Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Interjúk

Station-interjú

Station - Station-interjú

A Station zenekar elsősorban mint U2 tribute zenekar vált híressé a pesti klubéletben. Időközben saját szerzemények sora született, múlt évben pedig már egy videoklip is. Ismerkedjünk meg a Station-nel!

- Meséljetek a kezdetekről. Hogyan alakult a Station zenekar?

Laci: 1997-ben alakult meg a zenekar. Eleinte ugye U2 emlékzenekarként indultunk, csak U2 számokat játszottunk, aztán szépen-lassan a saját dalok születésével együtt egyre több szerzeményünk került be a koncertműsorba. A saját dalokat elsősorban U2-s hangzásra próbáltuk hangszerelni, a szövegvilágra is hasonlóan ez volt jellemző. Időközben sorozatos tagcserék voltak, melynek köszönhetően kétszer is feloszlott a csapat, de mindig sikerült újrakezdenünk. 2001-ben újjáalakultunk, ekkor csatlakozott hozzánk Lemon, a zenekar basszusgitárosa. Ő emellett más kreatív dolgokban is segíti a zenekar működését, többek között a weboldalunkat is ő készítette el és fejleszti folyamatosan. 2001-ben véglegesült a csapat felállása a jelenlegi formájában. Zeneileg ez alapvetően semmit nem változtatott rajtunk, ugyanazok az erőfeszítéseink mint a kezdetek kezdetén. Megpróbáljuk a U2 estek keretén belül a saját számainkat kicsit előtérbe helyezni. Sőt, időközben már videoklipet is forgattunk.

Station - Station-interjú

- …amelyben nem más mint a U2 zenekar frontembere, Bono is feltűnik. Hogyan sikerült erre rávenni őt? Egyáltalán hogyan lehet személyes kapcsolatba kerülni egy ilyen nagynevű zenekar énekesével?

LeMon: A legelső alkalom, amikor a U2-val találkozhattam, az egy berlini koncertjük volt. Amikor is beöltöztem Bono ’93-as alteregojának – szarvakkal, sminkkel - , és ez annyira feltűnő volt valószínűleg Bono számára, hogy felinvitált a színpadra. Végülis ez volt a cél vele, mindenképpen szerettem volna a közelébe kerülni. A színpadon pedig együtt énekeltük el a Fly című dalt. Majd ezután félévvel kimentem hozzájuk Dublinba, a stúdiójukhoz, itt volt újból lehetőségem velük találkozni. Itt már beszéltem Bonoval , ahol meséltem neki a Station-ről.

- Ennyire közvetlen ember lenne Bono?

LeMon: Nagyon. A rajongóival teljesen baráti kapcsolatot ápol. Egyáltalán nem megközelíthetetlen, mint sok más ismert ember. Ez igaz az egész zenekarra, mindannyian nagyon barátságos emberek.

- Mégis hogyan sikerült rávenni őt erre a videoklipes szereplésre?

LeMon: Hasonló úton. Természetesen én is próbáltam a menedzsmenten keresztül vele kapcsolatba kerülni, de mindig ugyanazt a választ kaptam, hogy Bono nem ér rá. Mi pedig nem adtuk fel. Amikor eljött az ideje, hogy a saját klipünket befejezzük – ez volt az én diplomamunkám tavaly májusban - , akkor ez már eleve úgy íródott meg, hogy Bono is szerepet kap benne. A főszereplő ugye Bono-vá változik át a klip végére. 2004-ben, ahogy a klip magyar részét felvettük Görög Zitával és a csapattal, azonnal összepakoltunk és kiutaztunk Írországba. Itt egy hetet töltöttünk kint, és jó pár alkalommal találkoztunk Bonoékkal. Bono szerencsére az az ember, aki minden hülyeségben benne van. Sokan kérdezték azóta is csodálkozva tőlünk, hogy tényleg ilyen egyszerű lenne rávenni Bono-t egy hasonló jellegű dologra, de bármily furcsa , ez tényleg igaz. A filmet is részben ezért készítettük el, hogy az emberek tisztán lássák a történteket. Mi is nehezen fogtuk fel, hogy mi történt ott velünk, és azt hiszem, maga a film az, ami a legbeszédesebb, a lehető legjobban meséli el a történteket. Akkor persze azt hittük, hogy ennek hírértéke van, hogy erre rá fog harapni a sajtó, de sajnos nem így alakult. Sőt néhány rosszindulatú megjegyzés is érkezett irányunkba. Volt például egy hozzászóló a weboldalunkon, aki szerint a Station egy amatőr zenekar, akik a U2 zenekaron keresztül felkapaszkodva egy retusált videoklippel szeretnének ismertté válni. Úgyhogy ennyit az emberek jóindulatáról. Túl sokat ezzel a klippel sajnos nem értünk el.

