Alice Cooper, született Vincent Furnier nemszívbajos. A legnagyobb nyugalommal válaszol bármilyen kérdésre, miközben élemedett kora ellenére - maholnap 50 éves - fiatalos huncutsággal élvezi a körülötte még mindig zajló felhajtást.

Legutóbbi stúdiólemezed, "The Last Temptation" nem jött be igazán. Miben látod ennek az okát?

Ha egy album egyszer átkerül a művész kezéböl a lemeztársasághoz, többé nincs ráhatása. Az ember a legjobb szándékkal bemegy a stúdióba hogy a maximumot nyújtsa, aztán egyszer csak minden semmivé foszlik. Ez nagyon lehangoló tud lenni, meg is szűnt velük a kapcsoIatom, az új forgalmazókkal - EMI, Amerikaban pedig a Guardion - viszont meg vagyok elégedve.

Mindenki új anyagot remélt töled három év után, mégis koncertlemezzel leptél meg. Várható-e stúdiótermék a közeljövőben?

Természetesen, de erre a lemezre azért volt szükség, mert már eddig is húsz év telt el a legutóbbi live album óta. Meg kellett mutatni a közönségünknek, hogyan is szólalunk meg mostanában. Azok a srácok, akik húsz évvel ezelőtt megvették az akkori lemezt, mára felnöttek, de nemcsak ök változtak. Ezt a koncert anyagot egy kis klubban rögzítettem, ahol direkt energiaátvitel müködik, nem úgy, mint egy stadionban, ahol ez szinte teljesen elvész.

Térjünk vissza a múlthoz! Úgy érzed, hogy még mindig hitelesen tudod elénekelni az "I'm 18" címü számot?

Én nem de Alice igen. És hogy ő hány éves ? Mi sem tudjuk. Néha 15, néha 100, mindig az adott daltól függ, de benne van most is az a Iendület ami 18 évesen. Szóval, amikor ma este eléneklem ezt a számot, akkor Alice 18 lesz, amikor viszont a "School's Out"-ot, akkor, mondjuk 22.

A "School's Out" egyfajta teenager himnusznak számít. Mindössze egy tanév végi örömkitörésről van szó, vagy ennyire utálod az amerikai iskolarendszert?

Úgy gondolom, hogy két igazán boldog időszak van Amerikában. Az egyik Karácsonykor, amikor nagy mohón kibontjuk az ajándékokat, a másik az utolsó pillanat a tanévzáró előtt. Mindenki boldogan kiáltja "Igen, három hónapig szabadok vagyunk!". Nos, mi a várakozásés, szabadulás előtti utoIsó percet eIevenítjük meg három percben. És pontosan ezért kell ennek zárnia a showt, mert az maga is ünneplés, kezdődik a parti. A dalt nem véletlenül szeretik hiszen örökérvényű, szinte Nemzeti Himnusz. És pontosan azért, mert minden egyes ember kötődik hozzá, átélte ezt a pillanatot.

Egykoron aztmondtad, addig ne kritizáljon senki a horror-show-d miatt, amíg a tv-ben sokkal brutálisabban mutatják a valóságot.

Nos a '70-es években meglehetősen sokkolónak tűnt, amit csináltunk és könnyebb is volt sokkolni az embereket, mert egészen más atmoszféra uralkodott. Szó nem volt ott "peace and love" korszakról, a valóságot a "CIockwork Orange" című film mutatta, amitöl az emberek megrémültekk. Ami pedig AIice Cooper rémtetteit illeti, annak nagy részét a sajtó találta ki. Bárhová mentem, mindenütt keringett valami pletyka rólam, söt még most harminc év után is hallok ilyeneket, hogy ezt meg ezt csináltam. És ez azért nagyszerü, mert a közönséget arra készteti, hogy használja a képzeletét. Ugyanez áll a kritikusokra is, akik sokszor teljesen nekivadulva szabadjára engedik a fantáziájukat és mást írnak, mint ami a valóságban megtörtént. Csak úgy bámuIok, amikor ezeket olvasorm, "Hú, a nemjóját, ez nem így történt, de azért jó story!"

Mit gondolsz azokról az epigonokról, akik a te imázsodat követve minden tartalom nélkül csak kifestik az arcukat?

Sok zenész jött már hozzám tanácsért, hogy mit tegyen, hogy ne csupán utánozzon. Csak azt tudtam válaszolni, hogy még véletlenül se próbáljanak meg Alice Cooper, Marilyn Manson, vagy Kiss lenni, mert ezek a zenekarok már megtalálták a saját imázsukat, jellegüket. Ezzel együtt sokkal fontosabbnak tartom a jó dalokat. Meggyőződésem, hogy a zene tart mozgásban és nem az imázs, mert ha csak arra építesz, akkor a sikered nem lesz hosszúéletű, ha viszont megfelelő zenével támogatod meg, akkor akármeddig fennmaradhatsz.

A '70-es években sokáig állandó zenekari tagokkal dolgoztál, míg az utóbbi évtizedben folyamatosan változott a felállás. Nem gondoltál ismét egy stabil gárdára?

Ha Alice Cooper fellép, a közönség 15 dalábóI l0-et a klasszikus idöszakából vár el. Ha ezeket nem játszanánk, képletesen szólva, megölnének, de ugyanez történne a Who, vagy a Rolling esetében is. Nekünk így kötelezö feladvány a "School's Out", "No More Mr. Nice Guy", "BiIlion Dollar Babies" , aminek következtében csak korlátozott számú új szerzeményt építhetünk be a műsorba. A régi zenészeket nem tudom mindig magammal vinni, mnert a nálam szerzett tapasztalatokat már saját karrierjükhöz hasznosítják, esetleg befutottak, aminek szívből örülök. Akik immáron két esztendeje velem vannak, - és a legfeszesebb csapat, amellyel valaha dolgoztam - ugyanezt tehetnék, szólólemezeket adhatnának ki, de nem szívesen veszíteném el bármelyiküket. Egy zenekarban talán a legfontusabb követelmény a zenészek személyisége, hiszen velük leszel összezárva az úton hat hónapig. Zenélni tudnak, ez

idáig rendben, de tudnak-e kártyázni, van-e humorérzékük, van-e turné tapasztalátuk, egyáltalán szimpatikusak számomra; Ezek igen fontos kérdések.

A live albumon szerepel Slash, Rob Zombie, Shammy Hagar. Egyszeri alkalom volt, vagy többször is megfordultak nálad?

Slash állandóan körülöttülnk mászkált, amikor legutóbb Amerika 52 városában léptünk fel. Egysze csak ott volt és azt kérdezte, hogy játszhatna-e az "Elected", "Billion Dollar Babies", "Only Women Bleed",

"Lost In America" címü számokban. Miért ne, válaszoltam. Rub Zombieval más volt a helyzet, mert ő is szólóénekes, mint én, bár teljesen más a karakterünk és a stílusunk. Nagy jövő áll előtte, mert nagyon

jó a hozzáállása. Sammy régi haverom, akiről teljesen elfelejtettem, hogy gitározni is tud, mert Van Halennél elsősorban énekesként működött. Rajtuk kívül még rengeteg olyan barátom van, - közöttük Satriani, Steve Vai-, akivel már dolgoztam és bármelyik bulira beszállhatott volna.

Szaki

Jónap Tamás

2000. 09. 19.