Hírek Bulik, koncertek Fesztiválok Interjúk Lemezajánló Fotók / videók Fórum Képeslap Linktár

Interjúk

Felicia riport:

Felicia - Felicia riport:

Egy határozott, profi hangú énekes tehetség, remélhetőleg szép sikerek előtt áll. Igen, ő Felicia! Jazz, R&B stílusú, nemrég megjelent „Lurex” c. lemezét mutatta be a Korridor Cafe-ban, ahol az amúgy szűkös hely ellenére, szépszámú embersereg gyűlt össze. Érdemes volt eljönni, hisz egy igen jó hangulatú élő bulit láthattunk, megújult zenekarának kíséretével. A koncert után kaptuk mikrofon végre Feliciát.

Gratulálunk a fellépésedhez, hogy érezted magad az este?

Nagyon jól, csupa libabőrösök vagyunk, és nem csak én, hanem a közönség is. Már szinte katarzis hangulat volt.

Mit vársz ettől az új lemeztől, milyen volt a fogadtatása?

Úgy érzem, hogy nagyon sikeres a lemez, szeretik, és abszolút megy. A közönség el kezdett reagálni a dalaimra, és remélem hogy ez innentől kezdve csak érni fog. Tulajdonképpen a zenekarral 2001. november óta vagyunk együtt, ez egy vadonatúj felállás, folyamatosan próbálunk. Nagyon remélem, hogy február 15-én, amikor a „Lurex” lemezbemutató koncertje lesz, addigra össze tudjuk magunkat még jobban szedni.

Hogy jött az, hogy a rapperrel, Dopemannel készíts lemezt?

Én megkerestem a Dope-ot azzal, hogy szeretnék csinálni egy olyan lemezt, amilyen a mai világ, egy jó hangzású pop lemezt. Régebben én csak jazz-t énekeltem, és mindenképpen egy olyan progresszív zenész egyéniséget kerestem, aki kicsit engem is ki tud zökkenteni ebből az állóvízből, el tud vinni más irányba. Az ő személyisége azt hiszem nagyon jól találkozik az enyémmel. Jól tudjuk egymást bíztatni, és nagyon jó volt együtt dolgozni, nagyon élveztem.

Nem voltak félelmeid, előítéleted a zenei múltjával kapcsolatban?

Őszintén megmondom neked, hogy én amit ismertem tőle, az elsősorban a Fekete vonatos dolgok voltak, amelynek ő a producere volt. Meg azt tudtam, hogy ő egy nagyon modern, mai felfogású valaki, aki arra a fajta zenei irányzatra amit én szeretnék vinni, tehát ez az inkább fekete zenét, abban ő abszolút profi. Ez egy szerencsés találkozás volt.

Van-e a zenekarodnak már külön neve, mint ahogy ez korábban is kérdéses volt, vagy marad Felicia?

Hát marad Felicia valószínűleg, bár még gondolkodom rajta, hisz most érik csak össze a produkció. Emberileg, és zeneileg is nagyon jó emberekből áll. Azt gondolom, hogy most az a fontos, hogy a dalok eljussanak a közönséghez, menjenek a bulik. Lesznek majd fellépések, remélhetőleg klubokban is, Budapesten. A lemezbemutató után vidéken, majd ezt követően a Szigeten akarjuk zárni ezt a nagylemezt. Úgyhogy egyelőre nincs külön neve a zenekarnak, de úgy gondolom, az én személyem, dal szeretetem elegendő talán a közönségnek.

Mennyiben mások a lemez dalai szerinted, az előzőekhez képest?

Nagyon mások, másnak érzem. Szeretném kiemelni, ami a legfontosabb dolog, hogy női előadónak lenni ma, nem csak Magyarországon, hanem a világon is elképesztően nehéz dolog. Sokkal nehezebben törnek ki a női előadók, sokkal nehezebben tudnak fenn maradni. Vagy az a verzió van hogy jönnek-mennek, vagy pedig vannak a régi öregek, akiket mindenki ismer. Itt a producernek a kérdése az egy nagyon lényeges dolog. A Dopeman Laci felvállalta ami ott van a lemezen. Kicsi Dope Petyával – aki a zenekar vezető – a próbákon besegítenek, ötleteket mondanak, és azt hogy ők vannak nekem, támogatnak engem, zeneileg, szakmailag, ez egy iszonyatosan jó érzés, és nagyon sokat lehet tanulni magából ebből a helyzetből. Tehát együtt van a zenekar, producer, akik kicsit engem is terelgetnek.

Milyen elképzeléseid vannak a jövőre nézve, ezt a kialakult, jazz-es stílust viszitek tovább?

Én inkább azt mondanám hogy R&B. Nagyon érdekes például, hogy a "Tudod jól" című dalból elkészült a Janszky által kevert remix, és egy teljesen új nóta született, ebből készült video klip is. Ez megint egy olyan irány, amelyre szeretnék elmenni, tehát keverni egy kicsit ezt a jazzes soul-t, funky-t, R&B-t, és progresszív irányzatokat. A lemezbemutatón például Tyson (Kicsi Tyson rapper, aki a lemez magyar nyelvű szövegeit írta) aktívabban fog szerepelni, lesz scratch is, tehát érdekes dolgokat fogunk kipróbálni. Később már remélhetőleg lesz egy-két új dal is, és akkor már ezeket is be lehet rakni a repertoárba. A koncert helyszíne egyelőre még keresés alatt van, de hamarosan ez is eldől.

Tehát február 15-én lesz a lemezbemutató, de addig is hol láthatunk titeket élőben?

Januárban, februárban remélhetőleg újra majd a Korridor Cafe-ban, illetve az Articsókában, valamint klub-okkal is tárgyalunk. Nagyon jó a zenekar, van is érdeklődés, úgyhogy ez majd még kialakul.

Jónap Tamás

2002. 06. 24.

A cikk küldése emailben A cikk nyomtatása

Neked mi a véleményed?

2002. 06. 24. 0:00
Neked mi a véleményed a cikkről?

Nick-név:

Ellenőrző kód
Ellenőrző kód:

Nem regisztrált felhasználók csak nick-név megadással szólhatnak hozzá a fórumhoz.

Belépés » | Regisztráció! » | Miért is legyek regisztrált felhasználó? »

Felicia riport: cikk képei
Felicia - Felicia riport: