért az Ifiparknak az utolsó nyögéseibe részt vettünk, a Butik zenekarral felléptünk, és az akkori énekesünk a Csoki volt, aki az azóta a Manhattanben énekel, volt egy basszusgitárosunk is Fényes Gábor személyében, ez volt a Butik zenekar, és az Ifipark utána dőlt össze.

Attila: Az volt a Piramisnak a fénykora. Nekünk olyan róluk, meg a P-Mobilról beszélni, mint ahogy ti beszéltek most rólunk. Ők voltak a zenei útmutatók.

A halálfejes bohóc, az most zenekari jelkép?

Attila: Az egy tetoválás-minta volt, utána az lett az 1-es lemeznek a logója.

Szasza: Apropó logó: meg kell említsük a Sex Action site-ot (www.sexaction.hu), nagyon jó! Nézzétek! Egy két nagyon érdekes fényképet is találtok rajta.

Attila: Ami nagyon érdekes, hogy mindenkinek van saját ímélcíme is!

Nagyon interaktívak vagytok!

Mátyás: Ez kell. Ez hozzátartozik a XXI. századi technikához. Valahonnan neked is információt kell meríteni.

Szasza: És rajta lesznek a régi videóklipek!

Lemez mikor lesz?

Attila: Várj csak! Most van egy lemez, aminek a bemutatója december 28-án lesz a Wigwamban. Inkább egy „újralemezbemutató” lesz, mert eddig csak bakeliten és kazettán volt. Ez a CD már két hete a boltokban van.

Szasza: … és dübörög mint állat.

Attila: Újabb technológiákkal kicsit fel lett javítva. Ez van, jön a karácsonyi koncert, a jövő év pedig egy elég aktív, nem szétjátszós év lesz. Mindenkinek is amúgy megvan a maga dolga. A nagyobb fesztiválok már most jelentkeztek, hogy menjünk.

Az emberek be fognak férni a Wigwamba?

Szasza: Hú remélem nem. Mi duplázunk szívesen!

Attila: Velünk dolgozik most még a Nagy Gyula (az ötödik tag), aki a kezdő Sex Action-ben a menedzserünk volt.

Szasza: Nőtt a család a tíz év után! És ez jól esik…

Köszönöm!

Ferenczi Attila

2004. 11. 11.