– Vágjunk a közepébe! Miért kellett ennyit várni, hogy újra színpadra állhassatok?
– A zenekar két tagjának szenvedélybetegsége nem tették lehetővé, hogy újra összeálljon a csapat. Hála a Jóistennek, hogy két kollégánk, akik ilyen csávába keveredtek, ma már nem rabjai az alkoholnak. Ezáltal olyan pozitív példát tudnak mutatni a mi korosztályunkban hasonló problémával küszködőknek, ami valódi segítséget jelenthet. Ha Som Lajos és Gallai Péter húsz év után képesek arra, hogy ne nyúljanak a pohár után, mi több, nap mint nap derűvel és vitalitással vetik bele magukat a munkába, akkor ez másoknak is sikerülhet!

– Ezek szerint gőzerővel próbáltok?
– Igen, ráadásul e „zenés összejövetelek” során sikerült egy olyan új hangzásra találnunk, ami annyira tetszik, hogy szeretnénk ennek szellemében egy igazán kiérlelt lemezt készíteni, valamikor 2007-ben. Egy nagyon veretes anyagra készülünk, ami nem csak zenében, de szövegekben is nagyon ott lesz. Ma már nincs cenzúra, az életkorunkból adódó lenyomatot megörökíteni pedig szép feladatnak ígérkezik! Biztos, hogy szimbólumok segítségével az is megfogalmazódik majd, ami a két kollégánkkal történt, s amiből a saját hajuknál fogva ki tudták magukat húzni…

– Ha már a dalszövegek szóba kerültek, hihetetlenül komoly dolgokat fogalmaztatok meg a dalaitokban, melyek nemcsak néhány évtizeddel ezelőtt voltak meghatározóak, de ma is ugyanolyan fontosak. Szerinted van olyan üzenetetek, ami talán ma még fontosabb, mint korábban?
– Kívánj a szónak nyílt utat és a dalnak tiszta hangokat, kívánd, hogy mindig úgy szeresselek, ahogy szeretnéd, hogy szeressenek. Ezek nagyon veretes szavak… A Szállj fel magasra a végtelen dimenziókat ostromló, egyszerűen fogalmazott tiszta sorai, a Ha volna két életem a hétköznapokban megélhető, derűje, békessége és a szeretet felé terelése, a Kóbor angyal a kitaszítottságnak és a kilátástalanságnak exponálója örökérvényűek, nincsenek korhoz, korszakhoz kötve, de említhetek olyan sokatmondó dalcímeket is, mint a Szabadnak születtem vagy a Becsületem mindennél többet ér…

– Mit gondolsz, hány generáció lesz a koncertjeiteken?
– Nem gondolkodtam ezen, de ha abból indulok ki, hogy ’92-ben, az első sorokban olyan fiatalokat láttam, akik az aktív, hetvenes évekbeli fellépéseinken nem lehettek jelen, s hozzáveszem, hogy mind a mai napig megállítanak egészen fiatalok is az utcán, akkor feltételezem, hogy nemcsak a negyvenesek és harmincasok, de a tízen és huszonévesek is eljönnek majd. Számomra megdöbbentő és egyben örömteli, hogy sok mai tinédzser azért ismer és szeret bennünket, mert a szülei lemezei között bogarászva akadt rá az albumainkra, s a dalaink és nem utolsó sorban szövegeink komoly hatást gyakoroltak rájuk.

– Te személy szerint mit vársz ettől a dupla koncerttől? Szeretetet garantáltan kapsz majd a közönségtől…
– Az a mérhetetlen felénk fordulás, lojalitás, zenebarátság és hűség, amint megérint, abban a pillanatban megy tőlem vissza a feladóhoz. Egy percig sem bánok vele hörcsög módjára! Ebből lesz a játék, mert a mosolyban, a lelkesedésben és a tapsban megfürdünk ugyan, de azonnal sugározzuk is vissza ezt a hatalmas szeretet.

– A repertoár hogyan áll majd össze?
– Huszonegy dalt játszunk majd, a nagy slágereinket kötelező jelleggel megszólaltatjuk, de jó néhány olyan szerzemény is felcsendül, amiket nemcsak a kilencvenes években, de még előtte se nagyon játszottunk. Ezek különlegese ajándékok lesznek, nemcsak a rajongók, de önmagunk számára is.

– Karácsony másnapján álltok színpadra, aztán 27-én ismét az Arénában talál titeket a nagyérdemű. Mindez mennyiben befolyásolja a te karácsonyodat?
– Most nem nagyon kifelé ünnepelünk, sokkal inkább egy egészen bensőséges hangulatban éljük meg az ünnepet Mártival, a feleségemmel. Egyfajta burkot vonunk magunk köré, ami a töltekezésnek, az erőösszegzésnek lesz alárendelve.

Balajti Péter

2006. 12. 26.