Station - Station-interjú

- Azóta hogyan alakult a zenekar sorsa?

Viktor: Úgy gondoltuk, hogy a saját számainkkal, ami azóta közel 35-40 dalra rúg, szeretnénk magunkra irányítani a figyelmet. Nagy szerencsénkre a múlt nyáron a budapesti Zöld Pardonban egy önálló estet adhattunk, ahol össz-vissz két vagy három U2 dalt játszottunk, úgyhogy elsősorban a saját dalaink hangzottak el. Ez hála Istennek nagyon jól sikerült. Ez mindenféleképpen jelzésértékű számunkra. Szeretnénk minél komolyabban szervezni a zenekar ügyeit, rendes menedzsmenttel dolgozunk, van külön koncertszervezőnk többek között.

- Lemezkiadókat gondolom már kerestetek meg. Milyen visszajelzéseket kaptatok?

Laci: Több lemezkiadónál is jártunk az anyagunkkal. Szerencsére pozitív visszajelzéseket kaptunk, de ugye ezen kívül sok más tényezőn is múlik a lemezkiadás. Sokban pénzügyi kérdés, amit ugye manapság senkinek sem kell ecsetelni.

- Az új dalokkal milyen irányba mozdultok? Továbbra is ez a U2-s hangzásvilág lesz meghatározó vagy valami másra számíthatunk?

Laci: Nem, nem kifejezetten. Azóta már annyi mindent megszerettünk, annyi jó zene van, hogy így temérdek hatás ér bennünket. Ha csak a legújabbakat nézzük, a Coldplay, Franz Ferdinand, Scissor Sisters vagy a régebbi előadók közül, The Cranberries vagy Peter Gabriel. Megpróbáljuk ezeket a zenékben összegyúrni, összevegyíteni, aztán majd a közönség eldönti, hogy menyire preferálja ezeket a dalokat. Nem feltétlenül akarunk mindenkinek tetszeni, hiszen tudjuk, hogy ez a zene jelenleg nem az általános - mondhatni eldeformált- közízlésnek próbál megfelelni. Mostanra már kialakult egy stabil kis közönségünk, és bízunk benne, hogy még van vevő az igényes zenére, nekik szólnak elsősorban a számaink. A jövőben szeretnénk minél több fesztiválon ott lenni, hogy kiszélesítsük a mostani közönségünket, hogy minél több emberhez eljusson a muzsikánk. Ha egy nagyobb réteget sikerül megnyernünk, akkor már a kiadók is másképp tárgyalnak velünk, ők is jobban hinni fognak bennünk. Jó pár példa van kis hazánkban is arra, hogy egy zenekar annak hatására kapott lemezszerződést, hogy egy aránylag stabil koncertközönséget toborzott össze magának. Mi is bízunk ebben.

Station - Station-interjú

- Ha beindul a csapat karriere és saját dalokkal váltok ismertté, mi lesz a régi U2 estekkel? Hogyan tervezitek?

LeMon: Szerintem ez úgy lesz akár a Heaven Street Seven-nél vagy más hasonló feldolgozásokat játszó zenekarnál, hogy párhuzamosan működik továbbra is mindkettő. Különválasztva lesznek U2 estek és lesznek rendes Station koncertek.

- Milyen további terveitek vannak ezenkívül?

Gaben: Nagyon jó lenne, ha nagyobb méretű fesztiválokra sikerülne bejutni, ott fellépni. Folyamatosan koncertezünk, szerencsére egyre jobban alakul a heti-havi koncertlistánk. Legközelebb ami igazán nagy rendezvény, a március 2-i DJ Dominque koncert a Papp László Budapest Sportarénában, ahol mi is ott leszünk.

fkriszta

2005. 02. 27.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

fkriszta 2005. 02. 27. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?
Vendég 2005. 02. 28. 3:05
lazák a srácok, sok sikert nekik!
Vendég 2005. 02. 28. 15:25
Öregnéne Őzikéje! Én személyesen is ismerem őket, csak a legjobbakat tudom mondani a zenekarral kapcsolatban. Nagyon lelkesek és már igazán megérdemelnék, hogy valaki felkarolja és segítse őket. Meg kell hallgatni őket, mert fantasztikusan jól játszanak, úgy a saját számaikat, mint a U2 számokat. Nembeszélve a lelkesedésükről. Csupa jót tudok csak mondani a Station zanekarról.
Vendég 2005. 03. 19. 12:19
szerintem szuper a rammstein
Vendég 2005. 03. 19. 12:19
szerintem szuper a rammstein

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

További hozzászólások »

Station-interjú cikk képei
Station - Station-interjúStation - Station-interjúStation - Station-interjúStation - Station-interjúStation - Station-interjú